Godory és Semona – 1. rész
Ghastal az Erchag-hegység lábánál feküdt délen, bányáiról híres volt a vidék.
Ma mindenki hamarabb fejezte be a munkát, mert a bölcs Gastor, akinek fülig érő szőkésbarna haja, és elálló hegyes füle, valamint sárga szeme volt, gyűlést készült összehívni.
Főleg emberek éltek itt, bár időnként megfordultak másféle teremtmények is, leginkább törpék. Történetem főszereplője, a nemesi származású Lord Aweron Boraniaf, akit sokan csak Borafnak becéztek.
– Vajon mit akar a tanácsnok, hogy ily hirtelen összehívta a falu népét? Mi lehet olyan fontos? – morfondírozott.
A hős izmos, szikár alkat volt, nagy fülekkel, a megszokottnál hosszabb karokkal és lábakkal, arca borostás, barna szemei melegséget sugároztak. Tíz évvel ezelőtt katonaként szolgált Ghastaltól öt-hat nap járóföldnyire, Berion-erdeje után, valahol a kereskedővároson is túl. Ybertonról tudniillik az a hír járta, hogy a rengeteg amulett, lánc, zsebóra és egyéb csecsebecse mellett harci eszközöket is árultak a kereskedők. Itt szerezte be Lángolókard névre hallgató harci eszközét, és névtelen pajzsát egy idős kofától.
Nem is gondolta volna, hogy viszonylag hamar eljön az a nap, hogy ismét útra kell kelnie. A gyűlést az óriási piactéren rendezték. A kereskedők örültek, hisz az izgatottság miatt mindenki megéhezett, megszomjazott, ettek, ittak a népek. Ő is úgy döntött, hogy iszik, mégpedig egy jó korsó komlósört, minekutána pedig éhes lett és rendelt egy adag sült malacot pityókával, meg hozzá némi kenyeret.
Miután fizetett a pultnál egyszer csak odalépett mellé egy tag és köszöntötte:
– Üdvözöllek Lord Aweron Boraniaf!
– Ezeregy éve nem szólítottak így, ezeregy éve nem találkoztunk már, öreg barátom! – kurjantott fel Boraf.
Kaliffal kezet ráztak.
– Mi szél hozott erre barátom?
– Nos, három éve már, hogy Gwyffinben élek, és levelet kaptam Gastortól, hogy térjek haza. Rengeteg mesélni valóm van!
– Örülök, hogy újra találkoztunk, hiányoztál már.
Amint beszédbe elegyedtek, a Tanács feje dobogóra lépett és határozott kiáltással mindenkit csendre intett, majd így szólt népéhez:
– Mint tudjátok, Wanadon, az orkok fejedelme kifosztotta majd felgyújtotta házainkat és elrabolta a csillagöböli halászcsalád két gyermekét, Godoryt és Semonat. Mindnyájan úgy véljük, hogy rabszolgákat neveltek Warlotban. Közölünk többek próbálkoztak megtalálni őket, ám mindhiába, voltak, akik odavesztek az út során, mások hazatértek, de üres kézzel, a gyermekek nélkül. Úgy döntöttünk a tanáccsal, hogy kiválasztunk közületek egy bátor harcost, aki szembe mer szállni a veszéllyel, és elindul felkeresni elveszett gyermekeinket. Tudjuk, hogy milyen kockázatos vállalkozás ez, azonban ötvenezer arany üti a markát a megtalálónak.
A harcosoknak e nemes feladattól és a pénztől felcsillant a szemük.
A vezető hátralépett az emelvényen, egy fadobozkát rakott az asztalra, majd így folytatta:
– Bárki jelentkezhet-e nemes feladatra, ha elég bátornak és elszántnak érzi magát. Csak annyit kell tennie, hogy nevét egy cetlin ebbe a dobozba dobja. – Mutatott rá jobb kezével. – Ám jól gondoljátok meg! Aki benevezett és kisorsoltuk, már nem léphet vissza!
Boraf egy pergamendarabkára felrótta a nevét, elindult az emelvény felé, majd belehajította. Sokan beneveztek és már azon töprengett, hogy nincs esély arra, hogy pont rá essen a választás, amikor Gastor egyszer csak a nevét kiáltotta. A tömeg hirtelen szétnyílt előtte, Ő pedig meglepetten sétált az emelvény felé, hiszen nem számított erre. A tanácsnok kezet fogott vele majd hangosan így szólt:
– Ghastal fénye kísérjen utadon! Most pedig ünnepeljünk!
A nép üdvrivalgásban tört ki, sokan megtapsolták, vállon veregették, és jókívánságokkal látták el, Ő pedig önbizalomtól megtelve büszkén lépett le az emelvényről. Az est további része lakomázással telt, majd Kalifhoz fordult:
– Te, hogy hogy nem neveztél be?
– Sok éven át voltam harcos, küzdöttem sok teremtmény ellen, és sajnos emberek ellen is. Elfáradtam. Gondoltam, itt van már az ideje, hogy más lépjen a helyembe, szívből örülök, hogy te lettél a kiválasztott! – Megveregette vállát és gratulált neki.
– Megértelek – mondta mély öblös hangján.
– Van hol aludnod, Kalif?
– Persze, a Tanács épületében töltöm az éjszakát, de nincs kizárva, hogy haza is költözöm.
– Ezt örömmel hallom!
Mindketten elmosolyodtak majd elköszöntek egymástól.
