Linktár

Kalendárium - Szeptember: Kék kód

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/9 számában.

– Jó reggelt tanárnő! – üdvözölték a diákok Memphis Ortegát, mikor kiszállt a kocsijából. Ő kedvesen mosolygott és integetett nekik, ameddig az anyósülésről kivette a dolgait, de észrevette, hogy több diákja csak elsétál mellette, egy szó vagy legalább köszönés nélkül.
– Láttad ezt? – kérdezte egy másik tanártól, aki vele egy időben érkezett meg.
– Aha – felelte a kollégája.
– Ma órám lesz velük.
– Próbáld meg nap végén elkapni a szülőket pár szóra!
– Jó ötlet – mondta Memphis és elindult az iskola felé.

Az első óra meglepően könnyedén kezdődött, pár diákkal felolvastatta a beszámolójukat a nyárról, és örömmel fogadta, hogy az egyik lány hosszasan mesélt a nyaralásáról, mert látszott rajta, hogy ő maga írta, nem az internetről lopta, vagy ami még rosszabb, másolta valakiről. A második órán észrevette egy másik diákján, hogy nem tud figyelni, ezért kihívta, hogy segítsen elmondani, mit tanultak történelemből.

– Mi volt a nevük? – kérdezte tőle Memphis
– Nem tudom… – szenvedett a fiú.
– Menni fog, semmi baj. Csak koncentrálj!
– Hűbéresek?
– Igen! Ez az! Mondtam, hogy emlékezni fogsz!

A diákok tapsoltak és a tanárnő büszkén visszaküldte a fiút az asztalhoz. Úgy érezte, legalább egynek segített ma. A harmadik órán viszont már nem tudta rávenni az egyik fiút, hogy számoljon. A szünetben beszélni akart a gyerekkel, de az eltűnt a folyosón a tömegben.

– Baj van? – kérdezte a szomszédos tanteremből kilépő tanár.
– Nem hiszem, csak az egyik kis diákomat kerestem – mondta Memphis, mert nem akart senkit sem aggasztani. Ő maga mégis idegesen ült ezután a tanteremben, a következő óráját szinte robotpilóta üzemmódban tartotta. Figyelt és beszélt, de igazából a diákján rágódott. Érezte, hogy valami baj van, de még nem volt benne biztos. Próbálta feleltetni a gyerekeket, hogy elterelje a figyelmét, de nem sikerült semmi másra gondolni.

A következő óráig a termében maradt, várva, hogy a fiú visszaérjen. Nem volt hiába, a srác az elsők között lépett be. Memphis ugyan hangosan köszönt nekik, de a gyermek nem felelt. Még a tekintetét se emelte fel a padlóról. Bár sokan nehezen néznek fel, ez akkor sem nem tűnt jó jelnek. Az órán próbálta többször bevonni őt, de nem sikerült. A gyerek vagy nem felelt, vagy azt mondta, hogy nem tudja a választ, Memphis pedig nem akarta erőltetni, mert még feltűnt volna a többieknek is. Kicsengetéskor azonban utána szólt:

– Zeno! Maradj egy kicsit, kérlek!

A fiú nem mondott semmit, csak feszengve visszaült a székébe. Memphis küldött egy üzenetet a portára, hogy ha Zeno szülei megérkeznek, akkor jöjjenek fel érte a tantermébe. Memphis még az első kérdést sem tudta feltenni a fiúnak, mikor a portás már jelezte is, hogy a szülők megjöttek.

– Tanárnő, minden rendben van? – kérdezte az anyuka aggodalmas hangon, mikor beléptek a terembe.
– Igen, persze – próbálta megnyugtatni őket Memphis. – Üljenek le!

Az anya gyorsan helyet foglalt, de a férjét szinte húznia kellett a székhez, és a férfi ültében is idegesen fickándozott a székben.

– Na, mi az? – bökte ki nyersen a férfi.
– Zeno zavarodottnak tűnik. Nem tud figyelni, nem képes szemkontaktust felvenni.
– Csak nem gondolja, hogy…? – kapott a szájához az anyuka.
– Nem tudom. Eltűnt a szünetben, nem láttam, de… – ekkor Memphisnek eszébe jutott valami. – Volt valaki a közelében, aki talán rákapcsolódott a Hálózatra?
– Dehogy! – vágta rá gyorsan az anyuka. – Még telefont se adunk neki. Az kéne még, hogy azt a mocskos idegen üzenetet ő is megkapja. Ugye, drágám?
– Mehetünk végre? – idegeskedett a férfi. – Van jobb dolgom is ennél.

Memphis keze az asztala alácsúszott.

– Uram, rám nézne egy pillanatra? – kérte az apától, mire a férfi idegesen felugrott a székről. Memphis azonnal megnyomta az asztal aljára szerelt vészjelzőt.
– Drágám, mit csinálsz? – kérdezte döbbenten az anya. – Ezek a kedves emberek próbálják visszaprogramozni a fiunkat! Miért vagy ilyen ideges?

Mikor a nő felállt és maga felé fordította a férjét, annak a szemei kéken világítani kezdtek, ahogy Zenónak is. A férfi szájából idegen hangok törtek elő, fehérzaj, recsegéssel keveredve. Feleségét a földre lökte és az asztalra ugorva villámgyorsan megragadta Memphis torkát. Egyértelmű volt, hogy az idegen lények telefonon át érkező üzenete már megette a férfi agyát. Memphis tudta, hogy elkésett a mentéssel. Érezte, hogy az apa felemeli a székéből, miközben látta a másik karját felemelkedni, hogy szétloccsantsa az agyát. Az utolsó pillanatban rontott be a két fehér páncélos iskolaőr és nyugtatósugarakkal leterítették a férfit, majd Zenót is, aki az ablakon át készült megszökni.

– Jól van, hölgyem? – kérdezte az egyik őr.
– Igen – dörzsölte fájó nyakát Memphis. – Szerencsére időben jöttek. Nézzék meg az anyukát!
– Jól van, csak eszméletét vesztette – mondta az őr. – Hívok egy mentőt és egy de-programozó egységet.
– Napról-napra rosszabb – morogta a másik.
– Ezért nem adhatjuk fel! – mondta eltökélten Memphis, ahogy az eszméletlen Zenót nézte.