A Kristály
Egy tojás alakú, tükörszerű tárgy néma csendben ereszkedett alá egy minden civilizációtól távoli erdő közepén. Látni, észrevenni, szinte lehetetlen felülete miatt, melyben a környező világ tökéletes tükörképe látszott csak. Ahogyan elérte a fák lombozatát, lett csak hangja. Az erőtér, mely körbevette, szétfeszítve a fák lombozatát itt-ott hangos recsegéssel törte le a vékonyabb, nem elég rugalmas ágakat. A vastagok sem lettek kivételek. Az erő, mely arra taszította őket akkora volt, hogy a combnyi vastagságú ágakat gyufaszálként roppantotta szilánkosra. A tojás alakú lebegő tárgy szemmel jól láthatóan minden erőlködés nélkül ereszkedett alá, hangos recsegés és ropogás közepette. Mérete meghazudtolta a várakozásokat. Egy szemlélő azt hihette volna, nem nagyobb pár méternél, ám de a szinte teljesen tökéletesen sima tükörszerű felület rendkívül csalóka. Valójában harminc méteres az átmérője, ami akkor realizálódott mikor ereszkedése közben a fák ropogva és recsegve törtek darabokra. Pilótája próbált a lehető legkevesebb kárt okozni a környezetben, viszont az ember miatt nem volt egyszerű a helyzete. Ugyanakkor bizonyos törésvonalakhoz kell leszállnia, azok köré meg az esetek többségében városok épültek, vagy erdő nőtte körül. Értelemszerűen egy városban landolni feladata elvégzéséhez nem túlzottan jó ötlet. Egészen addig süllyedt, míg a tojásforma el nem érte a földet, majd aztán abba kissé megsüllyedt a hatalmas hajó irdatlan súlya miatt. Ahogyan a földdel kontaktba került, enyhe remegő zúgást lehetett érezni inkább, mint hallani. Amikor a leszállással végzet, ez abbamaradt. Igen, a hajtóműveket kikapcsolták, nehogy bemérhessék a pozícióját. Bár civilizáció nincs száz kilométeres körzetben, földrengésjelző szenzorok lehetnek. Ahogy nyugalomba került ez a túlméretezett tojás, egy pontján előbb áttetszővé vált, majd meg is szűnt létezni a tojás fala, pontosan azon a ponton, ahol az erdei talaj kezdődött. Egy szinte anyaszült mezítelen lány lépet ki belőle, majd még egy és még nyolc. Csak majdnem volt mezítelen, mert testének intim részeit, és derekán vállain átfutva egy vörös selyemszerű pánt takarta. Talpán ugyanabból az anyagból egy papucsszerű dolog, melyből pókhálószerűen álltak ki a szinte teljesen áttetsző, hajszálnál is vékonyabb csövecskék, melyekben valamiféle kékes folyadék áramlott. Szinte alig láthatóan, mégis a piros pántokat kapcsolta össze. A lányok mégsem voltak mezítelenek, csupán nem látszott messziről ez a valami, amit ruhaként viseltek. Mindnek ugyanúgy nézet ki a ruházata, csak egy különbözött annyiban, hogy egy alig észrevehető ezüstös fejpántot viselt, ami egy köröm nagyságúnál is kisebb lila ékövet tartott pontosan a homloka közepén. Néha egymással szembe fordulva vették fel a szemkontaktust, mintha beszélgetnének, de hang nem jött ki a torkukon. Különböző mérőeszközöket helyeztek üzembe. Kettesével tették a dolgukat, mely egy földi ember számára teljességgel érthetetlen volt. Alig háromnegyed óra alatt végeztek teendőikkel. Szépen visszapakolták műszereiket, halkan, szinte észrevehetetlenül dolgoztak. Akkor az egyik megállt és várt, a többiek szembe fordultak vele. Alig tíz másodperc múlva az az egy visszament a hajóba, a többiek meg szétszéledtek.
* * *
A GeoMork Földrengés Mérnöki Iroda technikusa felvette a telefont és jelentett a felettesének. Három szenzor is bejelzetr, így könnyedén meghatározva a mikrorengések epicentrumát méterre pontosan be tudták azonosítani a helyszínt. A katonaság egyik erre a célra ügyeletben tartott részlege azonnal útnak indult. Három helikopter érkezett a megadott területre tűzparanccsal, két szakasznyi képzett és igen jól felkészült katonával. Igen, túl későn kapcsolták ki hajójuk motorjait. Ők nem tudhatták, de alig két másodpercen múlott a dolog.
