A szőnyeg szélén
Budapest, Vajdahunyad vára
2024. 10. 20. 21.20
A Vajdahunyad várára boszorkányos csend ereszkedett. Egy turista se járt azon az órán, pedig az este még kellemesen hűvös volt. A nevetgélve fotózkodó utazók még a Csónakázó-tó partján végigfutó sétautat se lepték el.
Csillag Dániel sokszor elgondolkodott azon, hogy miért tűnnek el a hívatlan járókelők az ilyen titkos találkozók környékéről. Egyszer járt a vérfarkasok egy gyűlésén, mint megfigyelő. A haditanácsot a Tokaji Fesztiválkatlanban rendezték meg az „Üvöltés” nevű rockfesztivál álcája alatt. Olyannyira jól sikerült, hogy az illúzió érdekében tényleg meghívtak pár külföldi együttest, a hecc kedvéért, köztük a Powerwolfot is. A legmeglepőbb, hogy el is fogadták a meghívást. A pletykák ismeretében, miszerint a banda tagjai tényleg vérfarkasok voltak, ez mindenkit meglepett, mert senki se gondolta volna, hogy ez igaz lehet, és nem több egy jó, a halandók felé tett marketingfogásnál. A lényeg az volt, hogy miután kihunytak a fények és elhaltak az utolsó gitárszólamok, minden halandó vendég megitta a sörét, elszívta az utolsó cigijét, és elkotródtak a város másik oldalán lévő kocsmák irányába. Utána csak a Kárpát-medence falkáinak vezetői és a kíséretük maradt, hogy haditanácsot üljenek, majd pedig ők mulassanak valódi formájukban.
A sors fintora volt, hogy nem szórakozni mentek. Némán vágott át a mesterének, Hollósy Mátyásnak az oldalán. A férfi arcát egy ránc se csúfította, sötét hajába nem vegyültek ősz hajszálak, de körbelengte a legvénebbek tapasztalata és az ezzel együtt járó gőg.
– Én fogok szólni, P Mester nem szereti, ha azok, kik nem vele egyenrangúak, megszólítják – mondta, mikor elhagyták Darányi Ignác szobrát. A lámpák fényében élőnek tűnt, mintha csak a szokottnál is enyhébb októberi estét élvezné. Csak a belvárosi forgalom morajlása hallatszott, mikor elérték a céljukat: Anonymus szobrát, aki egy kis liget közepén terpeszkedett. Bal kezében tartott réztolla fényesen ragyogott, és valóban áradt belőle az erő, amivel a vár alatt egymást keresztező ley vonalakból sugárzó energia itatta át.
Akik megtervezték és felépítették ezt a történelmi épületegyüttest, nem tudtak erről. Tetszett nekik az ötlet, hogy minden egyes híresebb magyar építményt ilyen módon gyűjtsenek egybe. Nem tudták, hogy ezzel csak koncentrálják az erőt, és egyfajta átjárót hoznak létre a valóságok között.
– Jó estét kívánok, mester uram!
A lámpák elhalványultak egy pillanatra, a levegő láthatatlan hullámokat vetett, ami megremegtette a fák ágait, jelezve a természetfeletti jövevény érkeztét. Az Anonymus szobor feje lassan feléjük fordult, szemeiben aranyos fény ragyogott fel.
– Miért háborgatsz engem, miközben a titkok könyvének lapjait forgatom? – Hollósy előrelépett, és féltérdre ereszkedett, Dani kelletlenül, de szintén így tett.
– Az inasom ügyében kellene ítéletet hozni. Kényes időkben saját szakállára dolgozzék.
– Ez bűn talán?
– Az a bűn, hogy előtte nem kérte ki a bölcsebbek tanácsát.
