Az életünkről magunknak, avagy értékek a hét minden napjára
„Ne ess pánikba!”
„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”
Az élet olyan, mint a pizza sajt nélkül. Tudjuk, hogy hiányzik róla valami, de elfogyasztjuk úgy is, mert éhesek vagyunk.
Az élet egyik legfontosabb tétele, hogy mindnyájan egy rendszer részei vagyunk, ebből adódóan szimbiózisra kell törekednünk a környezetünkkel.
Fontos észben tartani, hogy a világon mások is léteznek, nem csak mi.
Az ember a természet rákfenéje, egy folyamatosan sokasodó rákos sejthalmaz, ami felzabálja és elpusztítja a világot és a benne lévő összes többi életet, de ez lehetne másképp is!
Ha korlátozottak a lehetőségeink, több időnk marad a hétköznapi dolgainkra.
Az egyszerűség kreativitást szül, a technológia szellemi rabigába hajt.
Istent önmagunkban kell keresni és nem a vallásban.
A múlt ismerete alapján kiküszöbölhetjük a jövő hibáit.
Az emlékek velünk együtt változnak.
Ha a magyar focisták annyit értenének a labdarúgáshoz, mint a magyar futball szakértők, már világbajnokok lennének.
Olykor a tragédia okozta csend és némaság többet mond, mint az élet kakofóniája, pedig a csend mindig a háttérben van, csupán meg kellene állni és észrevenni.
Érdemes a birtoklási és a megfelelési kényszert magunk mögött hagynunk, még ha a társadalmi normákkal szemben megyünk is.
A XXI. századi konformista társadalomban a legnagyobb erény a rebellis attitűd.
A lemondás olykor édesebb gyümölcsöt eredményez, mint amit eredetileg akartunk.
Magyarnak lenni olyan magányos.
Az egyenlőség fiktív fogalom, mindenki kérdezze csak meg a feleségét, vagy a felettesét. Az egyenlőség a gyengék eszköze a gyengeségeik elpalástolására.
Érdemes a képességeink határaival tisztában lenni. „S nem tudok mozdonyt vezetni. S nem tudok egy leszakadt gombot felvarrni. De mindez a sok kis tudás is alkotja a világot. Tanulj tiszteletet minden emberi mozdulat és ügyesség iránt.”
Mindenkinek van egy mocskos énje.
A társadalom által támasztott erkölcsi kritériumok elkorcsosítják a személyiséget.
Minél kevesebbet internetezünk, annál több marad meg az identitásunkból.
Ha megfigyeljük a környezetünket, megláthatjuk, hogy mennyire betegek vagyunk.
Az értelmiség sokszor félreviszi a diskurzust, de vajon mi célból?
A mai világban a tapasztalás nem feltétlen szükséges, sokszor a tudás és a tények ismerete is elegendő. Például nem szükséges tűzbe tennem a kezem, hogy tudjam, a forró lángok megégetik azt.
A társadalmi konvenciók rabszolgává tesznek és megölik az individuumot.
Értékek a hét minden napjára, avagy a négy nemes cselekedet:
Tiszteljük a természetet!
Tiszteljük az életet!
Mértékletesség, avagy ne pazaroljunk!
Vállaljuk a felelősséget!
Ha minden relatív, akkor az igazság is nézőpont kérdése.
Ecce homo! Az ember imádja a szenvedést, a dominanciát, a mártírkodást, magát a szenvedés átélését. Morbid kíváncsisággal vonzódik az erőszak és a halál kultuszához. Lásd: média, politika, kultúra, család, pornográfia. Pusztítjuk önmagunkat, pusztítjuk a környezetünket, pusztítjuk a világot, amiben élünk, mert a tudat számára a halál misztikus és megfoghatatlan. Valójában az ember a természet (vagy Isten) tévedése, egy elbaszás.
Magyarországon az önámítás népi hagyomány, a hazudozás pedig nemzeti érdek.
Mit jelent magyarként gondolkodni? Azt, hogy büszkék vagyunk arra, amit nem értünk el. Ugyanis a magyarok szeretik, ha ők a kiskakasok a szemétdomb csúcsán, még ha jelentéktelen is az a kis szemétkupac.
A magyarok nem képesek túllépni a múlton, s ezért akár a jövőt is eldobják.
A magyar társadalomban a lopás nem bűn, csak ha lebukunk miatta. Ez a szocializmus öröksége.