* * *
A tojásból kilépett az az egy, aki maradt, és két kezét széttárva koncentrálni kezdett. Hamarosan a szétszéledt társaság tagjai futva közeledtek egymás után a hajóba rohanva. Amikor a kilencedik is megérkezett, helikopterek dübörgő hangja verte fel az erdő csendjét. A tizedik még sehol sem! Ekkor a vezetőjük levette a fejpántját és egy közeli fa ágaira akasztotta, majd beszállt a hajóba, és a tükröződő tojás fala bezárult. A talaj újra enyhén rezegni kezdett, és a hajó olyan erővel startolt el, hogy a környező fák ágai szinte szétrobbantak a hatalmas erőhatástól.
Mino teljes erejéből futott és pontosan akkor ért oda, amikor az első rakéta becsapódott a hajójukba. Az sértetlenül tovaszállt. A helikopterekből azonnal tüzet nyitottak a gyorsan távolodó űrhajóra. Ahogy közelített Mino, a fejpánt lila kristálya izzani és vibrálni kezdett. Azt a fejére illesztette és röviden koncentrált, Majd futni kezdett be a rengetegbe.
Kilencven kilométerrel arrébb és öt órával később Carson és kislánya a vadonban kempingeznek már lassan egy hete. Éppen most csomagoltak össze. Carson beemelte kislányát a hátsó ülésre és beleszíjazta, fejét különös gonddal rögzítve, mivel megtartani azt ő maga nem tudja. Kerekesszékét a terepjáró hátsó részébe bőrszíjakkal rögzítette, ne tudjon elmozdulni. Amikor is kislánya, Krisztin meglátta a futva közeledő Minot, bár az már nem igazán volt futásnak nevezhető.
– Apa, apa! Nézd!
Tőlük alig húsz méterre ájultan rogyott össze Mino. Carson felemelte és beültette terepjárójába. Amikor Mino magához tért, egyáltalán nem értette, hol van. Minden tagja fájt a megerőltetéstől. A férfi egy üveg vizet adott neki, de ő csak értetlenül nézett rá.
– Kiszáradtál, innod kell!
Akkor a lány homlokán a lila ékkő halványan felizzott.
– Innom? – lérdezte hangosan. Maga is meglepődött a saját hangján, melyet életében először hal.
– Igen, innod.
– Azt hogyan kell?
Carson arra gondolt, lehet a lány sokkot kapott, ezért nem magyarázkodott, hanem a szájához emelte az üveget és kissé megdöntötte azt. A lány megízlelte, majd kortyolt egyet, aztán mohón inni kezdett.
– Hohó, kicsit lassabban. Nem sajnálom tőled, de ha túl gyorsan iszod az bizony vissza fog jönni. Ki vagy és honnan jöttél?
– Mino a nevem és a Trimedda naprendszerből jöttem.
Carson már biztos volt benne, a lány félrebeszél. Biztosan keresik, le kéne vinnie a városba, mert itt a hegyekben nem hagyhatja egyedül. Egyáltalán egyedül van?
– Nem volt veled még valaki?
– De, a nővéreim. De ők elmentek, mikor a katonák megérkeztek.
– Leviszlek a városba, mi is arrafelé tartunk. Ott majd keresünk neked segítséget. Van ott egy kórház.
Akkor a lila kristály a lány homlokán megint felizzott egy pillanatra.
– Add a kezed kérlek! – és már nyúlt is Carson kezéért és a mellkasára illesztette. Akkor a férfi egy áramütésszerű valamit érzett, és elrántotta a kezét.
– Ez meg mi a fene volt?
– Oh, milyen szomorú az életed! Nem tudtam, ez ilyen is lehet.
– Ki a fene vagy te? Mit csináltál velem?!
– Már mondtam. Mino a nevem, a Trimedda naprendszerből jöttem és gyógyító vagyok. Semmit sem csináltam veled, csak emléket cseréltünk.
– Akkor engem is meg tudsz gyógyítani? – lelkesült fel Krisztin.
– Oh nem kedvesem. Én csak bolygókat gyógyítok, biológiai létformákat nem.
Carson még mindig képtelen volt felfogni azokat a képeket, melyek elözönlötték elméjét. Már hitt a lánynak, mi több, értett olyan dolgokat is, amiket előtte nem. Már nem akarta levinni a városba, sem kórházba őt. Amikor kiszállt a benzinkúton, hogy megtankolja az autóját Mino Krisztinhez fordult.
