A csoda
Kovács János esztergályos és géplakatos az onkológiáról tartott hazafelé nem épp jó hírekkel. Három hónap, ennyit kapott. Ennyi van vissza az életéből, nem több. Vérrák, áttétek és ennyi volt egy élet. Negyvenhárom évig éjt nappallá téve dolgozott. De miért? Hogy aztán közöljék vele, ja bocs haver, sajnáljuk, de nem tudunk rajtad segíteni. Lenne gyógymód, de túl drága, és az egészségbiztosító nem állja.
– Mocskos tetvek! De a pénzem az jó volt igaz?! Negyvenhárom évig mindig pontosan befizettem azt a sok adót és a társadalombiztosítást is! Igaz-e ti ganéj túrók?! Tetvedékek! Most itt van ötvennyolc év és lehúzták a rolót! Ezt beszoptad kispajtás!
Pipa volt, de nagyon. Mielőtt elindult haza, bevágott egy kávét és két felest. Leszarja, ha elveszik a jogosítványát. Három hónap. Három hosszú hónap! Egész életében dolgozott, mindig másoknak segített, és most mindenkinek büdös lett hirtelen. Mindenki elfordult tőle, a falubeliek úgy kezelték, mint egy fertőző beteget. Még a felesége is otthagyta, elköltözött az anyjához. Azt mondta, nem válik el. Erre a kis időre minek? Három hónap. Már nem kell senkinek, mert hamarosan csak nyűg lesz.
– A büdös jó anyátokat!
Rágyújtott egy cigire és tovább dühöngött. Már nem hajt hasznot senkinek, és simán kidobták a gyerekei is.
– Indok az mindig van. Melózni kell, a családunkat el kell tartani! Most nem érünk rá, gyere vissza három hónap múlva. Akkor én már nem leszek ti gerinctelen dögök! – Így dühöngött hangosan, amikor is észrevette azt a nagy árnyékot balról. Bele akart taposni a fékbe, de már késő volt.
* * *
Egy erdős részen ment keresztül, balról kiugrott elé egy hatalmas szarvas. Majd száz kilométeres tempóval telibe találta az öreg a majd negyven éves Zsigulival. A karambol erejétől kirobbantak az üvegek, az autó eleje egyszerűen eltűnt. Az ütközéstől az utastér megroggyant. A motor kiszakadt hatalmas robaj közepette. Az események előtti pillanatban, azelőtt alig egy milliomod másodperccel éles fehér fény lobbant Jani teste körül, körbeölelve őt olyan szorosan, hogy mozdulni sem tudott. Mindaddig így is maradt amíg meg nem állt a karosszéria. Mindaddig amíg a fém gyűrődött. A hatalmas, majd fél tonnás állat teljes súlyával felfogta a járművet. Azonnal ki is múlt. Agancsaival az utastér fémlemezeit átlyukasztotta, szétszaggatta. Az egyik letört agancs, annak is a rézsútosan hegyes vége egyenesen János arcába szúródott, ami abban a pillanatban János arcától alig egy millimétere millió darabra robbanva semmisült meg. Mintha csak az öreg sérthetetlen lenne.
* * *
A rendőrautó épp a másik faluba igyekezett. Előtte ment egy öreg, fehér, jobb időket is megért Lada. Ismerték a tulaját, hiszen rendszeresen vitték hozzá a falubeliek a melót. Hol egy kapálógép alkatrész, hol valami más kellett. Hirtelen kiugrott egy szarvas a kocsi elé és ugyanabban a pillanatban fény lobbant az autó belsejében. A detonáció hatalmas volt. Bár szinte biztosak voltak benne, ezt nem lehetett túlélni, azonnal beszóltak a központnak, riasztva a mentőket és a tűzoltókat. Kiugrálva az autóból hallották, ahogyan az öreg úgy istenesen káromkodik.
– Janikám! Te élsz?! – Megdöbbenve álltak a galacsinná gyűrődött valamikori autó mellett.
– Pistikém! A jóisten vezéröt titöket ide! Szabadicsá mán ki. Böszorutam, hogy a menydörgös ménykű csapna bele! A rosssebibe mán! Meg abba a kodorgó nyavajás üvegtalicskát toló majmába!
