Naplórészlet

A jövő útjai / Novellák (1058 katt) Homoergaster
  2011.12.29.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/5 számában.

...félelmetes emlék és különös, ama éjszaka negatívjai a tudatomban, amikor a láthatár lángolt, és én némán, lenyűgözve bámultam egy dombról a távoli fényt, amely lobogott, hajladozott, szabályos ritmusban lüktetett, hogy a szem megfájdult tőle.

- Hatalmas tűz lehet – gondoltam, és megbénított annak a lehetősége, hogy ott a tűzben emberek vagy állatok pusztulnak el.

Emlékszem az aggodalomra, amely szinte rettegéssé fokozódott időnként. Egyszerre voltam lenyűgözve ettől a fényességtől, és zsibbasztott el a félelem. Nem tudom, hogy meddig bámultam a villódzást. Azt hiszem sokáig, talán órákig is. Egyszerre csak vége lett. Úgy hunyt ki, mint amikor a gyertyalángot elfújják. A felhők, melyeken ez a hatalmas fény eddig visszatükröződött, varázsütésre szertefoszlottak, és én megpillantottam a csillagokat. Csak hetekkel később, egy furcsa álomból riadva vert bennem gyökeret a homályos gyanú, hogy azok a felhők ott felettem valamiféle szabályos alakzatban voltak elrendeződve.

Az álom nagy madarakról és hatalmas szempárokról szólt, s ahogy felriadtam, azonnal el is felejtettem az egészet. Csak nyugtalanító benyomások maradtak. Akkor, ott, azon az éjszakán, miután a felhők eltűntek, megváltozott az érzékelésem. Mintha körbefordult volna velem a világ, noha valahol belül tudtam, hogy egy helyben állok. A csillagok megváltoztak, fenyegetést árasztottak. Jeges borzongással néztem a fölöttem ásító űrt. A csontjaimban éreztem a hideget, rettenetes, végtelen közönyét. Afféle vihar előtti feszültség vibrált az éjszakában.

- Mindjárt történik valami!

Egyszerre csak hatalmas meteoreső következett. Nem győztem számolni a fénycsíkokat és fellobbanásokat. A nagyobb kövek tűzijátékként robbantak fel bevilágítva a fél eget. Az izzó kőeső látványa torkon ragadott. Azt hiszem, nyöszörögtem félelmemben és ámulatomban. A meteorok robbanásai olyan sűrűek voltak, hogy másodpercekre nappali fény támadt. Mindez néma csendben történt. Sem a földön, sem az égben nem hallatszott egy hangnyi nesz sem.

Ott álltam, bámultam fölfelé az űrből záporozó kövekre, amíg megfájdult a nyakam. Aztán keleten kivilágosodott az ég alja. A hulló kövek csíkjai kifakultak. De lehet, hogy már órák óta nem jött egy sem, én azonban csak álltam ott a hajnalban. Elragadtatva, és azzal az idegenszerűség-érzéssel, amit olykor ma is érzek. Aztán végre elszakadtam attól a helytől, és önnön jelentéktelenségem roppant terhe alatt rogyadozva hazabotorkáltam. Hiába kérdezősködtem, senki sem tudott semmilyen tűzről, sem rendkívüli eseményről...

Előző oldal Homoergaster