A Hold s a Fény
Múltba sárgult falevelek víztükrén
Keringőt jár a Hold s a Fény.
Lélek végtelenbe nyúló sötétjén
Gondolatként felszikrázik az 'én'.
Határtalanság légies tánca
Ürességnek ősi varázsa.
Csak akkor talál rá csillagára,
Ha szívét eszmékbe zárja.
Érzelem-tengerből cseppek szállnak tova,
Alakot öltenek létükre csodálkozva.
Nem törik össze a lét tükre soha,
Míg a lélek önmagát elgondolja.
Vélelmet megelőzi a sejtelem
Ám az eszmény fenség is egyben.
Gondolat fényesebb, mint érzelem,
Ám a szív a legszellemibb szellem.
