Linktár

Emlékek...

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/12 számában.

A gyertyák bágyadt fényében a katedrális belseje még kísértetiesebbnek tűnt. Sok évvel ezelőtt még megrémítettek volna a falakon táncoló árnyak és a sarkokban megbúvó sötétség. Most már egy pillantásra sem méltattam őket. Közelebb léptem a kőtáblához.

Óvatosan megérintettem a hűvös márványt. Ujjaimat könnyedén végigvezettem a dombormű ábráinak lágy ívein. Mindig is lenyűgözött engem a mesterek fantáziája, az a fajta látásmód, amivel a szenteket ábrázolták. Tökéletesnek álmodták meg őket. Gyönyörű alkotás volt, de... távol állt a valóságtól...

- Megint az emlékek?

A dallamos hang tulajdonosa lassan kilépett a bársonyos árnyak takarásából. Kalindra volt az. Testhez simuló, fekete ruhát viselt, amely finoman kiemelte testének karcsú vonalait. Barna haját kontyba tűzte, jég színű szemei sápadtan csillogtak. Elmosolyodtam...

- Igen... Érdekes... ennyi év után is tisztán élnek bennem – mondtam tűnődve.
- Milyen volt... emberként élni? – suttogta a lány.
- Annyira... más... Nem hinném, hogy valaha is megértheted.
- Tégy próbára! – halványkék szemei megrebbentek.

Elkaptam a tekintetét. Volt benne valami... Nem is tudom, talán... kíváncsiság? Úgy döntöttem, hogy adok neki egy lehetőséget.

- Tudod, az emberek érzelmei sokkal intenzívebbek, mint a miénk. Mélyebb a szomorúságuk, de az örömöt is százszor boldogabban élik meg, mint mi. Ők „tényleg” élnek! Talán azért van ez, mert tudják, hogy életük következő perce egyben az utolsó is lehet. A halál ígérete mindent megszépít...

- Fájdalmas lehet...
- Igen, néha az, de... a boldogság pillanataiban mindig eltűnik a kín. Arra a kis időre elfelejtik a szenvedést, és azt mondják: Igen... ezért érdemes volt élni! – kíváncsian néztem rá. – Képes vagy ezt... megérteni?
- Azt hiszem, inkább... érzem...

Újra elmosolyodtam... ezúttal őszintén.