Madárka 6/2

Fantasy / Novellák (60 katt) Klark
  2025.01.15.

2.

Iszony és hányinger örvényében zokogott. Legszívesebben kiokádta volna magából a múltat, de ilyen erővel a saját szívét is megpróbálhatta volna kiköpni. Pedig de szerette volna!

„Bárcsak ne lenne szívem! Bárcsak ne fájna!”

Valami sötét mélység felett imbolygott, olyan fájdalommal a lelkében, ami kibírhatatlannak tűnt. Minden öröm kiveszett belőle. Csak a félelem és a fájdalom maradt, aminek nyomában levakarhatatlan társként kullogott a harag és a gyűlölet. Napszépe megrémülve vette észre magán a gyilkos vágyig erősödő keserűség első jeleit. Teste reszketett a visszafojtott haragtól. Öklével püfölte a szobor talapzatát, miközben egész teste rázkódott a zokogástól.

Gyűlölte a férfit, amiért azt tette vele, és gyűlölte magát, amiért gyűlöli a férfit, aki azt tette vele.

Haragja és kétségbeesése megbokrosodott ménes gyanánt húzta egy fekete szakadék felé, amitől megriadva hőkölt hátra. Mert az a nyílás nem a puszta fájdalom, hanem annál jóval több volt: az istenkáromló tagadás, a mindent felemésztő kétely, az istene és a világrend bizalmába vetett hite, ami hídként feszült az iszonyatos múlt és a jövőbe vezető jelen között. És erre a hídra most hatalmas szikladarabok – lelkének könnyei – potyogtak, és félő volt: összezúzzák.

És a híd recsegve-ropogva darabokra szakadt…

* * *

Sötét férfiak jöttek érte, bőr, acél és izzadtság savanyú szagát hozták. A vezetőjük torokhangon beszélt, ő azt sem értette, hogy mit. Csak azt gyanította, hogy róla van szó; és ez valami olyan ocsmányság, amitől, noha még nem értette a világ dolgait, el fog veszíteni valami számára nagyon fontosat.

Azután pénzérmék csörgését hallotta, az anyja zokogását, apja halk szavait. Igen, mintha nagyon messzire egy kislány is sikoltott, sírt és könyörgött volna, és mintha az a kislány ő maga lett volna, és ez már olyan régen volt…

„Madárka…”
„Nem! Nem! Nem akarom!”


Kínörvény nyelte magába és rántotta a mélybe. A reszelős hang tónusa kígyóként mászott a fülébe és dermesztette jéggé a tagjait. A vigyorogva fölé boruló arc a fájdalmas gúny palástja volt, ami eltakarta a csillagos eget. És volt ott még valami halvány emléke egy iszonyú eszköznek, ami a legmélyebbre hatolt belé, mérget csöpögtetett a lelkébe, és úgy ölte meg őt, hogy utána még létezett.

Létezett, mert létezett a teste, amit életben kellett tartani. De haza már nem mehetett, hiszen nem volt otthon, mert egy halottnak nincs otthona. Egy hely volt, ahol befogadták, de ahol azt kellett tennie, amit madárkaként tehetett. Ezen a helyen hozzá hasonló halottak léteztek, akiknek a testét mások használták arra, hogy örömet szerezzenek maguknak.

És így telt el egyik haszontalan, fájdalommal teli nap a másik után. És Napszépe megtanulta, hogy az élet fájdalom, és hogy csak időlegesen, külső segítséggel lehet szabadulni a kíntól. És kinevette az erényről prédikáló papokat, és kacagott a szüzeken, és lassan már el is felejtette, milyen haragot, irigységet és gyűlöletet érez irántuk, amiért abban a világban élnek, ahonnan őt kiszakították. És azt is megtanulta, hogy az élet ideiglenes, múló állapot, amelyben lehet lebegni, mint egy pillangó, de szárnyalni nem, mint egy madár. Mert ő csak madárka, de annak is nyomorult, és nincs sok ideje hátra…

Aztán megfogant az élet a méhében, és ő gyűlölte a magzatot, amiért elvette tőle a pillanatot. És addig űzte-hajszolta magát, míg talált egy mérget, amit lenyelve képes volt elpusztítani a testében tanyát vert szörnyeteget. És a méreg utat talált belé, és könyörtelenül elvette azt, ami az övé volt, de nem elégedett meg az áldozattal. Őt is akarta magának.

És Napszépe sikított, amikor vérezni kezdett, és görcsben fetrengett a fájdalomtól az egyetlen helyen, ahol megtűrtek egy állapotos szajhát: az utca mocskában.

És emberek mentek el mellette, akik kinevették, leköpték, vagy átléptek rajta.

És Napszépe már nem akart meghalni, már ostobának tartotta magát, amiért mindent feladott, és gyűlölte magát, amiért megölte a gyermekét, és könyörgött azért, hogy visszamehessen és helyrehozza a hibát, amit elkövetett…

És akkor Altrein meghallgatta őt.

Előző oldal Klark