– Ne haragudj, hogy nem tudlak meggyógyítani. Egy ideig itt leszek ezen a planétán, és nem tudom, hogyan kell a testemet karbantartanom. Megengeded, hogy emlékeket cseréljek veled?
– Pont tőlem akarod megtudni? Nyaktól lefelé béna vagyok.
– Apukád emlékei szerint csak egy éve.
– Igen, anyu halála óta. Ha ez segít neked, akkor tedd. Aputól miért nem kérdezted meg, szabad-e emlékeket cserélned vele?
– Mert nálunk ez természetes, nem tudtam, nálatok van olyan, hogy privát szféra.
Akkor a kislány kezét a mellkasára illesztette. Az összerándult egy pillanatra. Nagyon meglepődött rajta.
– Ezt te csináltad?
– Micsodát? Nem értelek.
– Megmozdultak a kezeim és a lábaim.
– Nem tudom miről beszélsz. Nem értem. Viszont már tudom, mit kell tennem. Miért éreztem magam olyan furcsán. Ne haragudj, de ez most meglehetősen sürgetővé vált. Most itthagylak egy kicsit, el kell mennem WC-re. Ilyen gondom még sohasem volt a hajón, sem sehol sem a világegyetemben. Mint ahogyan még vizet sem ittam sohasem a számon keresztül. Mit jelent az, hogy nyolcéves?
Carson éppen végzett a fizetéssel, amikor Mino visszaérkezett. Krisztin teljes szívéből kacagott, amikor Mino mesélte neki kalandját a mosdóban. Ő még ilyen undorító szokást nem látott és tapasztalt, mint amit itt és most át kellett élnie. Carson elmosolyodott, régen látta lányát ilyen felhőtlenül boldognak.
– Akkor hová menjünk hölgyek? – kérdezte mosolyogva.
– Haza apu. Visszük Minót is!
– Csak ha Mino is akarja – nézett a lányra kérdőn.
Amikor kigördültek a benzinkútról, egy morózus, sokat látott kamionsofőr indult el a klotyó felé, ami tulajdonképen egy konténer volt kétfelé választva, női és férfi részre. Alig töltött bent tíz másodpercet és öklendezve rohant ki friss levegőért, szinte azonnal kidobva a taccsot.
* * *
Carson pizzát sütött a lányoknak, akik rendkívül jól megértették egymást. Lánya ugyan csak nyolcéves, mégis annyira egy hullámhosszon voltak. Carson azon gondolkodott, meg tudná szokni ezzel a barna göndör hajú szépséggel. A lány egy pillanatra a szemébe nézett, elpirult és tekintetét szégyenlősen elfordította. Este időben feküdtek le aludni. Mino a vendégszobában kapott éjjeli szállást, Krisztin szobája mellett. Mino mielőtt elment aludni, megint emléket cserélt Carsonnal, mert vele akart álmodni. Éjfél körül ébredt fel. Életében először aludt és nagyon jól eset neki, szinte teljesen kipihente magát. Akkor eszébe jutott Carson. Fura érzései és gondolatai támadtak. Le akart hozzá menni és szeretkezni akart vele, pedig fogalma sem volt, ez a szó mit jelent. A lila kristály, a homlokán felizzott egy pillanatra és már tudta. Nem, ezt nem teheti! Mert ő el fog menni innen holnap. Az emberi kapcsolatok sokkal bonyolultabbak, mint azt valaha is gondolta volna. Emlékeket cserélt Carsonal és Krisztinával is, és pontosan tudja, milyen sérülékenyek. De mégis, annyira vágykeltő az életük, bár nehéz. Nem tudott visszaaludni, csak a férfi járt az eszében. Szeretne vele lenni, kipróbálni milyen is az. Hajnalban már tudta, megint ki kell mennie. Hmm…érdekes, a test milyen gyorsan üríti ki magából a salakanyagokat. Bár, ha belegondol a tegnap esti forró pizzába, élete egyik legfrenetikusabb élménye volt. Most is undorítónak találta ezt az igen fura emberi szokást, bár itt a WC-sokkal kulturáltabb és tisztább volt, mint a benzinkúton. Mindenesetre ablakot nyitott, nem akarta a háziakat sokkolni.
