Incredible India

Horror / Novellák (1386 katt) Letta
  2012.05.14.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/5 számában.

I.

Khalid, az öreg remete már érezte egy ideje, hogy valami nem stimmel vele. Időről időre összekuszálódtak a gondolatai, vagy épp úgy kiestek az emlékei, hogy aztán fogalma sem volt, hogy került oda, ahol épp feleszmélt. Pedig jó pár évtizede, amióta a fiai felnőttek, csak az elmélkedésnek élt. Élete egyetlen célja az volt, hogy elérje a teljes megvilágosodást. Viszont egyre több olyan időszaka volt már, amikre nem emlékezett. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy egy flúgos rongycsomó legyen az út porában ahelyett, hogy egyre magasabb szellemi szinteket hódítana meg.

Hamar döntésre jutott: fel kell frissítenie az állományt. Hallott már bizonyos szektákról, ahol ez bevett szokás. Sőt olyanokról is, amelyek a Gangeszbe fulladt embereket ettek meg öntudatra ébredés céljából. De neki most élő ember agyára van szüksége, vagy legalábbis minél frissebb halottéra. De honnan szerezzen ilyet? És hogyan? A kivitelezés sosem volt az erőssége…

Önkéntelenül is a kikötőbe tévedt. Alkonyodott, a lenyugvó Nap látványosan fuldoklott a retkes folyóban. Színei csak még inkább fokozták a bűzt - dög persze akadt bőven. Itt-ott rakodómunkások lézengtek, de velük nem sokra ment volna, lévén sokkal erősebbek nála. Hirtelen kivágódott a kocsma ajtaja, és egy hihetetlenül részeg ember tántorgott ki rajta. Párszor hasra esett a saját lábában, de végül csak elvergődött egy roskatag csónakig, amibe néhány csuklás kíséretében beleájult.

Az öreg szeme felcsillant. Egyre sötétedett, a munkások is megritkultak. Khalid unott ábrázattal somfordált a még mindig imbolygó tákolmányhoz, nehogy feltűnést keltsen. Mikor meggyőződött róla, hogy senki sem figyeli, belemászott, és szemre vételezte a fiatalembert. Az néha horkantott egyet, de a böködésekre, amikkel az öreg tesztelte cselekvőképességét, ez volt a legtöbb reakciója. Khalid kitépett egy hosszú raszta-tincset saját, kócba tekert hajából, és összekötözte vele az áldozat kezét. Vívódott kicsit, majd még egy tincset rászánt a bokáira is. Hiába no, biztosra kell menni.

Eloldotta a csónakot, fogta az evezőt, és a szürkületben ellavírozott a legtávolabbi dokkig. Út közben arra a megállapításra jutott, hogy legjobb, ha kivárja, amíg kijózanodik az „új agya”, hogy a lehető legtökéletesebb eredményt érje el. Kikötötte a ladikot, és elindult eszcájgot keresni. Jó néhány lépés után kezdett homályosodni az elméje, aztán elbizonytalanodtak a léptei. Hirtelen nem emlékezett arra, hogy hová is indult, majd valami kattant az agyában. Tekintete üveges lett, tudata újra elkallódott valamerre. Teste folytatta útját, de már a város felé.


II.

Csisz-csosz… Csisz-csosz… Shivraj álmában egy csomó karikával a lábán csoszogott egy sötét folyosón. Elég hülye álom… Mezítláb slattyogott egy ajtó felé, miközben lassan kezdett köddé válni az egész, és ő hihetetlen lustán az ébrenlét felé hömpölygött. Ködös fejjel hallgatta az álomból visszhangzó csoszogást. Elég élethűnek tűnt… Mindig is tisztán emlékezett ébredés után az álmaira, de olyan még nem volt, hogy utána is folytatódott volna…

Hirtelen egészen magához tért, szeme kitágult a rémülettől. Ez nem álom! A csoszogást tényleg hallja! Bizonytalan léptek, meztelen talpak halk tottyanása hallatszott a folyosóról. Valaki van itt rajta kívül! Az álom teljesen kipattant a szeméből. Értetlenül bámulta az óra számlapját a beszűrődő holdfényben. Ki-le-het-az?!, döngölte a szíve, minden egyes szótagot koponyája belső falára passzírozva.