– Mik lennének ezek a kényes idők? – Dani szeme kiguvadt a helyéről. A csalódás mellbe vágta. Mint minden felébredt Magyarországon, ő is ismerte P Mester főtáltosként a Kárpát-medence védelmében sárkányok, vérfarkasok és más bestiák ellen vívott harcait, míg 1903-ban Merlin álomba nem merült. Miközben a teste aludt, addig a tudata más valóságokat járt, és a mindenség titkait fürkészte.
Csak épp arra a világra nem figyelt, ahol megszületett – gondolta Dani.
– A férgök Vásárosnaményt ostromolják. Az ottani kápolnánk lángokban áll, és sokan meghalának az tűzben. Köztük jó barátom Bandoli professzor, utolsó üzenetét nekem küldé halálának kapujából. – A kezével Dani felé intett. – Az inasom pedig felbérele egy vadászt és elküldé Eperjeske falucskájához rejtelmes sugallatnak engedelmeskedve.
A bronzszobor feje Dániel felé fordult. A szemei fellángoltak, Dani pedig már látta ahogy ez a tűz leégeti a húst a csontjairól.
– Mi lészen ez a rejtelmes sugallat, inas?
Dani felállt, és a táskájából elővett egy talpas borítékot, ami tele volt nagy felbontású fényképekkel az Eperjeske Alsó vasútállomásról. Átnyújtotta őket a szobornak.
– Nagyuram. Már korábban is megfigyeltem a vasútállomás különleges elrendeződését. Egy bizonyos szögből nézve…
– Látám én is – mondta nyugodtan a megszállott szobor, miközben ötven fokban elfordította az egyik felülnézeti képet. – A Kheopsz piramisainak formájába kell fordítani a képet, és így látám hogy ez lészen az „ürességen túli tér” sigilje még az Elsüllyedt Birodalomnak korából. Bárki is építé oda, átjáróvá akarta tenni a vasútvonalat, mely bizonyos csillagállásnál nyílék meg.
– Igen, mester. A δ1,2 Serpentis, a Kígyó csillagkép farkában található egyik páros csillag kisebb tagja két hétig egy vonalban lesz az Ophiuchi alfával…
– Kelb Arai, a Pásztor kutyája. Az égi dinamikában történő ilyesfajta esemény elég erőt termel, hogy feltöltse ezt a szikla és betonmonolitot. Kapuk nyílhatnak ott ezen időszakban, ha igazad van.
– Szerintem eme feltételezés hamis – szólalt meg óvatosan Hollósy. – Már egy évszázad is eltellék a legutolsó kapunyitás óta. A Namény városát támadó férgek bizonyára a Nyíregyházi fészkükből vonultak ki.
A bronzszobor visszaadta a fényképeket Daninak. A fiú meghajolt, és hátralépett. Azonban a gondolatai a húga körül jártak.
Erika talán már régen elküldte volna ezért az anyjába a professzort – gondolta, közben érezte, hogy az arca felforrósodik. Ami a szívén, az a száján és pont ezért nem nyert felvételt Hollósy tanítványai közé, és azért maradt vidéken.
– És miért lakozának férgök még Nyíregyházán? Miért nem vetettétek még lángok martalékául fészküket?
Kényelmetlen csend ereszkedett a ligetre. A vándorúton járó mágus jelenléte pedig acélsúllyal nehezedett rájuk.
– Nos?
– Erős sigilek és ősi védőszellemek védék a falait, megakadályozva, hogy megállapíthassuk a helyét. Csak feltételezésekre hagyatkozánk. A rendházunk Vásárosnaményban nem jelenté fenyegetést. Nyírbátort sejtenénk egy ilyen rajtaütés céljának.
– A férgöket ismerve előbb csapnának le azon ellenfélre, amiktől jobban tartanak. A Báthory vérboszorkányok pedig veszedelmes ellenfelek.
Dani ekkor merített elég bátorságot, hogy újra kinyissa a száját.
