Nihilmester: Hátralévő idő: 321 nap (2006)
Néhány nappal a 321-es nap előtt volt 48 éhes órám. Ecerűen nem volt mit ennem. Ismerek embereket, akiknek ez a fogalom abszolút megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan. Tudom magamról, hogy tűröm a nagy éhséget, de az aktuális mindig kikészít. Próbáltam mindenféle Semmit Csinálni, hogy ne arra figyeljek, hogy korog a gyomrom.
A 323-as napon elkeveredtem egy jótékonysági koncert főpróbájára, amin volt néhány jó ismerősöm. Elszórakáztam magamnak, és építgettem a kapcsolatokat. Innen D-hez mentem, ahol kiderült, hogy a társulat fellép a 322-es napon, ezért számítanak a megjelenésemre. Aznap este még volt programom: Ő és társa, a filmesek főnöke állófogadást adtak, hogy szponzorokacerezzenek a film költségeire, amit már másnap elkezdenek. Kényelmetlenül éreztem magam, mint minden ízléstelenül puccos helyen. Ez is valami milliomos papé volt. Ő koromfekete estélyiben volt, olvadoztam a közelében, persze ez nem lácott rajtam. Rádöbbentem, Őneki ez a hely és élet a lételem, és csak azért, mert én Vele akarok lenni, nem foszthatom meg ettől. (Az akadékoskodók már biztosan azt mondják: akkor nem is szerettem eléggé, hogy Őhozzá próbáljak idomulni, legalább egy kicsit. Nekik üzenem: kapják be.)
Volt ott egy pali, akitől felállt a szőr a hátamon, annyira nyálas volt. Ő természetesen a nyakába borult ennek a két lábon járó piperepolcnak, és vele töltötte az est további részét, ilyesformán rájöttem, hogy teljesen értelmetlen volt ittlétem, Őneki nem voltam, és nem is leszek több egy havernál…
Másnap aztán kint voltam az előadáson. Sok jó énekest hallottam ott, amilyen én soha nem leszek, csak lehettem volna. Színvonalas műsort nyújtottak a barátaim is, a közönség is befogadta őket.
Az idő még mindig kitartóan fogy, de legalább most van min elgondolkodnom, és mihamarabb sort is kell kerítenem ennek teljes kikerekítésére. Sietnem kell.
