George R. R. Martin - Trónok Harca

Fantasy / Könyvajánló (1885 katt) TharBael
  2011.10.07.

George R. R. Martint manapság, és jelen könyv hátsó borítóján is a kor Tolkienjeként emlegetik.

Volt szerencsém hozzájutni a könyvhöz egy születésnapi ajándék apropóján a párom által. Akkor már láttam az adaptációként futó HBO-sorozat 3-4 részét, és azon utólag futva a könyv lapjait a dialógusok is szinte 1OO%-ig a könyvből lettek átvéve. Tehát aki például a sorozatot már látta, az bőszen remélheti, hogy a hangulat teljes mértékben hasonlóan magával ragadó lesz, csak néhol túlzóan ismerős. Ettől függetlenül a mű egy példátlan fantasztikus fantasy alkotás.

Az alapkoncepció szerint a cselekmény egy Westeros nevezetű földön játszódik legnagyobb részt. Westerost én saját szemszögöm alapján nagyjából Nagy-Britanniára vagy Közép-Amerikára tudnám hasonultatni. De csak felépítés szemszögéből nézve. Maga Westeros egy félszigetszerűen északról délre tartó vonulatában elterülő tengerekkel övezett birodalom. Délen, keleten és nyugaton tengerek határolják a birodalmat, északon pedig "A" Fal - egy évszázados, jobbára emberi kezek és a hegyvonulat adottságainak kereszteződéséből kialakított majdnem-természetes erődítmény és fal - izolálja el az északi vad népek vidékeitől a Birodalmat. A Falra majd még kitérek később.

Azért nevezem Birodalomnak Westerost, bár a könyvben is Királyságként említik, mert maga az uralkodó, a király összesen hét királyságot irányít egy személyben. A király maga egy elég déli városban "Királyvárban” székel (angol verzióban King's Landing). Maga az uralkodói szék is egymagában egy fantasy hangulatot hoz meg. A "Vas Trónt" az első királyok kovácsoltatták sárkánytűzben elesett ellenfeleik kardjaiból összeolvasztva. Maga a történet idején uralkodó király saját bevallása szerint hihetetlenül kényelmetlen (belegondolva Én magam is osztom a nézetet). A hét királyságot különböző uralkodó házak vezetik, családon belüli véröröklés jogán.

A Trónok Harca idején tizenöt év telt el egy elég nagy polgárháború óta, amikor is az akkor uralkodó királyt, aki megőrült és eléggé Neróra hajazó módszerekkel kivégeztetett elég sok magas rangú tagot, megbuktatták az egész családot, lemészárolták és egy új király - a jelenlegi - foglalta el a trónt. Az uralkodóházak elég szép számban intrikálódnak egymás ellen, vagy épp mellett; de a történet folyamán ez nem annyira kusza, semmint inkább hirtelen, tehát követhető. A Trónok Harca cselekményének fókuszpontjában az egyik "kisebb", de jelentős hatalommal bíró uralkodóház áll. Ők a Starkok. Mint minden háznak, nekik is megvan a saját címerük (kissé feudális japán és\vagy európai szintűnek megfelelően). Ez a Starkoknál "szürke rémfarkas hófehér mezőben".

A rémfarkas észak rettegett vadállata a falon túli vadonból. Egy átlag kutyánál, de még egy farkasnál is másfélszer nagyobbra nő, hihetetlenül lojális, ám amikor kell, első csettintésre vérszomjas gyilkoló géppé válik. Mint a címerállatból is világossá válik, a Starkok a jeges, hideg, örök hó vidékének urai. Csak úgy, mint a vidék, maguk is nyersek, őszinték, egyenesek és szigorúak. Nem bocsátkoznak felesleges politikai intrikákba, ez a könyv cselekményének egyik gyújtópontjává növi ki magát később. Mint minden háznak, a Starkoknak is van egy saját egyéni "jelmondatuk", ami jellemzi őket, s ami amolyan szófordulattá válik a házon belül. Ez észak urainál: "Közeleg a tél". A tél az a kor (ami egyébként több évig is eltarthat Westeros síkján), amikor az északi világ sötétbe borul, méteres hó áll a tájon, csontrepesztő a hideg és olyan vad, zord és kegyetlen lények bújnak elő a régmúlt regéi közül, akikről épelméjű ember nem álmodik a leghagymázasabb rémálmán sem.

Ilyen népek közé tartoznak az úgynevezett MÁSOK. Erősebb, gyorsabb és kegyetlenebb nép, mint az ember, mégis humanoidok. Valószínűsítem, hogy a többi kötetben aktív szerepet játszanak majd, ám ebben a könyvben folyamatosan csak mondaként és mítoszbéli lényekként tűnnek elő a dialógusokban. A Starkok egyébként a régi királyságok idején észak urai voltak, senki előtt nem hajoltak meg, de nem is akartak feleslegesen túl sok nép felett uralkodni. Ám jelen korban inkább csak észak őrzői. Starkok fellegvára a központjuk Deres vára (angolul Winterfell), az utolsó nagyobb megálló észak felé a Falra.

