Az ajándék
Szépirodalom / Novellák (1569 katt) | A. G. Stone |
2013.01.07. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/1 számában.
Kurjantások, kiáltások vegyültek az erdő hangjaival. A fokosok fejének összekoccanása messzire visszhangzott a fák között. Két vadász feszült egymásnak. Két ember, kik végsőkig elszánták magukat. Ez már nem holmi erőpróba volt a zsákmány fölött, hanem életre-halálra vívott harc egy lány szerelméért.
Káta hirtelen balra fordította fokosát, fülében sokáig csengett, ahogy Fondor fokosa csikorogva taszított egyet rajta. A két férfi egy-egy lépésnyit hátraugrott. Néhány szívdobbanásnyi ideig kerülgették egymást, gyilkos tekintettel méricskélve a másikat. Most Fondor lendült támadásba, ám mielőtt Káta előtt termett volna, váratlanul a földre vetette magát és elgurult ellenfele lába között. Káta fordulva csapott, de Fondor elkerülte a végzetes csapást.
Kisvártatva ismét ott álltak egymással szemben, mint két dühödt bika. Légzésük zihált, szívük már-már a fülükben dobogott, akár egy révült sámán dobja. Fedetlen felsőtestükről patakokban folyt a verejték, varkocsba font hajuk kibomlott. Mindkettejük testét több helyütt vágások, zúzódások tarkították. Ebben a pillanatban ugyanarra gondoltak: nem fordulnak már vissza. Ma eldől, melyiküké lesz Délibáb szerelme.
Már két hónapja acsarkodott egyik a másikra. Az egész azzal kezdődött, hogy Fondor régóta kiszemelt szerelmét, Délibábot készült meglepni valami szép ajándékkal. Készíttetett neki Várkonnyal, a törzs kovácsával egy míves aranygyűrűt. Akkor találkozott Kátával, akinek vidáman elmesélte, hogy hamarosan Délibábbal összeházasodik, s visz is neki ajándékot. Mikor elköszöntek egymástól, Káta fortyogott a dühtől, hiszen ő már mióta Délibábot nézi. Nem hagyhatta annyiban, hogy ez a jöttment Fondor elorozza előle szíve választottját. Tettre szánta el magát...
Másnap Fondor vidáman indult kedveséhez, mikor míves gyűrűt akarta elővenni tarsolyából, biz’ az szőrén-szálán eltűnt. Kereste mindenütt, kérdezgette a férfiakat, asszonyokat, még a gyerekeket is. Őrjöngve kutatta át az egész jurtafalut. Sehol semmi. Senki sem látta, senki sem tudta merre, s hol lehet a míves gyűrű, a gyönyörű ajándék.
Estefelé Fondor elkeseredetten sétált az erdőszélen, mikor megpillantott a legelő mellett két ismerős alakot. Közelebb lopakodott, s akkor tátva maradt a szája. Káta és Délibáb állt ott, csendesen beszélgettek, majd Káta egy nemezbe csomagolt tárgyat adott át a lánynak. Mikor az kibontotta, elővette tartalmát, Fondor nem hitt a szemének. Az ő szépséges gyűrűje volt és annak a gaz, vigyorgó Kátának hálásan adott csókot Délibáb.
A lány a lenyugvó nap vöröses fényében szebbnek látszott, mint valaha. Hosszú aranyhaja egészen a derekáig ért, karcsú, törékenynek látszó testével odabújt Kátához, mint valami pajkos kölyökmacska. Átölelte a férfit, látszott rajta, hogy boldog, s nem is lehetne boldogabb.
Fondor iszonyatos haragra gerjedt. Másnap, pirkadatkor megkereste Kátát és akasztani hívta. Néhány vonás múlva már az erdőben tapodták a talajt. Egy alkalmas helyre érkezve pedig levették ingjüket és egyik kezükben fokost markolva araszoltak egymással szemben egy képzeletbeli kört rajzolva.
Fondor megint támadott. Ordítva rohant neki ellenfelének. Káta védekezni próbált, ám a felbőszült férfit nem tudta megállítani. Fondor leteperte és a porban fetrengve viaskodtak egymással. Hol Káta, hol Fondor kerekedett felül. Mindketten érezték, hogy erejük lassan a végét járja. Vajon ki bírja tovább? Káta megmakacsolta magát és hatalmas erővel rúgta hasba ellenfelét. Fondor szinte fel sem fogta fájdalmat, csakis Délibáb arca lebegett szeme előtt. Kátának közben sikerült felülkerekednie és fojtogatni kezdte Fondort. A férfi megragadta Káta karjait, de nem tudta lefejteni a nyakáról. Érezte, hogy lassan elfogy minden levegője. Könnyek szöktek a szemébe. Részint a számtalan sebéből nyilalló fájdalomtól – ami most hirtelen felerősödött –, részint pedig szerelmét siratta. És ekkor váratlan dolog történt...
Fondor hirtelen szörnyű erővel szinte letépte Káta kezét magáról és a súlyos testet odább hajította. A következő pillanatban már talpon volt, s a birkózás közben elejtett fokosát elmarta a földről. Őrjöngve készült halálos csapást mérni a porban fekvő Káta fejére, amikor az füttyentett egyet, mire Fondor testébe bénító fájdalom nyilallt.
A férfi a földre rogyott, jókora nyílvessző állt ki a hátából. Percei voltak hátra az életből. Káta rögvest talpon termett, aztán füttyentett még egyet. A bokorból szép, karcsú alak bújt elő. Hosszú aranyhaja egészen derekáig ért...
Fondor a földön fekve még ránézett a gyilkosára. Lassan elhomályosult előtte minden, csak egy valamit látott: a gyilkos ujján megcsillanó míves aranygyűrűt...
Előző oldal | A. G. Stone |
Vélemények a műről (eddig 2 db) |