A megfelelési kényszert már gyerekkorunkban próbálják belénk plántálni. Az átlagembereknek szükségük van a megerősítésre a cselekedeteikkel kapcsolatban, a kreatív elmék vagy művészek tudják, vagy épp érzik a zsigereikben, hogy amit alkotnak az érték.
Az idő egy olyan vissza nem térítendő befektetés, amit érdemes azzal tölteni, amit szeretünk, vagy hasznos számunkra.
Néha a frusztráció haragot gerjeszt, ekkor próbáljuk meg a hozzánk közelállókra nem kiengedni azt.
Ha jobban odafigyelnénk a másikra, a világ jobb hely lenne.
Az erkölcs egy olyan magaslat, amelynek a csúcsát soha nem érhetjük el. Puszta idea csak.
Úgy lettem nihilista, hogy nem is tudtam róla, vagy azt, hogy egyáltalán mi is az.
Mivel az ember változik, felmerül a kérdés, hogy van-e létjogosultsága a monogámiának?
A káosz rendszerét a katasztrófa oldja fel.
Ha az ember már nem képes tovább fejlődni, akkor kreál egy mesterséges intelligenciát, ami majd megteszi azt helyette.
A társadalom nem képes szabadulni az általa teremtett hatalmi rendszer határai közül.
Az arrogancia azoknak a fegyvere, akik a bizonytalanságukat próbálják leplezni.
A belső válság leküzdésére az egyik legjobb megoldás a munka, vagy az alkotás.
A globális problémákat is csak mikro-menedzseléssel lehet megoldani.
A kultúra akkor halt meg, mikor az első influenszer megszületett.
Ha közömbös lennék, csupán csak azért van, mert soha nem fogadták meg a tanácsaimat.
A gyerekkori traumáink egy örök életre meghatározzák személyiségünket. Csak rajtunk múlik, hogy felülkerekedünk-e rajtuk, vagy hagyjuk, hogy megfertőzzenek és örök nyomorúságba taszítsanak minket.
Egy tipp a környezettudatos életmód elkezdéséhez: ne vásárolj annyi haszontalan terméket Kínából, csak azért mert olcsó!
Lehetőségek nélkül a motiváció semmit sem ér.
A kapitalizmus többet vesz el, mint amennyit ad. „Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben: úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.” – és vannak olyanok, akiknek soha nem volt pénzük, soha nem tudtak jóllakni, csupán álmaik voltak, amiket sohasem éltek meg, csak dolgoztak, egyre keményebben dolgoztak, hogy lesoványodva, gyengén, kimerülve és betegen fejezzék be a létezést. Aki napról napra él, annak nincs ideje pénzt keresni, vagy az egészséges életmód praktikáit gyakorolni, és legfőképpen nincs ideje jövőképeken fantáziálni. – ez az átlagember mindennapjainak valósága.
A rossz döntéseink olyan leckéket tanítanak nekünk, amelyek a jellemünket formálják. Igyekezzünk ezeket a tapasztalatokat megfelelően interpretálni!
Aki a bűnei fogságában reked, az feladja az életét.
A természetben az a legszebb, hogy minden emberi dolognál magasztosabb. Nem törekszik tökéletességre, mégis az.
A túlkompenzálások korát éljük, de érdemes a valósággal szembenézni.
Érdemes az időbeosztásunkat úgy szervezni, hogy a legtöbb időt a számunkra fontos dolgokkal töltsük, mivel az elvesztett időt soha nem kapjuk vissza. Töltsünk minél több időt a családdal, a szeretteinkkel, gondolkodással, alkotással vagy kirándulással és tapasztalatszerzéssel, a dolgok megismerésével és az események megélésével!
Íme a tökéletes paradoxon: A jelen állapot szintézise a jövő tézise. Na ennyit a fejlődésről. A XXI. századi ember erre a tökéletes példa.
A technológia túlságosan eluralkodott rajtunk. Törekedjünk az egy-szerűségre!
A vétkeink határozzák csak igazán meg, hogy kik is vagyunk valójában, hisz a legtöbbet a hibáinkból tanulunk, de vannak olyan helyzetek, amiket akárhogy igyekszünk, úgysem fogunk tudni megoldani sehogy sem.
Az emberek többsége a szokások rabja és csak a végén veszik észre, hogy ebbe fásultak bele.
Az emberiség azért totyog egy helyben, mert minden egyes probléma megoldása után jön egy újabb és nehezebb megoldandó feladat.
Áldozatok vagyunk egy bűnökkel teli világban.