Macskája, Curry a szokásos helyén feküdt, a fotel támláján. Nem aludt, valószínűleg már Shivrajnál is hamarabb figyelte a közelgő lépteket. A gyér fényben csak hegyes füleit és felmeredő szőrét lehetett látni. Jó pár éve laktak már ebben a kis házban, melyben még soha nem érezték magukat ilyen kiszolgáltatottnak.

Errefelé elég veszélyesek az utcák ahhoz, hogy négy zárral is bezárja az ajtót. Az ablakok ugyan nyitva vannak, de ki mászna fel ilyen magasra? Talán mindjárt kiderül. Óvatosan kibújt a takaró alól, és amilyen halkan csak tudott, az ajtó felé osont. Mire odaért, a kilincs halk csikordulással lenyomódott. Shivraj a falhoz lapult, miközben úgy érezte, minden hajszála az égnek mered. Az ajtó lassan kinyílt. Idegtépő másodpercekig (úgy érezte, órák telnek el) nem történt semmi. Aztán egy bizonytalan csosszanást hallott, majd egy pillanat múlva meglátta a homályban a betolakodót.

Magas, vézna öregembernek tűnt, rasztába álló tincseiből a Hold fénye szörnyet vetített a falra. A szeme félig nyitva volt, meg se rebbent, csak meredt előre. Shivraj rémületében még mindig úgy lapult a falhoz, hogy majd’ kidöntötte.

Az öreg megingott, majd újra csoszogni kezdett be egyenesen a szobába, megcélozva az ágyat, ahol még a takaró ki se hűlt. Amint árnyéka a fotelra esett, halk fújás hallatszott. Curry villámgyorsan az ajtó felé cikázott. A váratlan hangra az ismeretlen önkéntelen mozdulattal oldalra lépett, egyenest a macska farkára. Az ijedtében mind a tíz körmét a férfi vádlijába mélyesztette, majd fejvesztett iszkolásba kezdett.

Halk kiáltás szakadt ki a holdkóros torkából. Egy pillanatra mintha magához tért volna, fájdalmas értelem csillant addig tompa tekintetében. Bal karja megrándult, mintha a szívéhez akart volna kapni, aztán a szeme felakadt, a behatoló pedig nagyot puffant a padlón. Többé nem mozdult, OM NAMAH SHIVAYA.


III.

Tompa fény szűrődik a dokkok felől. Épp csak arra jó, hogy láttassa, mennyire sötét van. Timir lassan tér magához. Megkötözve fekszik oldalán egy csónak aljában. Sajog a tarkója. Nem csak a hullámok ingatják: szédül. Gyomra aggasztó hullámzásba kezd. Kissé előrenyújtja a nyakát, kipakol a ladik aljába. Nagy nehezen a hátára kínlódja magát, hogy mégse arccal a hányásba feküdjön. Mélyeket lélegzik, bár a poshadt víz szaga nem sokat segít. Kiáltozni kezd, hátha van itt valaki, de csak a víz locsog válaszul.

Eszébe jutnak régi vizes korszakai. Mikor a folyó mellett lakott, nap mint nap járt el a hömpölygő víztömeg mellett. Sokat álmodott vele. Egy álmában a folyó medrében mászkált, a híd lábánál, és nem zavarta, hogy tizenöt méter víz tornyosult fölötte. Persze az ember álmában minden lehetséges. Ez most nem az.

Fogalma sincs róla, hogy került ide. Arra emlékszik, hogy elindult este iszogatni, fejfájásából és émelygéséből akár arra is következtethet, hogy sikerült a művelet. Vagy pedig leütötték. Ez utóbbi feltevés azért valószínűbb.

Feje fölött denevérek gyülekeznek. Alig ciripelik túl feje zsongását. Az idő múltával egyre közelebb merészkednek, míg végül egy bátrabb (vagy éhesebb) példány a halántékának tapad, fogait a lüktető érbe vájja. Timir hiába csapkod a fejével, a visszatartó erő megszűnt; pillanatok alatt ellepik a vérszívók. Néhány perc múlva már csak a fekete, mocorgó bőregér-réteg cuppog a csónak alján.

Előző oldal Letta
Vélemények a műről (eddig 3 db)