– Szerintem nem véletlen, hogy most támadtak és pont Naményra. Talán van ott valami fegyver, ami veszélyt jelenthet a hadjáratukra – egy pillanatra elcsöndesedett, ahogy a két mágus – a mester és a félisten – rámeredt, de folytatta, mikor Anonymus egy intéssel engedélyt adott rá. – A szövetségesem jelenleg is az állomás környékén várakozhat. És akár Vásárosnaményba is körbeszaglászhat, és akár meg is szerezheti a fegyvert…
És kimentheti a húgomat.
– Ha létezik – szólalt meg Hollósy.
Ha él még a húgom.
– Ha tényleg ráleltek valamire, ami megállíthatja a Fátylontúli birodalom vérebeit, és jobban tartanak tőle, mint a Báthoryaktól, akkor tán aranyat érhet a mostani kényes helyzetben – felelte P Mester. – És ha vége is a vésznek, és ott lesz valaki, aki egy követ fúj velünk…
–… akkor a Báthoryaknak tiszteletben kell tartaniuk, hogy Vásárosnamény továbbra is az Arkán kör uradalma – mondta Hollósy. A hangjába keserű él költözött, közben lapos pillantást vetett Danira. – Nem lészen szükség mágusok feláldozására.
– Akkor nincs most ideje a fenyítésnek – bólintott a bronzszobor. – Az ifjú fondorlata még jól is elsülhet. Most viszont vissza kell térnem a Merlin álomba. Fáraszt engem a halandó világ.
A szemei felvillantak és az Anonymus szobor újra megdermedt. Egy perc se telt, de már a távolból egy kocogó léptei jöttek, akinek akkor jutott az eszébe, hogy milyen jó is a futókör a Városligetben.
Dani kifújta a levegőt és hátrasimította haját, aztán lopva Hollósyra pillantott. Láthatóan a gondolataiba merült, de ökölbe szorított kezei alapján bizonyára ezek nem lehettek valami rózsásak.
És a nagy részük az ifjú mágusra irányult.
– Jól szólottál a mesterhez. És ha a te barátod ne adj isten ott hagyja a fogát, és terved hasztalan lesz, akkor se kell aggódnod. Olyan munkát adok néked, mi képességeidre illik.
Az ujjai a teleportáció jelét rajzolták a levegőbe. Egy fényhasíték nyílt a háta mögött, ő sarkon fordult, és átlépett rajta. Dani egyedül maradt, felpillantott a mozdulatlan Anonymousra, de az továbbra is egyszerű szobor volt csupán.
A halvány diadalérzet, amit a mesterével szemben érzett, újra átadta helyét az aggódásnak a húga iránt, és persze a karrierje miatt.
Hova a francba akar küldeni, ha Laci elcseszi? Csak ne Erdőhátra… csak ne oda.
Budapest, Angyalföld
2024. 10. 20. 23:34
A Vajdahunyadvára után Dani már úgysem tudott volna aludni. Amint leszállt a kocsiszínnél, és hazatért, levetette magát a székébe és bekapcsolta a komputerét. A szorongás jégkérgéről, ami beborította szívét, lepattant egy darab, mikor a kurzor az ágaskodó griffet formáló ikonra mozdult.
A hegyes-völgyes tájat ábrázoló töltőképernyő után átlépett a Stromriders of Trangar steampunk-western világába. A karaktere Dreidar, a viharelf mágus egy település közepén állt. Porszürke köpenyét lengette a szél, az ujjai körül villámok táncoltak.
Körülötte játékosok karakterei rohangáltak, ki gyalog, ki lovakon, griffeken és shandaknak nevezett dinoszaurusz-szerű lények nyergében. Megnyomta a gombot, a karaktere rituális mozdulatokat tett, mire megjelent az ő hátasa: egy gigászi, triceratopsra emlékeztető bestia, aminek a hátán kristályformációk sorakoztak.
Felpattant a hátára, és kiiramodott a városból a zöldellő prérire. Az alacsonyabb szintű szörnyek, farkasok, medvék és még ki tudja milyen lények kitértek az útjából. Egyesek csúnyán megalázták a kezdő játékosokat, de miután legyőzte őket, és újra és újra begyűjtötte az utánuk járó XP-t, békén hagyták.
