Itthon vagyok

Szépirodalom / Versek (1260 katt) Boszorka
  2012.06.06.

Vastag, öreg
házaim ölelésében,
talpam alá kanyarodó
ismerős utcák.
A hőségtől puhult
aszfaltba ragadt
cipősarkam emléke.
Nekem az otthon,
hol anya Aidáról mesélt,
a ház lépcsőit söpörve.

Az Andrássy út fáit
a város jegyezte el
beton karikával.
Szemétlerakóra épült
köröndünk házaiban
Kodály Zoltán és
Székely Bertalan alkotott.

Május elsején
az utcánkban elvtársak
pihentek a napsütésben.
Teherautóról virslit
osztottak ingyen.
Papírzászlót és
színes lufit kaptunk.
Felvonulók
vidám zsongása
hallatszott be a lakásba.

Itt lettem ember,
a forgatag részem,
lüktetése érverésem.
Villamos zaja nélküli
süket csönd nem kell.
A hűvös kapualjak
ismerős dohszaga
orromba hatol,
a múlt elém perdül.

Százéves, stukkóval
díszített bérház
poros játszótérre néz.
Nehéz, pirosra festett
vashinták alatt gödör,
melyet annyi gyerekláb
mélyített az idők kezdete óta.

Mindkét térdem
folyton sebes volt.

A Nyugatinál könyvet áruló
férfi magát reklámozza,
csak olvas, fel sem pillant.
Kötött sapkája homlokába
húzva, szakállas bölcs.
Kis eldugott közért,
a környékről mindenki
odajár, pedig
a sör meleg.
Az eladó régi ismerős,
szemben lakik évtizedek óta.
A lánya Amerikában él.
Az emberek hangjában
részvét.

A házak körfolyosóin, kis
hokedlin öreg nénik ülnek.
A megszokott kép részei.
Megfigyelnek mindent,
s közben tovatűnt életükről
mesélnek, és az épp
megfőtt tökfőzelékről.
Senki sem figyel.

Az utca kockakövein
szívós ecetfák nőnek
kiirthatatlanul, mint
a pesti emberek.
Élni akarnak.

Itthon vagyok. Igen, itthon.

Előző oldal Boszorka
Vélemények a műről (eddig 1 db)