Politikai korrektség inkorrekt az egyénnel szemben, mert korlátozza az önkifejezés határait. Attól nem lesz egy kövér ember boldogabb, vagy egészségesebb, ha azt mondjuk neki, hogy minden rendben van, csak erős a csontozata.
Ha sok hazugsággal találkozik az ember, előfordulhat, hogy igaznak látja a hamisat is.
Szeretnék hinni valami szépben, valami jóban, de az élet mindig rácáfol a létezésükre.
A legjobb gyógyír a magányra egy kisállat.
A mindennapok frusztrációja nyilvánul meg a közlekedési morálunkban.
Egy normális (ideális) világban nem lenne segély, vagy családi támogatás, mert nem lenne rájuk szükség.
Az emberrel szemben támasztott követelmények és a hozzájuk kapcsolódó felelősség az, ami megnyomorítja és frusztrálttá teszi az embert, mivel az ember nem tökéletes, ezért sokat hibázik.
A tradíciókkal a legnagyobb probléma az, hogy skatulyába zárja az egyént.
Az emberiség olyan magasságba emelkedett fel a fejlődése során, hogy onnan már csak a pokoli mélységbe zuhanhat.
A legtöbb probléma gyökere a társadalmi elvárásokban leledzik. És nincs annál frusztrálóbb, mikor látod a problémát, de nem tudsz semmit sem tenni ellene. „Semmire sem gyakorolhatunk hatást. Semmit sem befolyásolhatunk. Csak sodródunk. Csak megtörténnek velünk a dolgok. Az élet olyan akár a buszozás. Nem mi utazunk: szállítanak minket. Mi csak várunk.”
A XXI. században a politika nem más, mint hazudni a lényegről.
A hétköznapi dolgok iránti közömbösség az emberi szellem pusztulása, amit általában kondicionálással és eltereléssel érnek el. Akaratunk ellenére kényszerítenek ránk olyan dolgokat, amiket nem akarunk, esetleg sértenek minket vagy az érdekeinket, míg végül beletörődünk. S ez a beletörődés lesz a mi rabszolgaságunk.
A fejlődésünk és lelki egyensúlyunk érdekében, fontosak az új impulzusok, időnként meg kell újulnia az embernek, hogy leküzdje a fásultságát.
A szokásaink felrúgása az első lépés a fásultságunk leküzdése érdekében.
Helytelen dolog az ételt kidobni, ezért csak annyit vegyünk mindig, amennyit biztosan el is fogyasztunk!
Mindenkinek szüksége van magányra, hogy feldolgozza a mindennapok történéseit. Ha egy pohár kiürül, azt újra feltölthetjük, viszont ha a teli pohárba öntünk vizet, kicsordul.
Amint a munkaidő letelt, ne foglalkozzunk a munkával!
Akinek kisállat van a családjában, annak a szeretet egy új dimenziója nyílik meg. Mindenkinek szüksége van egy társra.
Az egészséges életmód alappillére az egészséges étrend. Ha nincs időnk és rendszertelenül eszünk, esetleg még pénzünk sincs minőségi tápláló ételre, akkor bizony sürgősen változtatni kell az életünkön!
Aki teheti, kerékpározzon! A kerékpár megmozgat, nem füstöl és sokszor gyorsabb is a városban, mint egy kocsi vagy egy busz. Ha hosszú távon tervezünk az életben, akkor olykor-olykor érdemes ezt a közlekedési eszközt is használnunk.
Ha foglalkoznánk a gyerekeinkkel, több időt és energiát eltöltve, köteléket építve velük, nem menekülnének a virtuális világba.
A legnagyobb probléma a XXI. században, hogy sokszor nincs a tetteknek következménye.
Minden kapcsolat idővel átalakul.
A tetteink és a velünk történt események meghatároznak bennünket, de az idő előrehaladtával mindenki kénytelen lesz arra, hogy feladja önmagát.
A világ valódi mozgatóereje a szenvedély, de mégis az őrület irányítja.
Nem a történelem ismétli önmagát, hanem az emberi természet nem képes változni.
„A halál az élet része” – szokták mondani. Egy természetes folyamat vége. De nem békés vagy magasztos, ahogy azt a kultúránk és a társadalom próbálja elhitetni velünk. Ha az ember végignézi egy szerette halálát, s látja azt, ahogy az élet eltávozik belőle, az örökre megváltoztatja, hiszen iszonyatosan nehéz elfogadni és feldolgozni azt, hogy akit szeretünk, az fizikailag már nem létezik többé, csupán emlékké válik. Ekkor bennünk is végleg megváltozik valami. Nem lesznek már ugyanolyanok a zenék, a könyvek, vagy a nevetés, nem lesz már ugyanolyan semmilyen családi intim pillanat sem, mert minden más megvilágításba kerül. Minden komollyá válik és a lényegtelennek tűnő apróságok is lényeges élményekké válnak. Azt hiszem, ez az élet súlya.