Krisztina álmában egy idegen világban szaladt egy narancsszínű mezőn. Azon a mezőn, amin Mino futott gyermekként emlékeiben. Minó emlékei, már az övé is voltak. Lelke ujjongott, mert nem volt nyaktól lefelé béna, mint amúgy a valóságban.
Carson a zöld tenger partján állt mezítelenül Minóval. Szenvedélyesen csókolóztak, majd leheveredtek az ezüstszínű homokba és hosszan és szerelmesen szeretkeztek. Pont úgy, ahogyan azt Mino szerette volna vele. Mivel emlékeket cseréltek, ez már az övé is volt.
A szomszéd Boby és felesége mióta nyugdíjba vonultak, minden reggel még pirkadat előtt ébren vannak, mint ahogyan ma is. A teraszon ücsörögve kávéznak, várva a nap első sugarát. Egyszer csak felesége kezében megáll a kávéskanál és előbb dühösen, majd öklendezve nézett férjére.
– Te undorító disznó! Nem zavar, hogy kávéznék?!
Az, előbb nem értette a helyzetet, majd ahogyan a szag odáig mászott a Mino által kinyitott WC kis ablakából, mindketten öklendezve menekültek a teraszról, hátrahagyva a kávéjukat, természetesen egymást gyanúsítva a bűncselekmény tényével.
* * *
Aznap este, egy búzamezőre vitte ki Minót és lányát Carson. Amikor hangtalanul leszállt a hatalmas tojás alakú, mindent visszatükröző űrrepülő, Minó nem bírta tovább, és megcsókolta Carsont, miközben a férfit átölelve szorosan magához húzva hozzá simult. Pont úgy, ahogyan az emlékeiben az csókolta a néhai feleségét. Majd homlokon puszilta Krisztint, ahogyan az ő emlékeiben azt vele tette egykor édes anyukája és elindult a hajó felé. Amikor annak bezárult ajtaja, egy könnycsepp gördült végig arcán, életében először. Milyen jó is lehetett volna? Morzsolgatta az ujjain könnycseppjét. Az űrhajó hangtalanul szállt fel. Mielőtt eltűnt a végtelenben, két zöld lézersugár vágódott ki belőle telibe találva Carsont és Krisztinát.
Carson nem értette, mit keres kora reggel kint egy búzamezőn a kerekesszékes Krisztinával, de mindegy is volt. Talán sétáltak. Teljesen kiesett neki az utolsó két nap. Utolsó emléke, hogy sátoroztak a hegyekben.
* * *
Három év telt el és a tizenegy éves Krisztina még mindig álmodik a narancsszínű mezőkről, ahol szabadon fut, mint a szél. Talán ez segített neki megtalálni önmagát és a megoldást, hogy újra járhasson. Először csak áramütéseket érzett, egy mellkast, amin a keze nyugszik. Aztán megtanulta ezt felhasználni a saját javára és meggyógyította magát vele, mint ahogyan a sérült természet is képes megújulni. Ahogyan egy bolygó képes meggyógyulni. Krisztina újra megtanult járni, mostanra már minden reggel tíz kilométer futással kezdi a napot.
Csak Carson szenved. Szerelmes, és nem tudja kibe. Zöld tengert lát, ezüst homokot és narancsszínű füvet. Egy lányt, akinek lila kristály van a homloka közepén. Egyik szombat reggel kitolatott a kapubejáróból, éppen elindult előre, mikor egy autó belerohant. Mérgesen szállt ki. Egy lány vezette az autót. Olyan ismerős volt, mégsem tudta hová tenni. Randevú lett belőle, majd még egy és még egy. A lány, Mónika egyszerűen rajongott Carson saját készítésű pizzájáért és imádta kislányát, Krisztinát. Carson megkérte a kezét. A lány igent mondott. Úgy tűnik, az özvegy férfi élete egyenesbe jött. Csak a szomszédjuk volt rendkívül barátságtalan Mónikával. Elviselhetetlen bűzről panaszkodtak folyamatosan, és Mónikát gyanúsították meg vele. Olyannyira nem bírták elviselni sem ő, sem a felesége, hogy hamarosan el is költöztek inkább. Carson az esküvőjük napján vette csak észre azt az alig látható kis ékszert, amit Mónika hordott. Ami a homloka közepén tartott egy alig észrevehető lila kis kristályt. Igen, most már biztos benne, álmai hercegnője tért haza hozzá.
