Az Ínyenc

Szépirodalom / Novellák (1146 katt) GregTheMad
  2012.05.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/5 számában.

Egy acélszürke téli délután Tótkomlósi Mihály – beosztására nézve kisegítő pincér – egy nagy, maradékkal teli fazékkal egyensúlyozva kilépett a La Bouillabaise étterem mögötti sikátorba, és terhét a fal melletti szeméttároló konténerbe ürítette.

A szokatlanul hideg időre tekintettel elgémberedett ujjait leheletével igyekezett újra életre hívni, majd az alkalmat kihasználandó, cigarettát kotort elő zsebéből és rágyújtott. Ekkor a szemközt felhalmozott kartondobozok és zöldséges ládák közül egy hajléktalan és kutyája lépett elő. Tótkomlósi meg sem mozdult, kifújta a füstöt és végigmérte az alakot. A férfi horgolt, pomponos sapkát, mustárszínű pulóvert, fölötte kopott szmokingot és farmernadrágot viselt. A kutya apró, fahéjszín bundájú eb volt.

– Szép jó napot – pöfékelte Tótkomlósi.
– Hasonlóképpen magának is – válaszolta a hajléktalan.
– Cigarettát? – kérdezte Tótkomlósi.
– Köszönöm, nem dohányzom – hangzott a felelet.
– Kutya hideg van, igaz-e? – terelte el a szót Tótkomlósi.
– Megjárja, megjárja – simította végig szakállát a férfi.
– Aztán, mi járatban?
– Hogy én?
– Maga.
– Lestyán Gábor volnék – közölte a hajléktalan –, hivatásos ínyenc.
– Nohiszen! – mondta Tótkomlósi. – Attól tartok, mára már nincs szabad asztalunk.
– Oh, engedje meg – szabadkozott a hajléktalan. – Rég lemondtam már az éttermek nyújtotta mulandó miliőről. Tudja, hosszú évek tapasztalata ráébresztett, hogy az ízek, illatok és aromák sokkal jobban élvezhetők másfajta formában.
– Vagy úgy.
– Igen, igen – a hajléktalan férfi megindult a konténer felé. – Sokkal jobb szeretem az érett, pikáns ízeket.
– Aha.
– Semmi sem fogható a Selles-sur-cher rothadt zamatához!
A fahéjszín kutya nagyot nyelt.
– Paella Valenciana!
Tótkomlósi megszívta orrát.
– Risotto alla milanese!
A hajléktalan férfi a konténerhez ért....
– Créme brullée !
...Majd serpenyőben olvasztott vajként csorgott le arcáról az izgatott mosoly.
– Abban nem talál semmit koma. Új, porlasztós fajta – vetette oda Tótkomlósi
– Porlasztós?
– Na, hát valami olyasmi. Nem értek én ehhez túlzottan. Tudja, teljesen elbontja a hulladékot, kevesebb szemét keletkezik, nincs szennyezés, tisztább környezet meg hasonlók.

A hajléktalan férfi szótlanul meredt hol a konténer tátongó ürességére, hol Tótkomlósi unott arcára. Aztán nagyot rugózva átvetette lábait a nyílás peremén, majd mielőtt beugrott volna a fémszörnyeteg belsejébe, még így szólt:

– Ha egy kis osztriga esetleg megmaradna… Volna oly szíves?

Lestyán Gábor, hivatásos ínyenc örökre eltűnt. Kutyája körbeszimatolta a sikátort, s mivel nem talált semmi ehetőt, komótosan elügetett. Tótkomlósi elpöckölte a csikket, és felkapta a fazekat.

– Még van képe koldulni! – morogta. – Pedig egész rendes fickónak tűnt.

Előző oldal GregTheMad
Vélemények a műről (eddig 1 db)