Linktár

Egyperces rémmesék III.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/4 számában.

A vacsora

Dávid tudta, hogy az új barátnője a világ végén lakik, de hogy ennyire, azt nem hitte volna. Már vagy félórája zötykölődtek a göröngyös földúton, mire megérkeztek egy erdős területre, ahol jókora ház várta őket.

- Jobbra, a fák között - mosolygott Nóra.
- Már éppen ideje volt - sóhajtott a termetes férfi, aki a válása óta először mozdult ki szórakozni. - Azt hittem, már sosem érünk ide.

A középkorú "hősszerelmes" a házas évei alatt hozzászokott a kényelemhez és a szolid életmódhoz. Öregnek érezte magát az udvarláshoz, de már nagyon hiányzott neki egy megfelelő partner.

Nórát egy bárban csípte fel. A csinos nő meglehetősen közvetlenül viselkedett. Szerencsére nem kellett túl sokat hantázni neki, mivel már ő is kinőtt az ilyen dolgokból. Céltudatos volt és határozott, akár egy modern amazon.

Két találkozás után maga hívta meg vacsorázni a férfit, ráadásul a saját házába, ahol a rokonaival lakott. Dávidnak nagyot dobbant akkor a szíve. Ha Nóra vacsorára hívja, akkor biztosan akar tőle valamit. Ha minden jól megy, talán még ott is alhat nála.
Ahogy bekanyarodott a kocsival a fák közé, ugyanazt az izgalmat érezte, mint kamaszkorában, amikor az első nőjének a családjához igyekezett.

- A fenébe, öreg vagyok én már bohócnak - motyogta az orra alatt.
- Tessék?
- Semmi, csak elmerengtem. Itt jó lesz?
- Oda parkolj, oldalra!

Leállította a motort és kiszállt a kocsiból. Nyújtózott egyet, majd csípőre tette a kezét.

- Ti aztán jól kinn laktok az Isten háta mögött.

***

- Még egy szíverősítőt? - kérdezte Ignác.

Dávidnak már szédült a feje. Amikor először kínálták pálinkával, azzal próbálta elhárítani, hogy vezet, mire mindannyian nevetni kezdtek.
- Ugyan már, majd kialszod magad nálunk - mondták vigyorogva, és az egyikük még kacsintott is hozzá.

A népes család tagjai nagyon barátságosnak bizonyultak. Nórának négy bátyja volt, akik közül kettőnek a felesége is velük lakott. Aztán ott volt a kedves apuka és anyuka, vagy három fiatal, valamint két másik férfi, akik az egyik asszonykának az unokatestvérei voltak. Ők szerencsére szintén csak vendégségbe érkeztek.

Dávid eleinte megpróbálta nyomon követni, hogy ki kinek a kicsodája, de aztán végképp letett róla. Látták rajta, hogy zavarban van, ezért állandóan itallal kínálgatták. Bivalyerős pálinkát adtak neki, amitől egy idő után már azt se tudta, hol van, és hogy egyáltalán kik ezek az emberek.

Groteszk mosoly öntötte el az arcát, és azon tűnődött, hogy a vacsoraasztalnál elhangzó ostoba favicceken mulat, vagy a kínos szituáció hozza ki belőle az erőltetett vidámságot.

Érdekesen fűszerezett véres hurkát tömött magába, amit újabb pálinkával öblített le, hogy elvegye vele a furcsa mellékízt, amit érzett. A világért sem szerette volna megsérteni újdonsült barátait, de kezdett kicsit kavarogni a gyomra.

- Tennem kell egy kitérőt.
Furcsán néztek rá.
- Vécére kell mennem - mondta, aztán nevetni kezdett.
Ignác végre kapcsolt.
- Gyere csak, megmutatom az illemhelyet!

Kimentek az étkezőből, és végigsiettek egy folyosón, amikor megreccsent a hátuk mögött a parketta. Dávid vigyorogva fordult meg, és meghűlt benne a vér. Nóra egyik bátyját, Bélát pillantotta meg, aki kalapácsot emelt a feje fölé.

A termetes vacsoravendég vett valamikor néhány önvédelem órát, és úgy rémlett neki, hogy hasonló helyzetekben jobb inkább előre lendülni, mint hátra vetődni. Ezt tette most is. Elhúzta a fejét, és nekiugorva a szikár férfinak, testközelbe került vele, így a kalapács helyett csak Béla alkarja sújtott le a jobb vállára.

Dávid nem lassított, hanem megragadta ellenfelét és megfejelte, aztán ellökte magától. Ignác ekkor hátulról egy hurkot dobott a nyakába, majd megfordult és előre hajolt. Felvette a hátára az ittas férfit, aki olyan lett, akár egy felfordított cserebogár… és fuldoklott ugyan, de nagy erővel előre taposott, mert a kalapácsos pasas ismét közel került hozzá.

