Linktár

Hihetetlen, de lehet akár igaz is

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/4 számában.

Békésen üldögéltem kedvenc forgószékemben a tv képernyőt bambulva. Igen, igen, most már világosan újra vissza tudok emlékezni, ott ültem egy tornácszerűség szélén. Lábam lógattam a nagy semmibe. Ugyanis alattam a végtelennek tűnő mélység... Gyönyörű látvány! Egyszóval üldögéltem.

***

Még mindig üldögélek. Unalmas ez így. Reménytelen, szemem sem rebben, szempillám, mint éji dal a sás között, úgy libeg a szemhéjamon. Mi a csuda ez? - hegyezem fülem.

- Gyere, beljebb! - suttogja egy hang.
Oldódik az unalom, ami körül vesz. Felállok és az ablakhoz lépek, zárva.
- Érdekes, úgy emlékszem, nyitva hagytam - vállam megvonom, nem foglalkozom tovább a témával.
- Ordíts te, hisz ott állsz a szélén! - suttogja újra a hang, és valami, valaki egy nagyot ránt az ingem úján.

Hirtelen vörös szemű lovak szemeznek velem. Ahogy rám néznek, vesébe látnak.

Elindulok az asztal felé. Mi végre e pánik, ami rám tör hirtelen? Lelkem felkenődött szobám legsötétebb sarkába. Érdekes, nem félek, inkább a tornác széléről lenézek. Ismét elindulok, elveszítem egyensúlyom, zuhanok.

***

Egy maláj lakáj sétapálcám s szalmakalapom nyújtja felém. Megdöbbenve rá nézek, hisz az előbb szobámban voltam a tv előtt? Erősen karomba csípek...

A mindenit! Ez fáj, tehát nem álmodom.

- Indulj hát, vár egy új kaland! - ismerős hang suttogja a fülembe.

Meg sem lepődök, nyitott ajtón kilépek és... Véget nem érő sínpárok előtt álldogálok, mintha vonatra várnék. No de itt? Ahol semmi sincs, vagy mégis! Kitisztul a félhomály. Már megint szemek! De ezek már békésen sínek között legelésző őzszemek.

- Bátor vagy, avagy tudatlan s nem ismered fel a helyet! - már nem említem, ki szól hozzám. Mosolygok, vörös palástban előttem áll egy arctalan alak.