Ő is így tett. Nagyobb halakra vadászott már.
Aznap este megtisztított egy ősi vérelf romot, de nem érezte a győzelem ízét, mikor bevitte az azt uraló lichnek az utolsó csatát. Mintha egy vastag hamuréteg rakódott volna a nyelvére, mikor eszébe jutott a húga, aki most érkezett meg Vásárosnaményba, és az fogadta, hogy a kis vidéki városban a sárkányok talán már mindent felperzseltek.
Felhívta Lacit, egy búgás, két búgás, három búgás…
A negyedik búgásnál már szíve szerint letette volna a telefont, de tartotta még a remény, hogy talán felveszi.
„A tárcsázott telefonszám jelenleg nem elérhető, kérem próbálja meg…”
Végighallgatta a hangpostát, aztán újra és újra, mikor újabb hívással próbálkozott. A karaktere közben a romos zikkurat tetején álldogált árván és elhagyatottan. Hirtelen egy másik karakter jelent meg mellette. Sötét öltönyt és fehér inget viselő ork jelent meg színes villanások között. A feje felett egy felirat „HerimTheHunter78”.
A látványtól hangosan kapkodta a levegőt Dani. Ismerte a srácot, Ópályban lakott, és bejárt tanulni a vásárosnaményi kovenbe. És sok más varázsló, vérfarkas és talán még vámpírok és tündérek is használták a halandók között nem éppen népszerű játékot kommunikációra vagy szimplán szórakozásra. A köztük való vérmágiáról és természetszellemekről szóló beszélgetések nem ütöttek el a játék világától.
– Szevasz, TechSorch – jött a felirat a chatablakban.
– Hogy vagy?! – sietősen gépelte be kérdést. – Mi a helyzet északkeleten?
– Este még tele volt a chat környékbeli arcokkal. Most már csak én vagyok. Bár biztos nincs sok idejük játszani, vagy…
– Ki tudsz jönni? Mik történtek? – Már rá akart kérdezni a húgára, de rájött, hogy talán a másik tanonc szart se tudhat Erikáról.
– Pár perce kaptam egy búcsúüzenetet KA-tól. A dögök legyűrték az elméjét. A felesége egy kötélen lógva talált rá. Ez a hely elesett.
– Kihozunk onnan – mondta. Kis híján beírta, hogy van ott már egy haverja, aki képzett vadász, aztán homlokát ráncolva meredt a képernyőre.
– Te hogy élted túl?
Az ork válaszul felemelte a puskáját és pofán lőtte Dani karakterét. Aztán árnycsápok nőttek ki belőle, körülfonták a feltápászkodó viharelfet és magasra emelték.
Ilyen mágia nincs a játékban. Bassza meg, hogy került bele? Feltörték! – döbbent le.
– A barátodat ebben a pillanatban öltük meg és hoztuk vissza újra és újra, mert nem válaszolt. De ez már csak szórakozás. De nyugalom, amint itt végeztünk, lehet, hogy személyesen is találkozunk, hamarosan.
Ebben a pillanatban elsötétült a képernyő. Mintha csak az űr sötét mélységei költöztek volna be oda. A következő pillanatban egy csáp kúszott elő belőle, és csapott le egy kobra sebességével Danira. A fiatal férfi felemelte a kezét, az ujjaival villámgyorsan védelmező rúnákat rajzolt a levegőbe. A sötétségből font inda a láthatatlan falnak csapódott és nyálkás cuppanással lecsúszott róla. Pillanatok múlva egy újabb kúszott elő a komputerből ugyanilyen eredménnyel.
A harmadik azonban már sikerrel járt.
Megtalálta a pontot Dani mágikus védelmén, és áttörve rajta egyszerűen mellbe vágta a férfit, áthajítva a szobán. A polcon sorakozó könyvek borítóiról Tier nan Gorduin, Skandar Graun és Brett Shaw közömbösen nézték végig festett szemeikkel, ahogy egyre több és több árnyékcsáp tekergőzött elő a monitor belsejét megülő sötétségből, és indultak meg a földön heverő férfi felé.