Béla összecsuklott, Ignác pedig kibillent az egyensúlyából. Dávid a sarkával megrúgta kétszer a bokáját, és sikerült talpra állnia. A hurok még mindig a nyakában volt, ezért hátrálni kezdett.

Termetes ember lévén valósággal nekipasszírozta Ignácot a vécéajtónak, aztán a könyökével többször is odavágott neki. Hármat adott testre, majd, amikor lazult végre nyakán lévő hurok szorítása, már fejre ütött. Ignác kifeküdt, Dávid pedig egy taszítórúgással valósággal elrepítette Bélát, aki újra támadásba lendült.

A vacsoravendég leszedte a nyakából a fojtóhurkot, és elindult az étkező felé.

- Mi az úristen folyik itt?! - kiabálta felháborodva, majd szájba rúgta Bélát, aki megint fel akart kelni a földről.

Ekkor egy szőke hajú nő rohant felé.

- Ne bántsd a férjemet! - kiáltotta harsányan, de a "hősszerelmes" olyan pofont adott neki, hogy tüstént elvágódott.
Nóra apja jelent meg az étkező ajtajában vadászpuskával a kezében.
- Ne mozdulj!
Már túl közel volt az öreg, ezért a termetes férfi elkapta a fegyver csövét és oldalra rántotta. A következő pillanatban lövés dörrent.
- A jó édes anyádat! - kiáltotta a rémült vendég, aztán a jobb hüvelykujjával az ősz hajú férfi szemébe döfött, hogy az tüstént elengedte fegyverét és összegörnyedt. A vendég megragadta a fejét és beletérdelt az arcába, majd belépett az étkezőbe, és meghúzta a ravaszt, mert a Sándor nevű fiatalember húsklopfolóval indult el felé. A vékony alaknak a hasát érte a lövés, hogy valósággal elrepült tőle.

A vacsoravendéget ekkor késsel rohamozta meg valaki, ezért újra meghúzta a ravaszt, de nem ért vele semmit, mivel már nem volt patron a fegyverben; a penge viszont a bal vállába szúrt.

Felkiáltott a fájdalomtól és tenyerével képen törölte az illetőt, majd a puskával fejbe vágta, hogy nyikkanás nélkül esett össze. Nóra ugorott neki és a nyakába harapott. Elejtette a puskát, majd felemelve a nőt, rávágta az asztal tetejére, aztán megrúgott egy újabb támadót, amikor hasba szúrta valaki.

Nagyon éles hangon sikoltott fel, és suta mozdulattal eltaszította a pasast, amikor Béla felesége hátulról rácsimpaszkodott.

- Megvan, szúrjátok!

Dávid ekkor forogni kezdett, majd belevágta a hölgyet a támadói képébe, ám egy sunyi alak fejbe vágta egy székkel. Kábultan tántorodott oldalra, amikor újabb késszúrás érte. Valaki kiabált, de már nem értette, hogy mit. Homályosan látta, hogy csurom véres minden. Valamivel ismét fejbe vágták, és összeesett végre.

- Azt a jó betyár… - nyögte Tamás felindultan. - Ki volt ez a vadbarom?
A fekete hajú, izmos férfi hevesen lihegett.
- Legközelebb nézd meg jól, hogy kit választasz! - förmedt durván Nórára.
- Sanyi meghalt - közölte Péter szenvtelen hangon.
- Ez egyszerűen nem igaz! - fakadt ki Tamás. - Ilyen még sosem történt.
Nóra az arcát dörzsölgette.
- Őt is… megesszük?
- Hova gondolsz? Mégiscsak a rokonunk.
- Mondtam nektek, hogy a fojtózsinór nem jó - okoskodott Péter. - Le kellett volna lőni és kész. Ignác akar állandóan hősködni.
- Már alig állt a lábán, olyan részeg volt - morfondírozott Tamás. - A fene gondolta, hogy ez lesz. Nóra annyi balfaszt hozott már, hogy elkényelmesedetünk.
- Ez valami állat volt. Nem sokon múlott, hogy meglépjen.
- Legközelebb óvatosabbnak kell lennünk.
- Igazad van, felesleges ennyit kockáztatni.
- Ezt mondd el Ignácnak!
- Nyugodjunk meg! - fújt egyet Nóra. - Az élet megy tovább. Szedjük össze magunkat!
- Rendben - sóhajtott Tamás. - Te pedig, remélem, hogy finom hurkát készítesz, ha már ennyit szenvedtünk a húsért.


Vége