A rend őrei alig hittek a szemüknek, Jani barátjuk nagyon is elemében és egyben volt. Egy karcolás nélkül megúszta azt a hihetetlen erejű balesetet. Viszont beszorult, nem is akárhogyan! A karosszéria fémlemezei, nyaktól lefelé rá voltak hajtogatva a testére. Mintha csak csokoládépapírral tekerték volna be. A kiérkező tűzoltók három órán át dolgoztak Jani kiszabadításán, akin egyetlen egy karcolás sem volt. A jogosítványát természetesen elvették, ittas vezetésért.
* * *
Jánosnak mindkét rendőr a barátja volt. Ennek ellenére elvették a jogosítványát, jogosan. Viszont hazafuvarozták. Másnap el is ment a helyi kocsmába, mert az éjjel rettenetes fejfájása volt. Gondolta, iszik egy sört, de ahogy a helyiek meglátták összesúgtak.
– Odanézd a, a Jancsi! Aszongyák, pár hónapja van nöki. Az aszony is elölépett, Oszt nézd a! Tögnap úgy vágták ki abbó a roncsbú. Oszt mégis él.
Köszöni szépen, ez nem hiányzik neki. Dolgozni nem kellett már mennie, mert azonnal táppénzre vették. Orvoshoz se, mert már nem volt mit tenni. Kis falu ez, mindenki tud mindent mindenkiről is. Néha még többet, mint az ember saját magáról. Így aztán mégse ment be a kocsmába, hanem az a melletti mindenes boltba. Vett egy üveg hűtött sört és egy sorsjegyet. Aztán gondolt egyet, mindegyik fajtából vett egyet-egyet. Sőt, valamennyi lottót, amit csak tartottak, megjátszotta. Leült a bolt elé, kinyitotta a sörét, és a kupakkal elkezdte egyesével lekaparni a sorsjegyeket. Ahogyan belekortyolt a sörbe, viszolyogva, undorodva köpte ki azt.
– Mi a manó! Netalán tán csak nem megromlott volna az istenek nedűje? – csattant ki belőle hirtelen. Ahogyan ez a mondat kicsúszott a száján, a kocsma udvarán elhallgattak az emberek. Őt nézték csodálkozva.
– Hát ti meg miért engem bambultok, mint Einstein a relativitáselmélet megcáfolóját?
– Janikám bazmeg! Hogyan böszész tö? Háá kiköptöd a sört is?! Baj van? Orvost hijunk?
– Nem kell gyerekek. Köszönöm szépen, de pompásan érzem magam! Sőt fenomenálisan. Ha jól érzékelem, épp most nyertem meg a kaparós sorsjegy főnyereményét. Amúgy én is furcsállom a dolgot, de vizet kívánok. Az alkohol káros hatásait szeretném elkerülni a közeljövőben.
– Vizöt! Jancsi, te ténylög betög vagy e! Hát, no. Ki hallott mán iljet!
Valóban! Kovács János géplakatos attól a perctől fogva nem ivott egy korty alkoholt se. Lerakta a cigarettát és elkezdett egészségesen enni, mozogni. Volt miből, mert valamennyi kaparós sorsjegyének a főnyereményét ott és akkor megnyerte. Majd sorban valamennyi szerencsejáték, amit akkor megjátszott, telitalálatos lett. A helyi takarékszövetkezet korlátlan hitelt adott neki a nyereményei erejéig. Hihetetlen tudásvágya lett, és olyan gyorsan olvasott, mint még soha senki sem előtte a történelemben. Bármit is vett a kezébe, bármely könyvet, az azonnal megmaradt a fejében. A helyi könyvtárban töltötte ideje nagy részét. A falubeliek megint kirekesztőn viselkedtek vele, de már nem érdekelte. Felfogta, félnek tőle, mert akkora változáson ment keresztül. Egy hét múlva kiolvasta a könyvtár valamennyi könyvét. Sőt, utánanézett a betegségének. Megértette a probléma gyökerét és megtalálta a megoldást is. Csinált magának gyógyszert is, aminek a receptjét elküldte egy magyar gyógyszergyárnak a vérmintáival együtt a helyi orvoson keresztül, akinek leeset az álla, mert János látszatra teljesen felépült, meggyógyult. Vett egy autót, és felfogadott egy sofőrt hozzá. Mert nem kapta vissza a jogosítványát. Volt miből, pénze már volt rá. Hirtelen fontos lett a feleségének és a gyerekeinek is, amikor az újság megírta hihetetlen nyereményét. Hogy honnét tudták meg? Ő maga mondta el nekik, és mindenkinek ugyanazt válaszolta.
