Vámbéry a Sevenben

Szépirodalom / Versek (1014 katt) maggoth1
  2011.12.17.

Vámbéryt az Isten egyszer elengedte,
Beült hát pezsgőzni, a közeli Sevenbe,
A szépen habzó italt franciául kérte,
A pincér bólintott, majd sietve ment érte.

Vámbéry ebédhez átváltott olaszra,
S milánóit enni kiült a teraszra,
A furcsa fejlemény meglepte a pincért,
Pláne, hogy a vendég kávét törökül kért.

A zavarodott frakkos végül megkérdezte:
Mondja, ki ön, uram, s mely haza szülötte?
Vámbéry a nevem, és e föld itt a hazám,
Sok nyelvet beszélek, de magyar vagyok, az ám!

Voltam szegény ember, ki születését bánta,
Nincstelen nyomorék, a fél lábára sánta,
Tehetségem révén magasra jutottam,
Édes anyanyelvem Keleten kutattam.

Bejártam Törökhon számtalan vidékét,
Kiismertem földje változatos népét,
Láttam én özbeget, turkománt és örményt,
Bicegő dervisként tartottam a törvényt.

Miután meghaltam, megtértem az éghez,
Szír-arámi nyelven éneklek a fényhez,
Épp csak leugrottam egy finomat enni,
De már szóltak fentről, ideje lesz menni!

Most távozom, főúr, égi szférák várnak,
Hallom hívó szavát Mennybéli Fanfárnak.
Búcsúzóul annyit: mondjon, ki mit akar!
Akárhogyan nézzük, legszebb nyelv a magyar!

Előző oldal maggoth1
Vélemények a műről (eddig 7 db)