Üdvözli önt a SynGen! 1

Horror / Novellák (1380 katt) Kétvirág
  2013.08.16.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/8 számában.

- Üdvözli önt a SynGen!- alighanem ez volt az első mondat, amit megtanultam.

A szokásos történet: apám elment, amikor még kisbaba voltam, anyám nem tudott mellettem rendes munkát vállalni, és inni is egyre többet ivott. Egyenes utunk volt a jótékonysági SynGen ebédekre. Én persze nagyon szerettem oda járni, akárcsak a többi, hozzám hasonló, rongyos kis kölyök. Hát igen, a nagy csarnok meleg volt télen, és elég hűvös nyáron. Aztán meg ott volt mit enni. Mit érdekelt bennünket, hogy a marhahúst algákból vonják ki, a csirkecomb meg - állítólag - fákon terem... mindennek jó íze volt, és volt belőle elég. Otthon pedig nem.

Kifelé menet, mi gyerekek, még cukrot is kaptunk. Annál jobbat még soha ne kóstoltam: oda kellett nyomni a nyelvemmel a szájpadomhoz, hogy kipukkadjon, és elöntse a számat a finom gyümölcsíz. Nem tudtam ugyan, hogy milyen gyümölccsé, de nem is érdekelt. Én mindig zöldet kaptam, de volt, aki pirosat. Egyszer rá is kérdeztem, hogy miért.

- Azért, mert te jó kislány vagy! - felelte a kék köpenyes Syngenta-néni, és megsimogatta a fejemet.

Nem hagyott nyugodni a dolog. Ezek szerint a rossz gyereknek piros cukor való? És annak vajon milyen az íze? Na nem mintha bármi bajom lett volna a zölddel. De kíváncsi voltam, mint minden gyerek.

Másnap tehát minden, de minden trükköt bevetettem, hogy rossz kislány legyek. Még az asztalra is felmásztam a sáros cipőmmel (amit direkt besároztam előbb). Meg is lett a jutalmam: életemben először és utoljára kipróbálhattam a piros cukrot. Szörnyű volt. Vagyis, hát nem, mert nagyon is jó íze volt persze, csak valahogy ragacsosabb, mint a zölddé. Nem is az íze volt a baja, hanem az, hogy aznap, sőt, egészen másnap délig nem is voltam önmagam.

Később mindig így neveztem ezt az állapotot: Zombi. Csak kóvályogtam egy egész napig, és nem volt kedvem semmihez sem. Hogyha meg kértek tőlem valamit, kényszeresen megcsináltam, de mintha csak álomban tettem volna.

Másnap már újra jó voltam. És azután is nagyon, de nagyon figyeltem, nehogy panasz legyen rám ezeken az ebédeken, jól megtanultam a leckét...

Előző oldal Kétvirág
Vélemények a műről (eddig 4 db)