A csapás
Martinék családjának mind a tizennégy tagja már az asztalnál ült a hatalmas üvegteraszos, háromgenerációs ház nappalijában, ahonnan az egész várost be lehetett látni, lévén egy dombnak majdnem a tetejére építették. A tévé ment, de hang nélkül, bár így is mindenki próbálta a másikat hangerőben túlszárnyalni. Megszokott jelenet, amit minden vasárnap ismételnek. A szülök és a nagyszülők lendületesen beszélgettek még tálalás közben is. A telefonok és a tabletek már évek óta ki voltak tiltva a vasárnapi ebédekről. Ehhez a nagyi ragaszkodott és a menyei, mind a kettő támogatta benne. A férfiaknak egy dolguk volt, párjaik mellé állni és nem ellenkezni. Így a gyerekeknek sem okozott gondot, mert mindenki betartotta ezt az egyszerű szabályt. Már megkezdték a tálalást, amikor a riasztás érkezett a mobilokra, amik a hálószobákban töltődtek. A tévét előtte két perccel kapcsolta ki Jolika, hogy bosszanthassa vele egy picit Petit. A desszert elfogyott, és már a kávéjukat kevergették, amikor vadászrepülőgépek érkeztek a kis város fölé, amit az ebédlőasztal mellől tökéletesen lehetett látni. A két tucatnál több vadászrepülőgép egyenesen egy, az égen szálló felhő felé tartott, és szinte azonnal tüzet nyitottak gépágyúkkal és rakétákkal. A felhőből nyílhegy alakú gépek repültek ki és viszonozták a tüzet. A folyamatosan érkező mindig több és több harci repülők hajtóművei mindkét félről telekarcolták az eget a maguk után húzott fehér csíkokkal. Pillanatokon belül az egész úgy nézet ki, mintha valaki egy önnönmagába burjánzó és folyamatosan izgő-mozgó makarónis tálat tartana fejje lefelé a kék égbolt és a világűr határán. Közben sűrűn hullottak alá a találatot kapott vadászgépek mindkét részről.
* * *
– Elmondaná kérem még egyszer, de ezúttal leegyszerűsítve és közérthetőbben, ha kérhetem?!
– Nos. A neutron erőművünk meghibásodott, és két órán belül le kell szállnunk bárhová, ahol a normál gravitáció nulla egész nyolc és egy egész hat között kell, hogy legyen. Mindegy van-e légköre vagy sem.
– Több idő kell!
– Két óra múlva megindul a láncreakció, és akkor jobb, ha sehová se szálunk le.
– Stabilizálja! Ezért technikus vagy nem? Ez parancs!
– Nézze kapitány, önnek jogában áll hülyének lenni, de ez rajtunk nem segít. Két óra múlva kell a gravitáció. Ha nincs, búcsúzzon el a csillagok fényétől.
– Most akkor elmondja vagy sem?
– Leegyszerűsítve? Elmondhatom, bár megérteni úgysem fogja.
– Az általunk ismert fizika nem létezik a neutroncsillagok körül. Míg egy atommagot egy szivacshoz tudnék hasonlítani, addig a neutron egy acélgolyó. Próbálja csak összenyomni őket, csak az egyikre lesz képes. az összepréselt atomból lesz a neutron. Nos, a mi erőművünknek ez a lényege, hogy össze tudja nyomni a neutront. Ebből lesz az elfajult neutron. Közismert, hogy az atomok az őket felépítő szubatomi részecskékből, protonokból és neutronokból állnak. Azok meg kvarkokból, aminek hat fajtája van. Megkülönböztetjük a fel, le, az alsó, a felső, a furcsa és a bájos kvarkokat.
– Most szórakozik velem?!
– Ha akarja, abba is hagyhatom a fizikai gyorstalpalót. Amit idáig elmondtam, azt én tíz évig tanultam.
– Folytassa kérem, csak érthetőbben!
– Látja, ezért van az, hogy bármely kvantumfizikus lehet kapitány, de egy kapitányból sem, lehet kvantumfizikus.
– Azt mondja meg, mivel van probléma?
– A világunk tulajdonképpen a le és fel kvarkokból áll. A bolygók, a por, a meteoritok, maga és én is. Minden. A többi csak speciális körülmények közt jön létre, például egy neutroncsillag közepében. Ilyen például a furcsa kvark is, ami egy rendkívül stabil anyag.
– A meghibásodott erőművünk tulajdonképpen egy mini neutroncsillag.
– Pontosan! Amiből egyenesen következik, benne van a furcsa anyag, amit pozitív töltésű neutron vesz körbe.
– Vagyis taszítják egymást – okoskodott a kapitány.
– Így van, ennek köszönhetően nem tud kiszabadulni onnét. Ezt hat óránként bombázzuk egy részecskegyorsítóval, aminek következtében kialakul a Higgs-bozon, amiből egyetlen egy darab antianyag atom vágódik a furcsa anyagba. Innen a hajó energiája. Ha nincs gravitáció, nem tudjuk megjavítani a részecskegyorsítót.
– Akkor van hat óránk?
– Nem, nincs. Csak kettő. Illetve már csak egy óra ötvenhat percünk. Aztán reszeltek nekünk és mindennek, ami egy fényéven belül a közelünkben van. Nézze, ez nem alku tárgya. Én közöltem a paramétereket, maga tegye a dolgát. Pont.
– Mi lesz, ha a furcsa anyag kiszabadul?
