A poszt
Megtörtént események alapján, valós szereplőkkel, itt-ott megváltoztatva egy-két adatot kedves újságírónő.
– Mit nem értesz rajta?! Ratkó Gyerek vagyok! Kár volt megszületnem és átkozom a szüleimet, hogy erre a kicseszett világra hoztak. – Szinte mindenki úgy képzelte el őt, a sátánista újságírónőt, mint akinek habzik a szája dühében.
– Ezt értem kedves Ca9Subl, de akkor mit keresel itt a Baba-Mama csoportban? Nem lehetséges, hogy elnézted véletlenül az oldalt? – András próbálta békülékenyebb hangnemben csitítani az igencsak felhergelt beszélgetőpartnereket.
– Tudnia kell minden nőnek! Gyereket szülni bűn! Senkinek sem szabadna gyermeket vállalnia! Különben is, te mi a fenét keresel itt? – csattant fel támadóan a hívatlan vendég.
– Nagy a szád, de nem mersz kibújni a laptopod mögül! – háborgott Zsuzsa, a háromgyermekes anyuka.
– Ne is foglalkozz vele. Ez csak egy megkeseredett vénasszony, aki nem kell senkinek sem. – Nevetős szmájli.
Na ez Emília részéről betalált. Újra őrjöngésbe váltott át a több országos lapnak is szabadúszóként dolgozó újságírónő.
– Kisanyám! Nekem még most is van barátom! Veled ellentétben én élvezem az életet. Nekem van életem! – Ezt tényleg igy gondolta a már bőven a korban benne járó vénasszony.
– Tudja, milyen véresszájú feminista vagy? Vagy azt, hogy idejössz hergelni a Baba-Mama csoportba? Azt, hogy a holdudvaroddal rendszeresen idejöttök balhézni? – Emília nem az a fajta nő, akit csak úgy el lehet tiporni.
– Hagyd Emília. Ismerem őt személyesen. A gimnáziumból is azért baszták ki, mert mérgezte a levegőt. Elviselhetetlen satrafa, és úgy néz ki, mint amikor egy hatvanéves bőrkabátot kint felejtesz az esőben három hétre. – Sírva röhögő szmájli.
Kriszta igen kellemes megkönnyebbülést érzett, hogy egykori kolléganőjébe belerúghat, ha már anno nem tette meg.
– Ez a hülye sátánista picsa tanított? Gyerekeket?! Jézus Máriám! – akadt ki Zsuzsa.
– Kriszta, te dromedár! Téged egy holdjáró sem képes megkerülni, akkora a valagad! – Vigyorogva válaszolt a satrafának minősített sátánista kötekedő.
– Igen, tanított, de kibaszták, mint macskát amiatt a bizonyos nem kívánt tevékenysége után. – Küldött egy jobb egyenest volt kolléganőjének a lenagyvalagazott Kriszta. – Akkor lett szabadúszó újságíró.
– Vagyis munkanélküli értelmiségi, aki sehol sem kívánatos személy. – Emília feltette az í-re a pontot.
– Pontosan. Így hívják az ilyen életképtelen és a társadalomba beilleszkedni képtelen genetikai hulladékot. – Kontrázott Zsuzsa.
– Azt hiszem, én elköszönök. Ahol megjelenik ez a tibeti macska végterméke, ott én nem maradok. Nekem ennyi elég is volt belőle. Semmi kedvem megvárni, míg megérkezik a holdudvara. Amúgy is szoptatnom kell, mert felébredt a fiam. – Írta Móni.
– Ne bántsátok kérlek a munkanélküli értelmiségieket. Ők nem tehetnek arról, hogy egy ilyen közéjük keveredett. –Adta vissza Kriszta neki a kölcsönt.
– Kedves Ca9Subl! Megkérlek, menj innen! Nem akarunk sem veszekedni, sem a te téveszméidet hallgatni. – Andrást bosszantotta a se a nevét, se az arcát nem vállaló troll.
– Te nekem nem mondod meg, mit csinálhatok és mit nem! Te mit keresel itt? Talán buzi vagy?
Öt egyforma sírva röhögő fej egymásután. A jelenleg Ca9Subl álnéven trollkodó újságírónő most valóban úgy érezte, adott a vitapartnerének egy gyomrost.
