Godory és Semona – 2. rész

Fantasy / Novellák (395 katt) Józsa Bence
  2024.05.29.

Ám a délutáni büszkeségnek nyoma sem volt, este nem aludt jól, sokat forgolódott, izgatottság lett rajta úrrá. Vajon mi vár rá? Vajon jól döntött-e, képes-e megtalálni a két gyermeket és leszámolni Wanadon-nal és rémes seregével!?

Élelmet, vizet pakolt batyujába, eltette lámpását, előkereste kardját és pajzsát, mindkettőt szemügyre vette és útnak indulása előtt összefutott Gastorral, aki egy lovat hozott magával majd így szólt hozzá:

– Szaffur remek jó paripa, kölcsönadom, és ha sikerrel jársz, akkor a pénz mellé őt is neked adom ajándékba. Imádkozunk az istenekhez, hogy utad során sikerrel járj és épségben hazatérj!
– Köszönöm, megteszek mindent, amit csak tudok!
– Helyes! Mielőtt álomra hajtod a fejed, kérlek, gyere fel hozzám a Tanácsterembe.

Felmentek a csigalépcsőn.

– Foglalj helyet, kérlek!
– Köszönöm! – mosolyodott el Boraniaf.

Körbenézett a helyiségben, szépen megmunkált tárgyakat vélt felfedezni, gyönyörű festményeket a falon, majd az előtte álló asztalra tévedt a szeme, ahol is egy zöld üvegcse volt. Mielőtt bármit kérdezhetett volna a bölcs megszólalt:

– Először is szeretném, ha eltennéd ezt a fiolát, varázsital van benne. Ha megiszod, erőd sokszorosára duzzad, bölcsen használd hát!

Eltette az üvegcsét.

– A tanácsom az volna, hogy utad során mindig légy résen, éjszakánként is jobb, ha éberen alszol, mert nem tudni, miféle veszély leselkedik majd rád. Először is Donar barátomat, a fogadóst kell Ybertonban felkeresned a Sárkánylángban. Tagbaszakadt ember, enyhén kopaszodik, könnyen felismerhető. Ő majd jól ellát pár hasznos tanáccsal, és esetleg felhasználható tárgyakkal. Tessék itt van egy liter gyógyvíz, egy decit megiszol belőle, akkor órákig nem leszel szomjas. Egy felnőtt sárkány bőréből kell majd új pajzsot készítened, hogy könnyedén elbánj a rút ork sereggel és vezérükkel. Fel kell számolni Warlotot, a falujukat! Hallgasd végig Donart, aki határozottsága és fanyar humora ellenére is megbízható, kedves ember benyomását fogja kelteni. A sárkány egyébként Dracotnak völgyében él és a Naul névre hallgat, de a részleteket majd a barátom elmeséli.
– Tanácsnok… – szólalt meg meglepetten a hős. – Esetleg… nem tudnád rávenni Kalifot, hogy velem jöjjön?
– Nem, neked kell egyedül menned, mert így könnyebben ki tudod cselezni az ellenséget. Másfelől ő jóval idősebb nálad, és már nagyon elfáradt a hosszú évek alatt, kérlek, hagyd őt pihenni! Fiatalságod ellenére bölcsesség sugárzik a szemedből. – Biccentett fejével Gastor, majd ellátta még pár hasznos tanáccsal és útnak eresztette őt.

Lord Aweron Boraniaf nevét egyébként onnan kapta, hogy édesapja Lord Aweron Haur egy hatalmas birtokon nevelte fel feleségével együtt gyermekeit, köztük Borafot és két testvérét, akikről évek óta nincs hír, amióta ő elköltözött a birtokukról.

Gondolkodott is rajta, ha épségben hazatér a két elrabolt gyermekkel, talán újra elmegy és felkeresi családját.

– Lyxia a húga azóta már biztosan férjhez ment, s talán Tybar a bátyja is megnősült már – mindazonáltal ezek csak pár pillanatig suhantak át a fejében, aztán visszarántotta őt a valóság. Menni kell és győzni kell!

– A szüleim büszkék lesznek rám, ha sikerrel járok – morfondírozott.

Annyira sikerült ezen eltöprengenie, hogy véletlen nekiment a nagy oroszlándíszes kapunak és megszédült.

– Na, ennél bolondabb már úgysem leszek! – nevette el magát.
– Te hozzám beszélsz? – szólalt meg csodálkozva a Tanács kapujának őrzője.
– Üdv Kalen! Nem, dehogy, csak beütöttem a fejem – mondta szórakozottan.
– Csak meg ne sántulj! – mosolyodott el az őr.

A harcos viszonozta, és megmarkolta kardját és pajzsát, és megnézte batyuját, hogy minden holmija megvan-e.

Előző oldal Józsa Bence