Linktár

Kényes ügy

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/1 számában.

Az idős férfi egyenes gerinccel ült a priccsén, karjait összefonva, és a zárka szemközti falát bámulta kitartóan. Gondolatai még mindig a közelmúlt eseményei körül forogtak. Próbálta megérteni, de sehogy sem jutott érdemleges végeredményre.

- Ez csak valami fatális félreértés lehet – suttogta maga elé már sokadszor. Sok-sok éve lelkiismeretesen végzi munkáját, rengeteg embert boldoggá tesz, hűségesen megjelenik minden évben, elhozza a fényt és a meleget az otthonokba, mégis ezt érdemli?

Megcsóválta fejét, aztán felsóhajtott.

- Micsoda világ…

Egész évben dolgozott a társaival, soha egyetlen nap pihenőt nem tartottak, senki nem ment beteg szabadságra. Munkájuk nagyon fontos volt az egész emberiség érdekében. Év végére a konfekciós részlegen már mozdulni sem lehetett, amikor a raktárak megteltek, és eljött az ő ideje. Egyetlen napja volt mindent kiszállítani, de soha nem késlekedett, minden címzetthez mindig időben eljuttatta a küldeményeket, és soha nem tévedett. Nem panaszkodott a hideg miatt, se a rohanás miatt, noha jól tudta, hogy a küldemények kiszállítása után kezdheti elölről az egészet, jön az egész éves hajtás. De panaszkodott ő valaha is?

A folyosóról kulcszörgés hallatszott, majd a zárka ajtajában megjelent egy őr.

- Ön szabad, Miklós úr.

Némán követte őt egy irodába, aláírta a papírokat, amiket elé raktak, de mindeközben mélységesen megbántva érezte magát. Egy másik alkalmazott kísérte őt a garázsba, kitárta előtte az ajtót, majd a homályba intett.

- Minden felszerelését megtalálja a járművében.
- A személyes holmim?...
- Azt is beraktuk. Csak menjen.
- Mire volt jó ez az egész cirkusz?
- Nézze, ön nem szerepel egyetlen nyilvántartásban sem, nincs az előéletéről semmilyen adat, a főnökeim pedig úgy gondolják, hogy akkor úszhatjuk meg ezt a kényelmetlen ügyet a legkönnyebben, ha magát elengedjük. Maga körül semmi nem stimmel. Nyilvánvaló, hogy álnevet használ, és hogy tevékenységét illegálisan folytatja, de most megúszta. Elvégre nincs olyan törvény, ami szabályozná az ön járművének sebességét a házak fölött.

Az öregember elindult, aztán megállt és visszafordult.

- Mondd fiam… Hiszel te a Mikulásban?

A fiatalember szája megrándult, mintha egy nevetést próbálna visszafojtani, aztán bocsánatkérően vállat vont.

- Valaha hittem. Még gyermekkoromban.

Látszott rajta, hogy már menne, így az öregember megfordult, odalépett járművéhez, aztán felkapaszkodott.

- Még hogy valaha… meg nincs szabályozva…

Az ülésről felvette vörös sapkáját, felvette, aztán a visszapillantó tükörbe nézve megigazította szemüvegét. Elgondolkozva fésülgette hófehér szakállát még egy percig, aztán kézbe vette a gyeplőt.

- Hohho-hóóó!...

A rénszarvasok felágaskodtak, aztán levegőbe emelték a szánt, és vad vágtába kezdtek.