Belső szem-akrosztichon a meditációról
Amikor a belső szem szárnyat bont,
Zajok korhadt fája veti le kérgét,
Idő harangnyelve semmibe kong,
Gazdagság jeleként a lelki érmék
Ajándékát nyújtja a létezés,
Zivatar cseppjeibe festett fényév
Sodrából búg az egység-ébredés.
Álomtiszta ürességnek élménye
Gomolyog, s pőre lét fátylán át néz,
Metsző, külső hidegség rojtos kése
Itt, e békés világban sosem szúr,
Nemesen a sosemvolt kincsek fénye
Derengéséből lobbanásra gyúl...
Ihlet homloka égi tornyokig ér -
Gondolattalanból fakad az Új -
Nesztelenségből rezdülés lépte kél,
Égszeletet takar el a bölcs köd,
Mert az élet holt, ha nincs többé rejtély,
A szóba nem zárt csönd csak az örök.