Linktár

Anekdota

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/7 számában.

A most következő kis történetet azért írom le, mert igen kedves emlékem. 1996. július 5-én a Fertő-Hanságba utaztam, hogy megnézzem az ottani Nemzeti Parkban élő magyar szürke szarvasmarhákat. A jól sikerült, élménydús nap végén a fertőszentmiklósi pályaudvar peronján álldogáltam negyedmagammal. A társaságban én taknyos kölyöknek számítottam a 29 évemmel, mivel a három úriember mindegyike bőven túl volt már az ötödik x-en is. A Sopronból érkező sebes vonatot vártuk, ekkor a hangszóróból arról értesültünk, hogy a vonat késni fog, bombariadó miatt. A négyes ezért visszavonult a kiindulási pontul szolgáló közeli étterembe, újabb sörök elfogyasztására. Egy óra múlva újra ott álltunk a késő délutánban. Nekem addigra már kissé megártott a sör ott a melegben, a három idős úriembernek viszont kutya baja sem volt. Na jó, kissé jobban izzadtak a szokásosnál, ezenkívül csupán a beszélőkéjük indult meg, de az nagyon. Röpködtek a sztorik, én pedig kapatos fejjel próbáltam figyelni.

Egyikük, egy Kanadába szakadt hazánkfia, elmesélte, hogyan lépett meg az oroszok elől '56-ban egy traktorvontatmánnyi trágya segítségével. A másik egy ötvenes évekbeli falopás körüli hercehurcát fejtegette még akkor is, midőn befutott a vonat. A harmadik öregúr sem akart le maradni, az ő története következik:

Magyarország a '30-as évek elején.

Néhány nemes származású úri fiú egy átdorbézolt éjszaka után nagyvonalú fogadást köt. Egyikük egy akkori munkás 3 havi bérének megfelelő összegben fogad társaival, hogy megállítja azt a nemzetközi gyorsvonatot, amely a fogadás helyszínéül szolgáló kis településen megállás nélkül átrobog. Az ifjonc tehát a megfelelő időpontban kiáll a sínre, és várja az expresszt. Amikor az feltűnik, felemeli a karját, és integetni kezd, miközben nem mozdul a talpfákról. El tudom képzelni a mozdonyvezető lelkiállapotát, midőn megpillantja a lelkesen integető öngyilkost. A hirtelen fékezés nyomán a szerelvény utasai egymás nyakába borultak, bár aligha szerették egymást ennyire. Zűrzavart és felfordulást, no és természetesen a pánikot, hiszen az utasokban felmerült a kérdés: mi történt? A mozdonyvezető az események hatása alatt kissé reszketeg hangon kérdezi:

- Segíthetek valamiben, uram?
A fiatalember kissé inogva előveszi a cigarettatárcáját, kivesz egy cigarettát, és felnéz a mozdonyvezetőre:
- Van tüze? - ...

Természetesen evidens a botrány, felháborodott utasok, elképedt vasutasok. Az ifjoncot persze a rendőrség vette a pártfogásába. A dolog odáig fajult, hogy az akkori miniszterelnök, Gömbös Gyula volt kénytelen személyesen közbelépni. Annál is inkább, mivel a csínyt végrehajtó ifjonc valami távoli rokona volt. Gömbös miniszterelnök személyes közbenjárására az ügy végül is elsimult, sőt feledésbe merült. A fiatalember természetesen megnyerte a fogadást. Nem tudom igaz-e a történet, avagy sem, mindenesetre nekem akkor ott remek szórakozást nyújtott, s egy életre megjegyeztem.