Linktár

Egy északi simabálna a Fundy-öbölben

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2025/5 számában.

Zalán a bálnafigyelő állomás szűkös irodájában Simont megelőzve lestoppolja magának az íróasztal előtti gurulós széket. Diának tett ígéretére gondol, miközben a telefon névjegyzékében keresi a számát. Megtalálja, de a gyomrát kitölti egy gombóc. Nem tudja, mit mondjon neki. Ma reggel kellett volna leadnia az ígért címlapsztorit a bálnáról, ő meg sehol sem tart vele. De amikor megtalálja a számot, mégis úgy dönt, beszél vele, és tárcsáz. Dia köszönés után levegőt sem véve leteremti Zalánt, aki azonnal leemeli a füléről a mobilt, kinyújtott kézzel maga elé tartja, és szó nélkül kinyomja a gombját. Mire Simon megjegyzi:

– Rövidre sikerült a beszélgetés, haver – és a rádiót recsegtetve addig tekergeti a gombját, amíg sikerül kapcsolatot létesítenie a harmadik kollégájukkal, a Fundy-öbölben hajózó Daviddal. – Két kör, ha megtaláltad, legyen három – mondja izgatottan a rádióba Simon a hajó fedélzetén álló Davidnak, mire az azt kiabálja, hogy:
– Három haver, három, még szép, hogy megtaláltam, háromért hallhatjátok, és meg is mutatom.

Zalán hebehurgyán kikapja Simon kezéből a rádiót, és bálnafanatizmustól bekattant hangon beleszól.

– Ne csigázz, mondd már, milyen! Szép? Mekkora?

David hallgat, húzza az időt, tépi Simon idegeit, magában meg nevet, de a háttérben egy vízpermet hangja hallatszik, olyan, amire csak bálna képes. David felkacag, ezzel is tovább szaggatva az állomáson maradt barátainak idegeit.

– Hogy szép-e? – kérdi. – Nem szép, öregem, hanem gyönyörű! Húsz méteres fiatal hím. Lefotóztam az uszonyát. Egy plusz körért, de eredeti whisky legyen ám, azt is megmondom, a bálna nevét.
– Állom a ráadás kört – mondja Zalán a rádióba, a ráadás szónál érezhetően még jobban felszökik az izgalom a hangjában.

David mély levegőt vesz, kezét magasra emeli, vár, vár, majd saját magának jelt adva a combjára csap, és teli torokból belehujákol a mikrofonba:

– Damiené!

Zalán rövid fejszámolás után megjegyzi:

– Vagy tíz éve láttuk az anyjával úszkálni a Bahamáknál.
– Ostobaság, kizárt, hogy Damien az – vág közbe Simon. – Az anyját egy évvel később bálnavadászok elejtették, a borjú túl fiatal volt, hogy életben maradjon.
– Hát, Simon – csilingeli a rádióba David – úgy látom, meg kell dolgoznom a három plusz egy körömért, úgyhogy küldöm a farokúszóról a fotót, döntsd el magad, Damiené-e!

Ezzel az öbölben úszkáló hajójának minikabinjában nyom egy entert a laptopján, majd lehajtja a tetejét, és visszamegy a fedélzetre.

Zalán nem tudja elfojtani az izgatottságát, és amint David ismét vonalban van faggatja:

– Hogy találtad meg?

Eközben Simon a kapott fotót lefuttatja a bálnák farokuszonyának azonosító rendszerén. A hajón álló David pedig Damienre néz, csibész arcot vágva kacsint egyet a bálnára – reggel óta követi.

– Hajnalodott – mondja Zalánnak –, leeresztettem a víz alatti mikrofont, hogy halljam a bálnák csettegését. Eleinte csak Jeremit és Norist hallottam. Már úgy volt, felhúzom a hidrofort, amikor ismeretlen csettegésre lettem figyelmes. Több mint egy óráig vártam. Egyszer csak abbamaradt. Ekkor húztam csak fel, tudva, most már hamarosan fel kell bukkannia a felszínre levegőért. Csakhogy, közben úgy elromlott az idő, hogy az orromig sem láttam, sűrű köd ereszkedett le, és azt sem tudtam, hol vagyok. Az idő meg csak múlt. Attól féltem, huss az alkalomnak, oda a remény, bálnástól együtt. Fütyörészni kezdtem, majd meghallottam a spriccelést, a reménykedésem visszatért, de látni semmit nem láttam. Hangosabban fütyültem. Percekkel később enyhén felemelkedett a hajóm. Unalmas vagyok? – kérdi Zalántól, aki az elbeszélésének eleje óta a halaknál is némább.
– Dehogy vagy! – jön a válasz. – Maradsz még? Az előjelzés szerint két óra múlva feltámad a szél.
– Szél, milyen szél? – David úgy tesz, mint aki meghökken, de mielőtt rádión kapcsolatba léptek volna, ő is az eget no meg az időjárás előrejelzést kémlelte a számítógépén. Ennek ellenére tovább bolondozik. – Tökéletes az idő, mint hajónak a tenger csapkodása – mondja fütyörészve, és jó képeket tudtam csinálni a bálnáról. Néha fütyülök egy jót, és már látom is, mint most – és füttyent.

Az állomáson Simon a monitorra mered, homlokáról ledörgöli az izzadságcseppeket.

– Nem hiszem el! – A pulóverénél fogva a monitor elé rángatva mondja Zalánnak: – Ezt nézd, ennek a pernahajdernek a végén tényleg igaza lesz, ez az uszony Damiené.

Zalán leteszi az asztalra a mobilja mellé a rádiót, hogy ellenőrizze a bálna farokuszonyát. Ekkor rezgőre állított mobilja megmozdul – Dia hívja.