– Most nem érek rá! Majd három hónap múlva. – Ennyi volt csupán a bosszú a részéről.
Majd megalkotta a vízzel működő hidegfúziós erőművet az otthona körül található szemétből. Azzal táplálta meg az antigravitációs és az anyag-antianyag hajtóműveket, amiket lakásban talált elektronikai készülékek alkatrészeiből rakott össze. Ételt nyomtatott energiából! Anyagot alkotott sugárzásból. Térhajtóművet épített, aminek a segítségével lehetett teret ugrani, teret hajlítani. Másodpercek alatt akár több millió fényévet is utazni, ha épp arra lett volna szükség. Megalkotta a teleportáló készüléket, amelyek a fénysebesség több milliárdszorosával is tudtak működni. Megalkotta a sugárzást is visszaverő energiapajzsot, amibe bezárta valamennyi találmányát, amin idáig sikerrel dolgozott, a teljes dokumentációval együtt. Három hónapig éjt nappallá téve ezeken dolgozott. Majd értesítette a magyar tudományos akadémia tudományos tanszékét minden elért eredményéről, alátámasztva bizonyítékokkal. Megírta nekik, mindent átad három feltétellel.
1. Nem használhatják fel találmányait sem fegyverként, sem semmilyen erőszakos tevékenységre.
2. Valamennyi országnak és nemzetnek átadják ingyenesen a teljes dokumentációt találmányairól.
3. Őt, soha semmilyen körülmények közt nem zaklatják, hagyják élni.
S mint aki jól végezte dolgát lefeküdt aludni. Másnap hajnalban a TEK-kommandósai törték rá az ajtót. Lefogták, megbilincselték és letartóztatták Kovács János esztergályos és géplakatost. Soha többé senki sem látta. Állítólag a rabszállítóból, a bilincseket a raktérben hagyva egyszerűen eltűnt, amikor a piros lámpánál megállt a kocsi. A találmányai a telkén maradtak bezárva. Ahhoz hozzáférni a jelenlegi technológiával nem csak az emberek nem tudnak, hanem a Multiverzumban senki sem!
* * *
Kovács János a rabszállítóból egyenesen egy hatalmas, több ezer billiárd tonnás csillaghajó fedélzetén találta magát, ahol a kapitány fogadta, köszöntötte tökéletesen beszélve a magyart.
– Elnézést kell kérnem öntől, kedves Kovács úr. Sajnálom, hogy nem tudtuk korábban kimenteni. Hihetetlen eredményeket ért el egymaga segítség nélkül.
– Ez az egész az önök műve?
– Részben igen, de a szarvasos balesetét nem mi intéztük. Csak az életét mentettük meg ott és akkor egy kis genetikai tuninggal kombinálva. Éppen hogy csak sikerült. Mert az a baleset minket is meglepett.
– Miért én? Mi volt a céljuk vele?
– A kérdés jogos. Mert haldoklott és nem maradt senkije sem. Ezért választottuk önt. Mi volt a célunk? A Föld lakóit vizsgáztattuk. Megértek-e már a galaxisközi nemzetek tagjának lenni vagy sem?
– Ha jól sejtem elbuktunk.
– De el ám! Nem is akárhogy. Ilyen csúfos bukás nem volt már húsz milliárd éve!
– Akkor a találmányaimat is önöktől kaptam?
– Nem, arra mind magától jött rá. Az is igaz, valamennyi találmányát mi már feltaláltuk korábban. Kivéve azt az energiapajzsot. Olyan a Multiverzumban senkinek sincs. Hajlandó azt átadni részünkre?
– Természetesen. Semmi akadálya, csupán három feltétele van...
Vége…