– A picsába – ordította, és újabb védelmező rúnákat rajzolt a levegőbe, szemmel követhetetlen gyorsasággal. Azon árnyékindák elhamvadtak, amik hozzáértek, viszont jó néhány még így is átlendült a levegőn. Kettő Dani bal és jobb lábára tekeredett, míg a harmadik a mágustanonc torkát fonta körbe.
A megformált árnyék rándult egyet. Dani felköhögött.
Baszd meg. Vajon TechSorch is így halt meg? A könyvtárból hazafele fogták el? – bukkant elő egy gondolat, ahogy a sötétség még jobban fokozta a szorítását. A szeme kiguvadt, torkát karcolta a légszomj. Az eltörő légcsövének száraz ágat idéző roppanása bármikor széttörhette a szobát megülő halálos csendet.
A sötétség lassan kiszivárgott a monitorból, azzal fenyegetve, hogy mindent elnyel a szobában.
Meghalok, és ezek bejutnak Budapestre. Nem... lehet. Nekem már... – Az életösztön akaratlanul is fellángolt benne. Egy dacos lökés visszapenderítette pár pillanatra a kétségbeesés pereméről. Tisztán látta előtte a monitort, és a benne nyíló hasadékot, amin át haragosvörös nem evilági lángok fénye áradt át.
Egy kaput akarnak nyitni a szobámba! És még hány helyen? – nyílalt belé a felismerés. Felemelte a bal kezét. Az ujjai akaratlanul is a szél rúnáját rajzolták a levegőbe. Érezte, ahogy a levegőt felkorbácsolja a belőle áradó erő. Hangos csattanás.
Ő ájultan zuhant a padlóra.
Budapest, Angyalföld
2024. 10. 21. 03:34
A fejében egy érett nő hangja ébresztette fel.
– Minden egyes varázstudó maradjon a helyén, és figyeljen a következő rohamukra! – Kiss Anna hangja volt, talán Budapest legbátrabb és legravaszabb varázstudójaként. Neki köszönhette, hogy annak idején megismerte Lászlót.
Csókolom, Lacika lejöhet játszani? Csókolom, halálba küldhettem Lacikát? – gondolta zakatoló szívvel.
– Ezt még visszavertétek fiúk-lányok, de újabb támadásra készülhettek.
Lassacskán feltápászkodott, és felköhögött. A torka még mindig kapart, és az izmai sajogtak minden mozdulatára. Lakásának falai még mindig forogtak, de szerencsére az árnyaknak már nyomát sem látta. Farkasszemet nézett a földön heverő LCD monitorjával, vagyis a közepén tátongó lyukkal, amit ő ütött rá az általa keltett szélviharral.
Nagyon is jó monitor volt – gondolta, és megrázta a fejét. De egy darabig nem lesz rá szükségem. Nem lesz időm játszani. A játékos időnek vége.
– Szép munka volt – hallotta Anna hangját. – Legyetek résen, fiatalok.
Megtámadták Budapestet, ráadásul a kibertéren át – gondolta, ahogy az éjjeli szekrényéhez lépett és levette a mobilját a töltőről. Tudta, mit jelenthet ez: egy mágus sem hagyhatja el Budapestet, mert talán már a főváros is a sárkányok ostroma alatt áll. És talán a saját lakásukat se, hisz ki tudja, ki az áruló.
Egy pillanatig elgondolkodva nézett rá. Húsz nem fogadott hívás volt, amik közül egy sem a húgáé vagy a Lacié. Ki tudja, hogy melyik lehet a csapda.
Újratárcsázta régi barátja számát, de az nem vette fel, egészen másnap reggelig.
Addig azon agyalt, hogy melyik balettbe fog menni ugrálni.
