Fecskekaland
Vándorolnak a kis fecskék,
nagyon fáradtak őkelmék.
Repüléstől elfáradva
vágytak hát egy jó kis padra.
Ahol kicsit pihenhetnek,
aztán újra útra kelnek.
Ám, amerre ők csak néznek
nincs vége tenger vízének.
Aztán röpke óra múlva,
ha nem is akadtak egy padra,
apró sziget sziklaormán
állt egy kiszáradt fa sután.
Így hát a pár hálás madár,
egy száraz ágra leszáll.
A sok fecske teste nehéz,
ezért rút baleset kinéz.
A száraz ág le is törhet,
megpuszilhatja a földet.
Megszólal az egyik fecske:
– Sok madárnak nehéz teste.
– Repüljetek ti csak tovább,
egyedül maradok inkább.
Otthagyták az önző fecskét,
nem vette el többi kedvét.
Pihentek a sziget partján,
gyönyörködtek tenger habján.
Hirtelen nagy vihar támadt,
tenger habja gyorsan áradt.
Hideg szél fújt fagyos nagyon,
segítettek gyorsan bajon.
Összebújt a sok kis fecske,
meg is melegedett teste.
Ám, az önző a faágon,
pórul járt a rosszaságon.
Kihűlt gyorsan a kis teste,
nincsen, aki melegítse.
Látták is ezt a többiek.
Szóltak neki: –Itt van meleg.
Együtt vagyunk és nem fázunk
megmaradt a barátságunk.
Úgy átfagyott már a teste,
le is szállt hát szégyenszemre.
Maguk közé segítették,
gyorsan felmelegítették.
A sok apró fecske madár
világon a legjobb tanár.
Megtanították a rendre,
nem is hagy már senkit cserbe.