Ha az ember a teremtés koronája, akkor a macska egy ékkő a koronán.
Jobb naiv boldogságban élni, mint bizonytalan szorongásban egy rideg, komor és Istentelen valóságban, mivel aki menekül a valóság elől és nem látja azt, az nem látja a problémákat sem.
Az ember legnagyobb erkölcstelensége, hogy nem tiszteli mások életét.
Mit jelent a keresztény-konzervatív eszme? Azt, hogy tagadjuk meg és adjuk el önmagunk, majd ferdítsük úgy a valóságot, ahogy az nekünk jó.
A XXI. század kapitalizmusának legnagyobb hazugsága, hogy a szabad piacot az emberi igények és szükségletek irányítják, holott valójában a piac befolyásolja és alakítja az igényeket. Példaként olyan termékeket vásárolunk, amire valójában nincs is szükségünk, rosszabb esetben nem is használhatók semmire sem, de a fogyasztás öröméért megvesszük azokat. Jó reklámmal a szar is eladható csodaszerként, vagy akár szobadíszként, ha arra van igény.
Fakó képmása vagyok annak az embernek, aki egykor voltam. Egy szürke pojáca, akit az élet kíméletlenül rászedett.
A realitás abszurditása olyan, akár egy rossz hollywoodi film.
Tapasztalataim szerint, az egyik legnagyobb hiba, ha nem fordítunk kellő időt és energiát a tanulásra.
Az élet szelektál, a halál pedig nem válogat.
Mindenki különböző szerepeket játszik, és mindenki az érdekeinek megfelelően formálja azokat.
Ha egy társadalom polgárainak az alapvető élelmiszerek árát is figyelniük kell a vásárlásaik során, akkor ott érdemes elgondolkodni az állam működőképességén és kompetenciáján.
A válaszokat mindenkinek saját magának kell meglelnie.
Az egyik legörömtelibb élmény, mikor az ember saját erőből küzdi le a vele szemben álló kihívást.
Az elengedés hiányérzetet gerjeszt. Tanuljuk meg elengedni ezt az érzést és lépjünk tovább! A változás új hullámokat vet, s az élet vize is tova csordul.
Magyarország a hazaárulók hazája, avagy a kollektív disszonancia fellegvára.
Aki túl mély gödröt ás, az nem tud majd kimászni belőle.
Minden tettünk és minden egyes lenyomat, amit magunk után a világon hagyunk, hagyaték a jövő generációjának.
Ahol az objektív realitást is szubjektíven látják, ott nincs és soha nem is lesz igazság, kizárólag az eszme, ami az irányt mutatja.
Az álmaink megmutatják a valódi énünket, még ha nem is mindig ismerünk magunkra.
Aki kérdez, az több lesz.
Az események formálják az egyént, azonban a lehetőségek korlátok közé szorítanak bennünket, s ez egy nagyon különös csapdát eredményez, minek neve: élet.
A fajfenntartáson kívül kell, hogy az élet másról is szóljon!
Aki csak sodródik az árral, az nem képes befolyásolni semmit sem. Ez az abszolút kibújás a felelősség alól.
A megtört akarat maga a beletörődés a visszafordíthatatlanba.
Vannak hibák, amikért csak fájdalommal fizethetünk.
Olykor érdemes az eseményeket más szemszögéből is megfigyelni.
Buddha szerint az élet csupa szenvedés, amit főként a vágyaink generálnak, de ha az ok oksági összefüggést nézzük, akkor vágyak nélkül ő sem jutott volna el a megvilágosodásig.
„A valóság a koponyában van.” – és onnan bizony senkinek nincs menekvés.
Az igazság és „a valóság nagyon megbízhatatlan elmélet, alig szilárdabb egy darab vászonnál, amit egymást keresztező pókhálóhoz hasonlító fonalakra feszítenek ki.” Ezek a fonalak sajnos sérülékenyek és könnyen átformálhatók, ha egy eszme, vagy egy regnáló hatalom megköveteli azt.
