Gyere
Gyere, és nézd meg,
mit tettél velem!
Lelkem balra húz,
őrangyalom zokog
mellettem.
Érzéketlen lettem
a rosszra... Lelkem
felett sötét felhő,
a fény nem hatol át
rajta.
Össze vagyok zavarodva,
lassan bugyog vérem,
szédül a világ velem,
egyedül maradtam,
érzem.
Miért húzol kárhozatra?
A fényre vágyok, kérem.
A fény gyermeke vagyok,
de te elrabolod
öröklétem.
Érsz te ennyit?
Nem hiszem.
Miattad adjam fel
üdvöm?
Nem tehetem!
De nem tudlak kiűzni
ostoba fejemből!
A képek feltódulnak
ömlesztve és én elmerülök
bennük.
Még mindig éget
múltunk csókja,
még mindig remél
lelkem, hogy lesz esély
búcsúzóra.
Nem kellene, tudom
én. De ez nem számít
a vágy tengerén.
Mi felkapott, sodor
szépen...
S én már kiálltani
sem tudok, mert
a hullámokban
lelem sírboltom.
Foltom...
Szennyfolt vagy
lelkemen. De
számomra a
legédesebb,
szerelmem...
Elengedtél?
Nem tudom.
Szerettél?
Fáj tudnom. A
jussom
kesergés, önsajnálat.
Fogjuk a sálat...
Tekerjük össze. Egyszer
talán, jó lesz egy közeli
télre.
Vége. Ezt kellene
mondanom. Vége.
A buborék pattanjon.
Menj dolgodra, vár
családod.
Én meg maradok
hű, szerény, kedves
szolgálólányod. Egy
szajha, ki szeret
téged...
De nem érdemled
meg szerencsédet...
