Linktár

A bíbor hölgy

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/3 számában.

A hölgy kérdően nézett a komornájára. Vajon melyik ruhát vegye fel? A komorna hosszasan mérlegelte a lehetőségeket, majd döntött. A bíbor ruha lesz talán a legjobb. Igen, a bíbor ruha tényleg az alkalomhoz illő. Lágyan esik alá a testen, kihangsúlyozza a női idomokat, és minden bizonnyal vadító lesz benne. Ez a ruha dukált a mai estéhez.

Odakint a horizonton lebukó Nap nyári alkonyatba borította a világot. A nyitott ablakon keresztül a lagúnák lágy illata szállt be a szobába, elkeveredve a parfümök édes aromájával. A hölgy az ablak felé fordította a szemét. Elmerengve nézte a távolban ringatózó hajókat. Ma este telihold lesz. Kiváló alkalom egy kis izgalomra. A telihold mindig felpezsdítette a vérét. Lángra gyúlt tőle, érezte ahogy dübörögve áramlik az ereiben. A vágy éjszakája volt. Parancsolóan mardosó éhség a megfoghatatlanra. Ősi izgalom kerítette hatalmába. Oly vén volt ez az érzés, hogy a messzi múlt távoli fátylába burkolózott. Nem tudott és nem is akart ellenállni neki. Mi értelme lett volna? Hisz amióta az eszét tudta, mindig is előbukkant teliholdkor ez a borzongató feszültség. Családi örökség volt. Már az apjánál és az anyjánál is kiütközött a dolog. Ők tanították a levezetésnek minden csínjára és esszenciájára. Ők voltak a forrás, és a hölgy befogadta ennek hűs és egyben lángra gyújtó vizét.

Lassan készülődött. Nem sietett. Meg kellett adnia a módját. Mikor a telihold a legmagasabban szórta a fényét, akkor kellett lerendezni a dolgot. Kiüresítette magát, felállt és az ablakhoz ment. Álldogált pár ideig az ablaknál. Megszemlélte a kinti világot. A csodaszép világot, ezt a semmihez sem fogható életet. Ó, mily mohón szívta magába az élet minden rezdüléseit. A lételeme volt, az életösztöne. A mindent betöltő hatalmas lüktetés. Magához ölelte a kinti messzeséget. Lehunyta a szemét, érezte, ahogy az ablakon bebucskándozó szellő végigsimogatja a testét.

Indulnia kellett. Sóhajtott egyet, bezárta az ablakot, felvette a kabátját és kilépett a szobából. Elegáns volt. A komornával az oldalán lelépdelt a lépcsőn, majd kilépett a kapun. Odakinn márt várta az autó. Régi vágású Rolls-Royce, a krómozott felülete lágyan csillogott a holdfényben. Utasította a sofőrt, hogy vigye a Cabaret da Novába. Ma oda akart menni. Az autó szinte suhant vele, és ő magába mélyedve nézte, ahogy a világ elszalad mellette. Mikor megérkeztek, a sofőr az ajtajához sietett és kinyitotta. Csillogóan szállt ki belőle, és úgy vonult be a szórakozóhelyre, mint egy királynő.

A Cabaret illett hozzá. Egyszerre volt előkelő, vad és szenvedélyes. A foglalt asztalához ment és a pincér rögvest hozzá lépett. Rendelt. Kifinomultan, egymáshoz válogatva az ételek ízkompozícióját. Pezsgőt és vörösbort kért. Nem telt bele fél óra, és az étel ott illatozott az asztalán. Jóízűen evett, kiélvezte a csemegék zamatát. Aztán mikor végzett, körülpillantott a termen. Az egyik asztalnál egy magányos fiatal férfi üldögélt. Csendben konyakot kortyolgatott. Fehér öltönyt viselt fekete csokornyakkendővel. Jó vágású volt. Magasnak tűnt. Kisportolt alkatot ígért a kinézet. Igencsak kedvére való volt a férfi. Addig nézte, amíg egyszer csak találkozott a tekintetük. A szemek egybe olvadtak. A pupillák kitágultak, és mohón itták egymás látványát. A férfi biccentett, a hölgy is. Majd a fiatalember felállt, és a hölgy asztalához lépett. Meghajolt, bemutatkozott, és engedélyt kért, hogy leülhessen. A hölgy megengedte. Hogy ne engedte volna, hisz megtalálta azt, akit ma estére akart.

