Ki emléxik JACKSONRA? (2008)
Valós társadalmi probléma: az utca embere. Az emberek idegesek, és semmilyen orvosság nincs valódi depresszió ellen - az ember úgy gyógyítja magát, ahogy tudja. amíg nem kerülsz az utcára, fogalmad sem lehet róla, milyen borzasztó ez valójában. Képzeljük el, hogy az utcára kerülünk, és úgy bánnak velünk, ahogy mi bánunk most a hajléktalanokkal: jobb esetben elmegyünk mellette, mint bárki más mellett. Ha szeretnénk is segíteni, nem tudunk, mert a társadalom nem ad rá lehetőséget: magunkat is alig bírjuk fenntartani, hogy amink van, ne vegye el az állam. Bizonytalanság ez boldognak-boldogtalannak.
Szerintem nincs rémisztőbb, mint az állandó veszélye a kilakoltatásnak, a fedél elvesztésének. Akivel megtörténik, annak átalakul az értékrendje. Rencerint negatív irányba. Lejjebb adod az igényedet, mert nem is tehec mást. Csak idő kérdése, mikor kezdesz magadban beszélni, mert nincs kihez. A MAGUNKBAN BESZÉLÉS SÚLYOS NÉPBETEGSÉG. GYÓGYÍTHATATLAN - az egyetlen orvosság, ha még nem túl késő az elménknek, a pénz. A lóvé. Más nem.
Jackson egy rendes ember volt, és nem is volt annyira rossz helyzetben - vagy mégis? Sokan kerülték, pedig kenyérre lehetett kenni. Mindenkit a barátjának tekintett, mindenkihez volt egy kedves szava, melyet normális ember nem tart normálisnak. Ez a fiatalember korán ment el az élők sorából. Semmiről sem tehetett. akik viszont igen, azok dőzsölnek az ő számlájára. Ezek után szembejön egy amerikai hittérítő, és a boldogságról, igazságosságról prédikál - csoda, hogy elzavarom a kurva annyába?
Emléxem, ecer achillessel mentünk mögötte, mert királyul tudott énekelni és frankón szájdobolt. Két héttel később a temetésén álltunk.
Ha meg akarod osztani az emberekkel ezzel kapcsolatos élményed, vagy véleményed, írj a rohadeek@citromail.hu - címre. Ha elég jó, beteszem a lapba.
