Ébredés

Horror / Novellák (1140 katt) Homoergaster
  2012.08.20.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/2 számában.

...A hangra ébredt. Elkeseredés, gyűlölet, tehetetlenség fekete folyama. Egyenesen a lelkéhez szólt, ahhoz a darabhoz, ami még megmaradt benne a sötétség hosszú korszakai után. Beléfolyt, megtöltötte, mint egy alattomos földalatti patak vize. Megtölti a gödröt, túlcsordul és tovakígyózik, feketén, titokzatosan. Mégis volt benne lágyság, szépség: a mélabú, a materiális nihil valami furcsa fényben izzott, bár hamis volt ezen fény, hiszen a sötét kétségbeesés fénye negatív.

A természetéből adódóan pont ez fogta meg. Olyan volt, mint az ordítás visszhangja mögött a suttogás. Egy nő beszélt hozzá. Figyelmesen hallgatta a hűs mélységben. A hangja annyira váratlanul ragadta ki szürke bódulatából, hogy pillanatokig nem tudta, ki is ő, és hol van. Ez a néhány pillanat azonban végzetes is lehet egy vámpír számára. Mert, hogy az volt, egy élőhalott.

Most már azt is tudta, hogy a nő nem hozzá beszél, hanem ahhoz az összeaszott vázhoz, ami valamikor a bátyja volt. Mellette feküdt, lenn a kripta padlóján. Oda rakta le, midőn elfoglalta a helyét. Nappal volt. A kripta mennyezetén néhány kósza fénysugár remegett. Közvetlen veszélyben nem volt, de óvatosan kell megmozdulnia, már ha erre egyáltalán szükség van. A nő hangja zokogásba fúlt. Ő is tudta, hogy hiába jött. A halott már messze jár, ez itt csak egy halom por. Megsajnálta ezt a szerencsétlen halandót. Vak és tehetetlen. Nem hisz semmiben, még önmagában sem. Ilyen ez a század, a matéria öntelt gőgje, és egyben teljes csődje.

Emlékezett a régi korokra, harmónia volt, az emberek tudták a helyüket a természet rendjében. Derűsen viselték a megpróbáltatásokat, és nyugodtan fogadták a halált. Ez a hajcihő az elmúlás körül még nincs kétszáz éves, de már rettentő pusztítást vitt véghez. Ez a kor idegbajos. Az ember eltépte a gyökereit, és magára maradt a pusztában. Ettől begolyózott, és maga ellen fordítja a civilizációját. Amióta az emberek elhiszik annak a vén hülyének, hogy a majmoktól származnak, eszelőssé váltak, és sebezhetőbbé, mint valaha. Ezt hívják ők a józan ész diadalának.

A dolog egyszerre szórakoztatta és elszomorította. Ő kétségkívül előnyökre tett szert, hiszen most már senki sem hitte el, hogy létezhet. Így aztán kevesebb gondot jelentett az álcázás. Ez a síró nő itt egy kitaszított, de nem úgy, mint ő. Őneki még a pokol sem jut majd osztályrészül, ő még abban sem hisz. Nem tudott semmi bizonyosat arról, hogy mi lesz a végleg az anyag mocsarába ragadt lelkekkel a haláluk után.

Egyszer, sok évszázaddal ezelőtt egy keleti bölcs azt mondta neki, hogy az ostoba entitások állatként születnek újjá, mindent, még az egykori emberlétüket is elfelejtve. Arra is utalt, ekként lehetőségük lesz újrakezdeni mindent, és végül eljutni Istenhez. A bölcs tudta, miféle szerzet ő, ez azonban nem keltett benne félelmet, nem akart mindenáron élni. Nem ölte meg, meg sem érintette. Nem gyűlölte Istent, mint az ateisták. Inkább kíváncsi volt rá. Hosszú létezése alatt számos jelét észlelte annak, hogy egyszer, nagyon régen egy nagyon nagy hatalom megteremtette a világot.

A mostanában a halandók közt divatos világeredet magyarázatokat csak csöndesen megmosolyogta. Semmi alapjuk sem volt, csupán arra szolgáltak, hogy az emberek lelkiismeretfurdalás nélkül azt tehessék, amihez kedvük van. Ő azt tette, és tisztában volt a következményekkel. Az emberek nem. Hallgatta a megtörten szipogó nőt. Kedvet érzett hozzá, hogy segítsen rajta. Mivel nappal volt, nem tudta vérét venni. Pedig egy vámpír védtelen áldozatának lenni, belépő a mennyországba. Már ha létezik ilyesmi, nincs kizárva.

Így viszont félő, hogy öngyilkos lesz. A buta halál maga után vonja az alacsonyabb rendű létet. Rövid vívódás után suttogva beszélni kezdett a nőhöz. A szavak maguktól jöttek a szájára, nem gondolkodott azon, amit mondott. Olyan tanácsokat adott neki a halott, messze lévő bátyja helyett és nevében, melyek erőt adnak neki a folytatáshoz és reményt. Éppen most menti meg az életét. Szavai a lelkében termékeny talajra hulltak, és majd rálökik a spirituális igazságok útjára. Kihúzza a nihil mocsarából.

A nő már régen elment, mégpedig az ő ösztökélésére. Sietve és döbbenten távozott, más lett a világ neki. Még mindig mormolta magában az utolsó szavakat, mint egy elakadt lemez ismételgette, morzsolta azokat.

- Higgy és ne félj! Higgy és...

Abbahagyta. A mennyezetről eltűntek a fénytócsák. Alkonyodott. Furcsa érzéssel kelt ki a sírból. Miközben visszatette a helyére a csontokat, egyértelművé vált a számára, hogy mi is történt. A felfedezés megrázta és elgondolkodtatta. Nem gondolta volna, hogy ilyesmi történhet. Úgy látszik, az ő léte is Isten tervének része lehet. Mert mi is történt:

- Az alkotó általam emelt magához egy tétova lelket - gondolta. - Eszköze voltam a tervének!

Egy kis ideig bambán nézte a kora esti világot, aztán hahotában tört ki.

Előző oldal Homoergaster
Vélemények a műről (eddig 1 db)