Nihilmester: Hátralévő idő: 113 nap (2006)
Jól észrevehető metamorfózison estem keresztül az utolsó tíz napban. Akkorát estem, amekkorát még soha. 40-50 km/órás sebességgel haladó vonatból ugortam ki, csak hogy időben ott legyek valahol. Az életem egy hajszálon függött, a szerelvény kerekei majdnem beszippantottak, miután átfordultam a fejem felett a köves talajon. Gyakorlatilag párbajoztam a Halállal. Egyenlőre győztem, pedig csak az ösztönöm küzdött, én nem. Ketten láttak. Ugyanarra gondolhattunk: megőrültem. Tucatnyi zsebkendőt áztattam el. Minden lépés iszonyú kín volt. Az utcákon nem vették észre rajtam, hogy bármi bajom lenne. A jobb oldalamból és a jobb alkaromból ömlött a vér. Csontom meg sem érezte az esést. Közel a halálhoz, illetve ezen elgondolkodva jött a változásom: AKI NINCS VELEM, MENJEN A POKOLBA. Keps is megmondta: „Bunkó vagyok, tahó vagyok, és jól is esik.” Az én verzióm mostantól így hangzik: Kíméletlen vagyok, provokálok, és jól esik. Kishíján úgy érzem magam, mint Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésből. Talán meg kéne ölnöm valakit, mielőtt magammal végzek? Nem tudok tiszteletet jogosan kivívni? Akkor kaptok a pofátokba. Kitolni mindenkivel duplán, aki valaha is kitolt velem. Ez az új törvény.
Ma találkoztam egy lánnyal, akit semmilyen formában nem tudnék bántani.
Minden elalvásnál arra gondolok, ha a Halál egy Nagy Elalvás, az nem is baj. Az tök jó. Csak attól, hogy elalszok, még nem biztos, hogy nem kelek fel (holnap). Olyan, próbálom bedumálni, Még Valami van itt, amit csak az életben maradással érhetek el.
Jöjjön. Van 113 napja.
