Jól sejtem, hogy...

Szépirodalom / Novellák (1222 katt) Letta
  2012.05.18.

Az öt éves Tomika épp nyaralni volt a szüleivel. Élete legboldogabb napjai is lehettek volna ezek, ha drága édes anyukája és hatalmas hős apukája nem egymáson köszörülték volna a nyelvüket.

Eleinte úgy tűnt, minden rendben lesz. Mikor megérkeztek a tópartra, vidám hangulatban pakoltak ki és néztek körül. Jó volt az idő, a tó vize is meleg volt, és tökéletesen tisztának bizonyult. Nem volt tumultus, de azért kihalt sem volt a környék, kellemesnek tűnt minden. Apja horgászott, és úszni tanítgatta őt, míg anyja bográcsban főzte az ebédet. Egyetlen kikötés volt: nem szedhetett össze semmiféle csúszómászót, sem kétéltű “ocsmányságot”, mert anyja irtózott az efféléktől. Tomika eziránti kíváncsisága le lett szabályozva, de nem zavarta, amíg minden jól ment. Az első nap tehát boldog békességben telt.

A gondok a második nap estéjén kezdődtek igazából, amikor anyu és apu vitázni kezdtek valamin. Másnap ismét egész nap szurkálódtak egymással. Egyre feszültebb lett köztük a légkör, és ez Tomikát kezdte kihozni a nyugalmából. Negyedik nap már egyre többet üvöltöttek egymással.

Mindeközben a gyerek megszegte a szabályt: ha már anyáék úgyis el vannak foglalva, addig ő foghat épp egy békát… Igencsak picike példányt talált, apró gyerektenyerében is bőven elfért. Gyönyörű szép zöld volt, fekete sávokkal, sötéten kidülledő szemével. Bölcsen hallgatott, mely Tomikának nagyon tetszett. Meg is beszélte vele szomorúságának okát, és hogy miért kellett megfognia. A brekkencs igen megértőnek tűnt. A kissrác ezután sebtiben el is engedte, nehogy baj legyen, és meglássák. Fel nem foghatta, mi baja van az anyjának ezzel a csodálatos lénnyel. Sokat gondolkodott ezen, és közben belemerült egy homokvár építésébe.

Este, mikor a szállásukon is veszekedésbe bonyolódtak az ősök, elhatározta, hogy megoldást talál erre a problémára. Mert milyen jó is lenne, ha most itt lehetne breki barátja, és ő belenézhetne megnyugtatóan semmitmondó szemébe, elmondhatná neki búját-bánatát. Ő nem üvöltené le idegesen, mint egyesek…

Másnap, mikor újrakezdődtek a veszekedések a tónál, Tomi kiment a partra, megszemlélte homokvára romjait, és úgy döntött, megkeresi békabarátját. A művelethez kissé arrébb csámborgott, hogy ne lássák szülei. Meg is látta hamarosan a kis békát, amint egy vizes kövön sütkérezik. Óvatosan odamerészkedett, és gyorsan elkapta, mielőtt még elugrott volna. Ugyanolyan csíkjai voltak, tehát bizzztosan ő volt az! Beszélgetett vele, és abban maradtak, hogy gondolati úton is értik egymást, nem kell hangosan kimondania a szavakat, ahogyan ő is megérti, amit a béka akar mondani.

Miután tisztázott vele néhány dolgot - nem akarlak bántani, hidd el, nem lesz rossz, csak kicsit sötétebb lesz, de sajnos másképp nem tudom megoldani -, bekapta a békát, és visszament a szülőkhöz. A nyelvét hátrébb húzta, fogait nem zárta össze, hogy nagyobb helye legyen az állatkának. Szülei semmit nem vettek észre, persze el voltak foglalva most is. Így sokkal tűrhetőbbnek érezte a helyzetet. Teljesen lefoglalta újdonsült titka. Felvillanyozta a dolog, hogy túljárt anyja eszén. Ha tudná, milyen közel van hozzá egy valódi béka!

Hamarosan visszatért a homokvárhoz, és felújította, miközben a breki néha ugrott egyet a szájában. Fantasztikus érzés volt, hogy nincs egyedül! Időnként felkuncogott, mikor csiklandozta a békaláb. Épp mikor készen lett a várral, szólította apja. Odaszaladt hozzá, mire máris csattant a kérdés: mi van a szádban?! Szíve hatalmasat dobbant. Most mi lesz? Ha kinyitja a száját, minden kiderül. Ha nem, akkor kikap. Reménykedve nézett anyjára, de mit is várhatna onnan? Könny csordult ki a szeméből, miközben szóra nyitotta a száját. Érezte, ahogy breki barátja elrugaszkodott, és már kinn is volt a veszélyes világban. Anyja felsikoltott, miközben apja döbbent szavait alig hallotta:

… ebben egy valódi béka van?!

Előző oldal Letta