– Én gyerekprogramok után érdeklődtem a lányom és a fiam részére a környéken. – Válaszolt András még mindig békülékenyebb hangnemben. – Esetleg tudsz ajánlani valamit?
– Eresz egy kád hideg vizet és fojtsd őket vízbe, jobban járnak ők is!
Ca9Subl átlépet egy határt! Andrást most nagyon felbőszítette, így felhagyott békítő terveivel és beszállt a harcba csak másképpen, nem leereszkedve vitapartnere szintjére.
– Hagyd őt, semmi esély, mert értelmes kommunikációra képtelen ez az életben megkeveredett sátánista picsa! – Vette fel a kesztyűt ismét Zsuzsa.
– Telitalálat! Talán csak nem ismered te is őt személyesen? Nem, biztos nem. Mert akkor tudnád, milyen büdös ez a fővárosi úri hölgy. Nem lehet megmaradni mellette, pedig nem hajléktalan, csak arra is lusta, hogy megmosakodjon havonta legalább egyszer, nem, hogy elmenjen fürdeni. Ugyan már! – Sírva röhögős szmájlit tett ki Kriszta. – Tudod, kedvesem, lehet nagy a valagam, ahogyan te fogalmaztál, de ápolt és rózsaillatú, Amit ellenben te nem mondhatsz el magadról.
– Te otromba tehén! Kinek szólogatsz be?! Azt hiszed, én nem tudok rólad bármit is hazudozni? – Akadt ki a Sátánista újságírónő.
– Azt! Tudod, az én fenekem lehet, hogy nagy, de Feri például szereti. Tudod melyik Feri? Az, akiért annyira odavoltál, és aki most az én férjem. – Kriszta még nem vitte be a végső döfést, de az áldozata már az oltáron feküdt méghozzá önként.
– Hazudsz te lotyó! – Őrjöngött ismét a Ca9Subl álnéven trollkodó újságírónő.
– Tényleg mucus? Szerinted mit keresek a Baba-Mama csoportban? Hat éve házasok vagyunk. Amúgy a gimnáziumban még mindig kering a szóbeszéd a büdöskéről, Rólad. – Kriszta okádó szmájlikat tett ki.
– Ez az kislány! Jól megadtad neki! – Zsuzsa szintén okádó Szmájlikat tett ki a röhögősök után.
– Addig menj innen, amíg szépen mondom! Ne akard, hogy én is odavágjak neked, mert az nagyon, de nagyon nem fog tetszeni! – András adott neki még egy utolsó esélyt.
– Te engem fenyegetsz?! Kikészítelek te! – A Ca9Subl álnéven trollkodó sátánista újságírónő kiakadt. – Kirúgatlak! Megvannak a kapcsolataim! Az országban nem lesz többé hely ahová felvesznek melózni!
– Fenyegetés?! Hmm. Vedd annak, ha annak akarod. Amúgy én Németországban élek, és nincs neked semmid se. Nem tudsz te senkit se kirúgatni, én viszont ki tudlak téged! Ja igen, amig itt ment a vita, kicsit utánad néztem. Megvan a címed, a valódi teljes neved és az újságírói neved is, mind a három. – Válaszolt András teljes lelki nyugalommal.
– Engem te nem tudsz kirúgatni, mert szabadúszó vagyok! Amúgy se tudsz rólam semmit se! A személyiségi jogokról hallottál már te kis köpedék?! – Ca9Subl újra kiakadt.
– Ez a hülye picsa tényleg újságíró? Azt hittem csak egy idióta troll, aki kammerol nonstop. – Tért vissza a beszélgetésbe Móni.
– Visszatértél közénk kislány? Szuper! A Sátánista banyát éppen most nyomják le békába! – tette hozzá a hat sírva röhögő szmájlit Zsuzsa.
– Igenis sátánista vagyok! Miért zavar ez téged?! Elvégre vallásszabadság van! Amúgy meg András, jobb ha vigyáz velem, mert a barátom Ausztriában rendőr. Elmegy hozzá és helyreteszi, kiveri a fogait. – Válaszolt Ca9Subl.
– Odáig menekült a szagod elől? – Kriszta ezt nem hagyhatta ki, de őt ignorálta a Ca9Subl.
