Felhők az égen

A jövő útjai / Novellák (1275 katt) Craz
  2014.03.21.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/3 számában.

A víztükör a horizontig terpeszkedik. Semmi sem töri meg egyhangúságát – az unottan csobogó, egymás után futkorászó, alacsony hullámokat kivéve –, csak az a fehér luxusjacht. No, nem a legnagyobb, és nem is a legmodernebb gyártmány, de gazdájának nincs miért szégyenkeznie. Főleg, mert nem is szerepel ebben a történetben. Ahogy nagyobb tömegek se. Sőt. A szereplőgárda összpopulációját mindössze egyetlen élőlény alkotja. Egy ránézésre huszonhárom éves lány.

A hajó felett az égen lehet, hogy csak pár kósza bárányfelhő siklik, de ezt nem lehet tudni, mert a narrátor pillantása leragadt a fedélzeten napozó lányon, mintha csak egy bohó szúnyog lenne, aki könnyelműen közelebbi ismeretséget kötött holmi fagyantákkal.

A hajó felett az égen lehet, hogy baktat pár nagyobb felhő is, de ezt még mindig nem tudjuk, mert a narrátor még mindig a napfürdőző lányt nézi, aki nincs túlöltözve.

A hajó felett az égen, négy óra irányában – vegyük alapul a vadászpilóták szakzsargonját egy kis változatosságért, ha már cselekmény nincs a műben – lehet, hogy kószál egy sötétebb, szürkés árnyalatú felhő is, de ez se biztos. A hülye narrátor ugyanis az unalmas meteorológiai leírás helyett inkább még mindig a lányt bámulja egyre kigúvadóbb szemekkel. Gyanús, hogy azért, mert a lány összes öltözéke egy napszemüveg, amit csak azért visel, hogy ne hunyorogjon, amíg a fent elsuhanó felhőket nézi. Persze, csak ha vannak felhők ott fent.

A hajó felett az égen talán már sohasem tudjuk meg a lassan sodródó felhők milyenségét, térbeli elhelyezkedését, relatív páratartalmát, vagy egyéb érdekes dolgot róluk – persze, csak ha tényleg vannak ott –, mert a tátott szájú narrátornak közben görcs állt a nyakába, ami most már fizikailag is meggátolja az égbolt tanulmányozásában. Marad hát a lány.

Aki pedig napozás közben húsz percig alig moccan. Ebből viszont valószínűsíthetjük, hogy egyrészt a narrátort tuti ki fogják rúgni az utolsó mondat után, és a következő novellához keresnek egy másikat; másrészt logikusan kikövetkeztethetjük, hogy nagyobb, szürkébb és gyorsan mozgó fellegek tényleg nincsenek az égen, mivel a húsz perc alatt a lány testére – az utolsó mondat után már munkanélküli narrátor tanúsíthatja – nem vetül árnyék.

De hogy végre történjék is valami, egyetlen és egyben fő szereplőnk kecsesen, egyetlen ruganyos mozdulattal feláll, és a közeli asztalhoz sétál. Felveszi poharát a tálcáról, majd önt bele a saválló üvegből egy újabb adag pángalaktikus gégepukkasztót. Pár gyors korttyal el is tünteti, nyújtózkodik egyet – ekkor az alkalmatlan narrátor nagyot nyögve a hajódeszkákra szédül –, és megszólal.

– Kimegyek, gyorsan lefestem a kerítést – mondja a jobbról lengedező szellőnek, majd felmászik a hajó korlátjára, és a tengerbe placcsan.

Tíz perc múlva, miután a lányt WRZ3.2 kihalássza a habok alól, felülírja a biztonsági protokolját az eset kapcsán az időjárási viszonyok, az adott bolygó földrajzi szélessége, valamint az elfogyasztott pángalaktikus gégepukkasztó térfogatának függvényében.

Előző oldal Craz