– Először is, maga lesz az első az írott történelemben, akinek sikerült a hozzá nem értésével felrobbantania egy neutron erőművet. Másodszor, a robbanást ne a hagyományos értelemben vegye. Mert nem robbanni fog, hanem a normál gravitáció kétmilliárdszorosával magához vonz mindent, ami a közelében van. Majd az anyag, ami kontaktba kerül vele, átalakul furcsa anyaggá. Mert ugye minden anyag a stabilabb pont felé akar haladni. Az pedig a furcsa anyag ugyebár. Egy fényéven belül minden egy pontban fog összesűrűsödni, egyetlen atomi méretben. A hajó, maga én, de még az összes naprendszer is a bolygóival együtt, ami ezen a ponton belül van. Ez a rossz hír.
– Mi a jó?
– Az, hogy mindez egyetlen milliomod másodperc töredéke alatt megtörténik, tehát se maga se én észre sem vesszük, és nem létezünk többé. Majd ebből a pontból lesz az új ősrobbanás, csak piciben.
– Uram, a Földet el tudjuk érni úgy huszonhét percen belül – így a navigátor.
– A Föld nem jó, keressen mást!
– Sajnálom uram, de az adott időhatáron belül tartalék energiával nincs alternatíva.
A kapitány nagyot sóhajtott. A Föld nagyon nehéz téma, mert ott van az Amerika nevű kalózállam. Ha az idióták népsűrűségét nézzük, akkor az az egyetlen ország az univerzum élvonalába tolja ezt a még teljesen fel nem világosult bolygót. De ha nincs más választás, hát legyen. Úgysem úsznák meg, mert bőven az egy fényéves határon belül vannak.
– Rendben. Kényszerleszállunk. Adjatok le vészjelet oda és haza is. Vegyétek fel a kapcsolatot az ottani követségekkel, elsősorban az idiótákkal, mert azokkal lesz csak baj. Én addig jelentem ezt a parancsnokságnak, hátha tudnak segíteni a fegyveres konfliktus elkerülésében. A vadászgépeinknek meg a legmagasabb fokú riadót rendelem el.
– Elnézést uram, kit ért idióták alatt?
– Amerikát. Mondják el nekik őszintén, szar van a palacsintában, nincs alternatíva sem választási lehetőség. Kényszerleszállást kell végrehajtanunk. Maga! Maga kvantumegér! Fizikuskám, mennyi idő kell a javítások elvégzéséhez?
– Kösz az új becenevet, kapitány! Cirka három óra.
– Értem, tehát három órán át kell ezeket a bazári majmokat hülyítenem, vagy annyi ideig kell kitartanunk, ha összecsapás lesz. Emberek, mindenki a dolgára, rázós napunk lesz.
A kapitány jól sejtette. Amerika csak úgy engedélyezi, ha az antigravitációs technológiát és a neutron erőművek technológiáját előre átadják nekik. Erről pedig határozottan szó sem lehet, mert mindkettő rendkívül veszélyes felelőtlen kezekben. A csillagközi szövetség is próbált hatni rájuk, hivatkozva a kényszerleszállás tényére, de az Amerikai Egyesült Államok nem engedett. Az volt az elnökük válasza, kogy szeret pókerezni, amit rajta kívül senki sem értett. Hiába hivatkoztak a közös érdekre, hogy ők tulajdonképpen a Föld teljes lakosságát akarják megmenteni, semmi sem hatotta meg a kapzsi amerikai üzletembereket, akik parancsolnak az egyesült államok elnökének. A kapitánynak nem volt más választása, belépet a Föld légkörébe és válaszcsapást mért az őket ért támadásokra, miközben a Kvantumegere, a fizikusa és csapata a hiba kijavításán dolgoztak. Három órája tartott már az igen heves csata, amit Martinék teljes családja élő egyenesben nézhetett végig az ebédlőben ülve. Közben, a tévéből, amit időközben bekapcsoltak, ment a propaganda, miszerint egy idegen űrhajó megtámadta Amerikát, de ők a végsőkig ki fognak tartani, megmentve ezzel a világot. Az elnök arca meg sem rezdült, amikor ezt az irdatlan nagy hazugságot közzétette beszédében. Mind két oldalról jelentős veszteségeket szenvedtek a felek, mégis az idegenek álltak nyerésre, mert a vadászgépek kezdtek kifogyni a lőszerből, amikor egy amerikai hős pilóta belerepült az idegen űrhajóba, feláldozva magát a hazájáért. Na meg persze az üzletemberek profitjáért, de ezt elfelejtették elmondani neki a halála előtt. Ha megtették volna, valószínűleg a gépébe se ül bele aznap.
* * *
– Professzor úr! Professzor úr! Nézze! Itt a bizonyíték. Nézze az eredményeket. A napunk csupán négy egész hat tized milliárd éves és a Föld négy egész öt!
– Az lehetetlen. Biztosan jók az eredmények? Hiszen az univerzumunk már tizenkilenc milliárd éve tágul. Ez olyan, mintha két ősrobbanás lett volna.
A professzor mind a négy kezével lapozni kezdte a jelentéseket. Valóban minden adat ezt a verziót támasztja alá.
– Uram, tovább küldhetjük az eredményeket?
– Igen, úgy látom, valóban megvan az ősrobbanás időpontja. Tehát az univerzum nem lehet majd ötször öregebb annál, mint ami a belsejében van.
* * *
A csillagközi szövetség még nem látta elérkezettnek az idejét, hogy felvegyék a Föld kettővel és az új humanoid fajjal a kapcsolatot. Bár a civilizációjuk igen gyorsan és sokkal békésebb ütemben halad mint a Föld egy esetében, még erősen él bennük az emlék Amerikáról, az univerzum leghülyébb nemzetéről, akiket négy egész hat tized milliárd éve senki sem tudott lekörözni hülyeségben. Egyetlen faj sem a teljes multiverzumban.
Vége…