– Kedves Sátánista újságírónő, akinek Osztrák rendőr barátja van. Vagy hívjalak inkább Ornodszki Gabriellának, aki többek közt a Magyar Nemzetnek is küld cikkeket? Születtél ezerkilencszázhatvankettőben Szegeden. Bakker, te nem vagy sem Ratkó gyerek, sem fővárosi! – András bevitt egy nagyon csúnya mélyütést.
– Ezt megkeserülöd! Nyomoztál utánam! Ezért feljelentelek! – őrjöngött ismét Ca9Subl álnéven trollkodó sátánista újságírónő, aki szegeden ezerkilencszázhatvankettőben Ornodszki Gabriellaként látta meg az általa nagyon nem szeretett napvilágot, majd lett tanárnő. Abból ismeretségek által, nem saját erőből szabadúszó újságírónő a Magyar Nemzetnél és még négy országos lapnál.
– Nem, drága Gabika, nem nyomoztam utánad. Te kezeled felelőtlenül az adataidat az interneten. Mindent ott találtam a nyilvános bejegyzések közt alig pár perc alatt. Még a Népszínház utcai albérleted címét is. Akarod, hogy a házszámot is közzétegyem?
– Fel leszel jelentve!
– Hajrá, csapjunk bele! Amúgy meg szeretettel várom a párod, küldöm a Wolfeggi címemet, csak úgy mellékesen. Megpróbálhatja kiverni a fogaim, bár innen a mentő fogja elvinni bilincsben, miután laposra vertem egy lapáttal a saját földemre behatoló támadómat. – Így András.
– Talált! Süllyed! – Kriszta röhögő szmájlikból két teljes sort tett ki.
* * *
Nos, az osztrák rendőr nem talált meg, pedig reménykedtem benne, hogy ideér. Ez a beszélgetés valós történetre, valós eseményekre épült, ami tizenhárom éve történt. Történeteim végén mindig szoktam egy csavart, egy csattanót beletenni. Ez most sem lesz másként.
Tegnap volt karácsony, a szeretett ünnepe, és miközben én egy huszonhárom tagú családdal házigazdaként ünnepeltem, eszembe jutott Gabriella. Biztosra veszem, nem fáradt el annyira, mint én a mosogatásban és az elpakolásban, amit teljes egészében magamra vállaltam, ha már a lányom és a feleségem megfőztek és a két fiam segítségével felkészültek a hatalmas vendégsereg fogadására, négy kutyával és Csipikével az óriás kiscicával. Délben kezdtük és este nyolcig tartott, majd nekem éjfélig, míg mindent elmosogattam, elpakoltam, a szemetet összegyűjtöttem szelektálva. Miután végeztem sem hagyott nyugton a gondolat, bár semmi közöm sincs hozzá. Csak egy embertársam, abból is az igen modortalan fajta. Mi lehet a mindent és mindenki gyűlölő Gabikával? Így hát rákerestem, és meg is találtam. Úgy látszik, nem tanult semmit az esetből, továbbra sem védi adatait az internet nevű világhálón.
Egy részben államilag finanszírozott idősek otthonában találtam rá, ahová betolta az ismeretsége, vagy éppen a volt barátja, miután agyvérzést kapott, és fél oldala lebénult. Magányosan, egyedül. Bár minden okom meglett volna kárörvendőnek lenni, ámde mégsem ezt éreztem. A szeretett ünnepén egyedül, magatehetetlenül, félig lebénultan, mégis esszénél lévő embert láttam. Vajon tényleg ezt érdemelte? Nem tudom, nekem nem tisztem ítéletet mondani senki felett. Lehet én lennék túlontúl érzékeny? Eltúlzottan emocionális? Lehet, de én már nem akarok megváltozni. Utánanéztem a postai szolgáltatásoknak és a dísztáviratoknak. Kiválasztottam egy valóban karácsonyi hangulatút, amit elküldhetek neki így is, hogy nem otthon élek. Megrendeltem másnapi kézbesítéssel, kifizettem és ráírtam, „Sajnálom, ami történt, ahogy történt. Isten adjon neked erőt ahhoz, hogy felülemelkedhess vélt és valós sérelmeiden, sérüléseiden. Megbékéléssel és megbocsátással teli boldog karácsonyt kívánok neked, Gabriella. András”
Vége…