A Falon teljesít szolgálatot az úgynevezett Fekete Őrség, amolyan önkéntes hadsereg, amelybe aki belép, eldobja magától minden címét rangját, még a nevét is szinte, testvérekké válnak, cölibátust fogadnak és egész életükben a zord észak jégből és sziklából vájt falán őrködnek, hogy a déli népek biztonságát biztosítsák. Nos, körítésnek ennyit elég elmagyaráznom, ám a cselekmény három szálát még a könyv kezdetén elmagyarázom, majd átfogóbban kevesebb részlettel összegzem.

1. szál, a Király szála: Politikai intrikák és eddig megmagyarázatlan körülmények között elhuny tragikus hirtelenséggel a jó egészségnek örvendő vénember, aki a "Király Segítője", amolyan kancellár és tanácsadó, de ő a Birodalom második embere. A király régi jó barátját, és a tizenöt évvel ezelőtti harcostársát kívánja kinevezni az új segítőnek: Lord Eddar "Ned" Starkot, észak jelenlegi őrzőjét. Így elindul, hogy meggyőzze a szikár, fagyos északi komát, menjen vele délre, a politika és az egymás hátba döfésének kígyóvermébe.

2. szál, a "FAL-szál": Lord Eddard Stark törvénytelen fattyú gyermeke, "Havas" Jon, aki alig 14 éves (ami Westeroson a lányoknál már férjhez adhatóság körüli kor, fiúknál pedig katonai és harcossá válási időszak) . Hogy ne hozzon többé szégyent és pletykákat atyjára, nagybátyja kérésére nekivág a Fal felé, hogy "felöltse a fekete gúnyát" (az Éjjeli Őrség a Falon, egy szabvány, csak fekete ruhában áll őrt a sötét északon, jelezve a gyászt, ami esetleges bukásával zúdul a gyanútlan déliekre, és a gyászt, mivel minden evilági létezését eldobta a kötelességért). Bizonyítani akar, nem akarja, hogy mostohaanyja többé megvesse, és szeretné megvédeni atyja hazáját... még ha így közvetve is.

3. szál, a "Sárkány-szál": tizenöt évvel a történet előtt, egy másik uralkodóház volt hatalmon. Ők voltak a Targaryenek. Sárkánykirályoknak is nevezték őket, mivel az ő uralmuk kezdeti idején a sárkányok még éltek. Jelen korra azonban kipusztultak. Mikor az "Őrült Királyt" letaszították trónjáról, és a saját testőrkapitánya döfte hátba, a lázadó sereg biztosra ment. A négyéves hercegcsemetéig mindenki lemészároltak. Azonban némi közbenjárásra két Targaryen gyermek megszökött, és a keleti tengeren keresztül a Vad "Vaes Dothrak" földjére, ami kietlen pusztaság leginkább, és számomra a Hunokra jellemző népek uralják a Dothrakiak. Lovas urak, akiknél a rabszolgaság és a fosztogatás a napi rutin. Aki nem tud lovagolni, halott.

Az idősebb testvér Viserys Thargaryen, aki magát "a Sárkánynak” hívatja, jog szerint Westeros trónjának örököse. Gőgös, lenéző, beképzelt és amolyan patkányjelleg számomra. Húga, a csak 13 éves "Viharban született " Daenerys Thargaryen pedig egy félszeg kislány, aki még csak nem is emlékszik a családi uralkodásbeli múltra. Az ő kálváriájuk kezdődik Daenerys kényszerházasságával, amit a dothraki hordák egyik legnagyobbjának vezetőjével, Khal (cím, nem pedig vezetéknév) Drogoval köttetnek, minek fejében a Khal megígéri Viserysnek, hogy több ezer dothraki lovas harcost bocsájt rendelkezésére, hogy saját hadseregével visszahódítsa a birodalmat.

Nos, ennyit részleteiben, jöjjön az összegzés!

Hihetetlenül magával ragadó a mű. Nem letehetetlen, de aki szeret olvasni, annak pikk-pakk megvan a 872 oldal. Néhol nyersen, néhol gyönyörűen jellemzi a félig lovagkorból, félig fantasyból összehozott világot, ahol bizony a 14 éves lány nem szerelmesen szeretkezik a párjával, hanem bizony.... na mindegy is. Repkednek a fejek, a legnagyobbat akkor nevettem és szörnyülködtem, amikor a lovacskás eset történt, de akit érdekel, az biza olvassa el. :D

Nos, George R. R. Martin nekem nem egy Tolkien, mert én mindenkit bizony egyénként ítélem meg az írókat. Ettől függetlenül nagyon lebilincselt, megihletett, látomásokat hozott elém, és egy varázslatos két hetet tudhatok magaménak az olvasás ideje alatt. A sorozatot is azóta befejeztük párommal, csak ajánlani tudom, forgatás alatt van a második kötet alapján a második évad, kíváncsian várom. Aki szereti az igényes fantasyt, de nem feltétlen Salvatore-mániás, kikapcsolódni vágyik egy könyörtelenül reális és mégis varázslatosan fantáziadús tájon, annak javaslom, vegye kezébe Westeros kulcsát, és a könyvvel együtt nyissa azt nyugodtan ki!


Első kísérleti jellegű könyvajánlóm, a többiekét nem is olvastam, fogadjátok megértéssel, ha ömlengő voltam, és nem spoilereztem, remélem, megfelelt mindenkinek, kommentben kéretik véleményt és tanácsot is adni, vagy megfogadom..vagy...NEM . :D

Előző oldal TharBael
Vélemények a műről (eddig 6 db)