Téli ábránd
Honnan hull alá a szürke tájra a hó,
kitől nyeri dermesztő erejét a tél,
miért fagy meg a zavaros folyó,
és merről támad fel a jeges szél?
Kályhámba lobogó tüzet vajh ki ád,
testemnek forró szerelmet kitől kapok?
A hangtalan hóesésben izzón várok Rád,
és Te megjössz, mielőtt magamban elhamvadok.
Bárcsak a tél ittmaradna velünk örökké,
és ne jönne el a dalos, zöld tavasz,
mikor Te illansz ágyamból, hogy légy másvalakié,
széttörve álmot s reményt, hogy ezúttal velem maradsz.
Ám egyszer a friss szerelmet hozó kikelet útját állom én,
s tartlak örökre fogva Téged szívem legmélyebb rejtekén.
