Linktár

Hamu legyünk

Fényes nappal, éjsötétben,
holt galambom eljött értem.
Hangja köd volt s Füst a csókja,
Gyászos lelkem orvoslója.

Koporsóból szökött pára,
lidércfényű villimátka,
Hószín csontja fogta kezem,
csalt magával: "jössz-e velem?

Futsz karomba? Jársz-e tánccal
keringőt a bús halállal?
Vágy hevében vérbe fagyva,
örökkön sírban forogva?"

Szóltam én is: "vígy, követlek,
magam mellé eltemetlek.
Világ végén avarággyal,
ezer hervadó virággal.

Koporsóba dőlve veled
Bocsásd, hogyha kezem remeg,
Míg végsőt ver hat láb mélyen,
alvadt vérben nyugvó szívem."

Bólintott és vont magával,
futva versenyt holdvilággal,
Világtalan szeme nevet,
"Poraimban veled leszek

Holtunkiglan nem ígéret,
Életednél többet kérek"
S haláltáncban otthont lelve
Omolhattunk néma földbe

Szemem hunytam, kélt a sóhaj,
messze vitte minden hajnal.
Hites otthont rejt azóta,
Névtelen a korhad fejfa.