Amikor valaki érvel, az próbáljon meg pozitív mintákat figyelembe venni, és ne a negatív példákat tegye meg viszonyítási alapnak. Ugyanis általában a fejlődés a cél és nem a leépülés.
Aki a múlt történéseit veszi analógiának, az soha nem fogja igazán megérteni a jelent. Hiszen hogy hasonlíthatnánk a XXI. század felgyorsult, korlátlan információáradattól hemzsegő, globális kommunikáció és ultramodern kütyüarzenál által uralt társadalmának kérdéseit egy olyan korhoz, ahol az emberek TV adásokból és nyomtatott újságokból tájékozódtak és a kommunikáció túlnyomórészt telefonfülkék segítségével zajlott?
Kétféle embertípus létezik. Az első az, akinek ha kilyukad a zoknijam megvarrja azt és használja tovább, míg a másik eldobjam és vesz egy újat helyette.
A hétköznapjaink során, próbáljunk meg minél kevesebb szemetet termelni, és amit csak tudunk, hasznosítsunk újra.
A vallás és az erkölcs hibái onnan eredeztethetők, hogy az ember kreálta mindkettőt. Az ember, aki háborút visel másik embertársa ellen, ha az érdekei úgy kívánják, eszközként használja a politikát hatalma kiterjesztése és megtartása érdekében, nem riadva vissza semmilyen erkölcstelen eszköz (például hazugság) használatától sem, akinél Isten és Jézus csupán hangzatos marketing termék, szóval ő az, aki feltalálta és definiálta az erkölcs szabályrendszerét. A valódi erkölcsiség velünk születik és a lelkiismeretünkből fakad, s ebből adódóan erkölcstelen a világ is. Gyerekként kíváncsiságból sokan ölünk meg vagy kínzunk meg állatokat, például kitépjük egy légy szárnyait, vagy szétrombolunk egy hangyabolyt, s van akiben bűntudatot ébreszt egy ilyen tett végrehajtása, mert rájön, hogy fájdalommal jár a véghez vitt cselekedet, de van, aki csak felsőbbrendűséget érez, és sajnos nagy eséllyel ez utóbbi lesz majd az, aki vezetői pozícióba kerül. Ebből adódik az a konzekvencia, hogy a morális értékítéletünk egyénenként eltérő. Felnőttként sokan azért nem lopnak, mert a törvény bünteti, és félnek a következményektől, s vannak olyanok is, akik azért nem lopnak, mert tudják, hogy kárt, vagy akár fájdalmat okoznak vele embertársuknak. Több keleti filozófia hirdeti az egyszerűséget, a környezetünkkel való szimbiózist, de sajnos a biológiailag belénk kódolt versenyszellem és birtoklási vágy felülkerekedik a társadalom zömén. Csak azt tudom javasolni mindenkinek, hogy: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényadás elveként érvényesülhessen.”
Az erkölcs egészen addig lényeges az egyén számára, míg nem veszélyezteti annak egzisztenciáját.
Amikor végre felfedezzük, hogy belül mennyire üresek vagyunk, akkor elkezdhetjük felépíteni magunkat.
Az emberek zöme úgy viselkedik, mint a kutyák. „Nekem úgy jó, ahogy van. Tudom, mit várnak el tőlem. Gondoskodnak rólam. Nem kell döntéseket hoznom. (…) Nincs gondom semmire.” Ez a szolgalelkűség persze frusztrálja őket, de a bizonytalanság erősebb a tettvágynál.
Összességében mit lehet várni az embertől? Az embertől, aki a hatalom és erő, valamint a halál kultuszában hisz. Azoktól, akik megteremtették a kínhalált halt Jézus Krisztust, az inkvizíciót, az eretnekeket és mártírokat és a hozzájuk tartozó vallásokat és doktrínákat, különböző eszméket, amikkel a társadalmakat irányították és befolyásolták mindaddig, amíg azt fel nem váltotta a komfortista fogyasztói társadalom bűvölete, amiből aztán egy végtelenül manipulált műéletet kreáltak abba a tévhitbe ringatva a polgárokat, hogy ők is az elit részei lehetnek. Ebben a társadalmi mechanizmusban semmi nem számít, csak a státusz, hogy ki mit birtokol. A domináns erő uralkodik és már nem a túlélésért öl és pusztít, hanem mert megteheti. A halál is egy üzletpolitika, s a tragédiák és katasztrófák csupán médiaszenzációk, míg az erkölcs csupán egy mítosz a hatalom árnyékában.
Summa summarum: nem tanulunk soha semmiből sem.
