Bőr
Te csak bőr vagy.
Bőr, hó, mosoly, ajak-szín hajnalok varázsa;
gyönge, szürke szegecs;
mese, mit be nem fejezett soha senki -
ezerarcú rege leszel hát!
Lehettél, s lehetsz, mi ködnek a rózsák;
mi haldoklónak az átizzadt ágy:
részlet csupán, tán csúf s oly bohó:
véletlenszerű...
Nem én, az idő a te mételyed!
Hisz csalfa percek, pillanatot kézen fogva,
téboly-táncban körberázva,
élő börtönben - s börtönként - jutnak lassan vágóhídra.
S te lebegsz kéjesen, tűnő báj-mocsárban -
sűrű lég, elsárgult, fakó oldalak temetnek,
mégis: a régmúlt őszök meleg lomb-illata
mi eloszlatja sikoly-bűzös, tépett pára-bőröd,
s hamiskás mosoly-szemed sír-ködét.
Nyisd fel szemed:
a tavasz jő!
