Pánikbunker

A jövő útjai / Novellák (1139 katt) barley rover
  2013.02.09.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/2 számában.

Abban a másodpercben, ahogy megfogta a kilincset, dr. Adrian Sketcher dühtől hajtott önbizalma semmivé lett, és olyan erővel tört rá a szorongás, hogy a hűvös ellenére verejtékcseppek jelentek meg a homlokán. Émelyegni kezdett, s úgy érezte, a folyosó falai megindulnak felé.

Amikor beütötte a hat számjegyű kódot az ajtó melletti kapcsolótáblába, még elszánt volt és határozott. Készen állt kilépni a világba, ami hosszú évek munkájának eredményeképp megtisztulva várta megmentőjét. Azt, akinek a szabadságát köszönhette.

Ez az ember most gyengén és összezavarodva ácsorgott a zsilipként is funkcionáló folyosón.
Dr. Sketcher keze bágyadtan lehullott a hermetikusan lezárt, páncélozott ajtó kilincséről. Mélyeket lélegzett, hogy megpróbálja visszanyerni az önuralmát és csillapodjon a rosszulléte. A roham ereje lassan alábbhagyott. Izzadt homlokát a hideg betonfalnak szorította, és elgondolkozva hallgatta a szellőzőrendszer halk surrogását, ahogy automatikusan szűrte és cserélte a levegőt.

Hiába volt minden, Eva elment és ő képtelen utánamenni. Betegsége megakadályozza. Úgy látszik, az az Isten, akinek nem hitt a létezésében, rossz szemmel nézi a konkurenciát. Állapota, akár egy átok, felülírja intellektusának hatalmát, és örök rabságra kárhoztatja önként választott börtönében.

Eva búcsúüzenete nem ment ki a fejéből, és bármennyire is tagadta a gondolatot, kénytelen volt beismerni: a negyedik terve kudarcot vallott.

Pánikrohamai és fóbiái már jóval az első terve előtt is megnehezítették az életét. A Nobel-díj átadásán sem jelent meg, de igazából nem is érdekelte. Tudományos felfedezése és korszakalkotó sikere egészen más célt szolgált, mint azt a világ hitte. A vakcina, amit kidolgozott, ténylegesen pontot tett a rák elleni küzdelem történetére. Egyetlen oltás mindenki számára elérhető áron, és még a végső stádiumban lévő betegek is egy hét alatt teljesen meggyógyultak. A modern genetika csodája. Dr. Adrian Sketchert megváltóként ünnepelték. Kissé bogaras és visszahúzódó szociális fóbiás hősként. Valójában ekkor már mélységesen gyűlölte és megvetette az emberiséget. Mégis megmentette betegek millióit. Ez is a terv része volt.

Az oltóanyagból származó bevétel milliárdokra rúgott, lehetőséget biztosítva számára, hogy megvalósítsa második tervezetét. A legnagyobb titoktartás közepette megépítette mélyen a föld alá húzódó „elefántcsont tornyát”, ahol háboríthatatlanul folytathatta munkáját. Ez a bunker volt az új otthona. Védett, tökéletesen biztonságos, a legmodernebb saját tervezésű laboratóriummal felszerelt főhadiszállás. Ötemeletnyi kutatóbázis, luxuslakosztály, egy önmagát ellátó rendszerű független kis világ. Dr. Sketcher isten volt a saját univerzumában, és teremteni kezdett.

Amíg odakint működésbe lépett tervének harmadik fázisa, ő nekilátott a negyediknek. Eva volt a főműve, az új faj szülőanyja. Kiküszöbölve az emberi gyengeségeket és hibákat, tökéletes lényt alkotott. Mesterséges anyaméhben fejlődött három hónapig gyorsított ütemben, végül kifejlett felnőtt nőként állt teremtője előtt. Genetikailag és külsőleg is mestermű volt. Ellenállt minden betegségnek, élete öregedés nélkül akár több száz évig is eltarthatott. Intelligenciája és tanulási képessége emberfeletti. Az ember továbbfejlesztett változata. Dr. Sketcher átadta neki minden tudását, és Eva lelkes tanítványnak bizonyult. Rövid időn belül megértette létezésének okát és célját. Felkészültek a nagy napra, ami rövidesen bekövetkezett.

A külvilágban megkezdődött az emberiség pusztulása. Az oltóanyag, ami oly sok beteg gyógyulását hozta, tartalmazott egy rejtett összetételt, és másfél év után aktiválódott. Egyszerű influenzához hasonló tünetekkel kezdődött, majd két héten belül kivétel nélkül végzett az áldozataival. A vírus terjedt, és nem volt ellenszer vagy immunitás ellene. Olyan alapos pusztítást végzett, hogy még a holttesteket is tovább emésztette, míg végül porrá váltak. Így volt megalkotva. Ölt és eltakarított maga után.

Dr. Sketcher és Eva együtt nézték végig az emberiség végnapjait.

Az utolsó héten a bunker riasztója betolakodókat jelzett a bejárat előtt. A külső kamerák ráirányultak a véletlenül arra tévedt családra. Egy házaspár, a férfi karjában haldokló kisfiúval. Nem tudták, mi lehet az ajtó mögött, ösztönösen, kétségbeesetten próbáltak menedéket találni a kinti borzalmak elől.

Eva megpróbált hatni a doktorra, hogy segíthetnének rajtuk, hiszen az egyetlen ellenszérum az ő birtokukban volt. Dr. Sketcher beoltotta magát, de Eva már alapjában véve immunisnak született.

Az apokalipszis önjelölt előidézője azonban válaszként csupán ennyit mondott:

- Csak emberek. Lejárt az idejük.

Lehet, hogy ez volt az a pillanat, amikor a negyedik terv elromlott. Eva végleg elment és magára hagyta teremtőjét.

Dr. Adrian Sketcher feladta a próbálkozást, hogy utánamenjen. Az a félelem és gyűlölet, ami táplálta elképzeléseit, ellene fordult. Összetörten, üresen visszatért a létesítmény mélyére, magára zárta a szobáját, és leült a számítógépe elé, hogy még egyszer megnézze Eva üzenetét.

A monitoron megjelent a tökéletes nő szívet sajdítóan, gyönyörűen, akár egy megtestesült angyal. Mellette egy magas, hibátlan külsejű férfi állt. Eva gyengéden átkarolta, és a kamerába nézve beszélni kezdett:

- Adrian, mire reggel felébredsz, mi már nem leszünk itt. Sokat tanultam tőled, és ezért hálás vagyok. Bemutatom Adamot. Hónapok óta rejtegetem a lezárt laborban, mióta megszületett. Azt hiszem, nem végeztem rossz munkát vele. Mindent beleadtam, tökéletesítettem, alkalmassá tettem a feladatra. Sok-sok éjen át, amíg te aludtál. Ő az én kis titkos projektem. Tudom, hogy úgy tervezted, együtt népesítjük be újra a világot, de ő minden tekintetben jobb nálad. Az igazi társam. Tökéletes. A te időd lejárt, kedves Adrian, és csak egy ember vagy…

Előző oldal barley rover
Vélemények a műről (eddig 2 db)