A férfival beszélgetni kezdtek. Szinte minden szóba került. Művészet, politika és tudomány. A legújabb divatok és szalonpletykák. A férfi szórakoztató volt, és ő kivetette rá a hálóját. Ó, mily édes pókként várni az áldozatra! Ahogy a préda belegabalyodik a hálóba. Fenséges érzés. A férfi is így gubancolódott bele a hölgy varázsába. Körbefonta, beszippantotta, feltüzelte. Látta, ahogy a tekintete végigsiklik testének vonalán, hajának lágy ívén. Ó, mily izgató volt! Beleborzongott. És odakünn a telihold egyre magasabbra hágott a nyári éjszakában. Sugárzóan szórta ezüstfényét a lagúnák hullámzó felszínére. Szerelmes este volt. Mámorító. És a hölgy mindezt a szívének dobbanásaiban érezte. Kellemes volt a férfival. Csevegtek, flörtöltek, és az egyik pillanatban a férfi megérintette a hölgy kezét. Csak egy röpke ideig, csak a másodperc tört részéig. A hölgyben fellobbant a tűz. Igen! Ez volt az ő kiválasztottja. A tökéletes mámor lüktetése. Vágyott rá. Viszonozta az érintést. Ekkor hosszan egymás szemébe néztek. Az ölelésre kérlelő óda lobbant a tekintetükben. A hölgy bőre izzani kezdett, öle áttüzesedett. Simogatni akarta a férfi testét, magához akarta láncolni. A lelkébe akart hatolni. Azt akarta, hogy az övé legyen. Birtokolni akarta minden porcikáját. A férfi is így érzett. Az izgalom úgy söpört végig rajta, mint a hurrikán az elhagyott pusztán. Vére tombolt odabenn. Feszítő kínnal kívánta, hogy összeforrjanak, hogy egymásba olvadjanak. Bele akart hatolni a nőbe. Azt akarta, hogy a szenvedély szikraként robbanjon közöttük. Lélegzésük összefonódott és a szájuk csókra nyílt. Eljött a pillanat. Mindketten érezték. A férfi fizetett, a hölgy felállt és távoztak a Cabaret da Nóvából. A hölgy intett a sofőrjének, az pedig a bejárathoz kanyarodott az autóval. Beszálltak és a hölgy hozzábújt a férfihoz.

A hölgyhöz hajtottak. A férfi érezte a sóvárgás dübörgését. Kívánta a nőt. És odafenn a legmagasabban állt a telihold. Éppen időben érkeztek. A komorna nyitott ajtót. Meghajolt a hölgy előtt. A hölgy megfogta a férfi kezét és a hálószobájába vezette. A nyári éjszaka minden érzése a szobában lüktetett. Csak ketten voltak. Csak egymásé voltak. Ennél szebben nem is alakulhatott volna az éjszaka. A telihold ezüstös korongja beragyogta a világot. Sejtelmes dallamot dúdolt a fogékony lelkekbe. A hölgy szótlanul becsukta a hálószoba ajtaját.

A házra néhány pillanatra csönd telepedett. Aztán dübörgés robbant a szobából. Kiabálások hallatszottak, és a komorna reszketve megbújt kis szobájának sarkában. A kiabálások hörgésekké változtak. Olyan hátborzongató hörgésekké, melyek az ember csontjáig hatoltak. Fuldoklás bugyborékolt elő a szobából. A ház szinte remegett a gyötrelem agóniájában. A telihold fénye bekúszott az ablakokon és a tortúra színére festette a falakat. Ó, milyen fertelmesen szép volt az egész. Aztán a hangok sóhajokká szelídültek és az izgalom alábbhagyott. A pusztulás csendje ismét uralma alá vette a házat. Ekkor a szoba ajtaja kinyílt és bíbor hölgy kilépett rajta. Nyugodt volt, átszellemült, mint aki az ösztöntől hajtott kíntól szabadult. A férfi az ágyon feküdt. Kezét széttárta. Bőre fehér márványként tündökölt. Ajkai elkékültek és szemei fényüket vesztve dermedtek a semmibe. A komorna már előmerészkedett. Az ajtóban reszketett. A hölgy biccentett felé és ő megértette a célzást.

Kisvártatva két szolgával tért vissza. A legények megragadták a férfi hulláját és kicibálták a szobából. Valahol bedobták a lagúna egyik eldugott ágának a vizébe. A többi már a halak és a rákok dolga volt. Közben a komorna kifésülte a hölgy kócos haját. A hölgy engedte, hogy a bíbor ruha a földre omoljon. A szoba közepén meztelenségének teljes fenségében ragyogott a telihold fényében. Sóhajtott, majd nyújtózott egyet és bebújt az ágyba. Rögvest álomba merült. Oly édes álomba, mely elringatta a hajnalpíron át a következő este pereméig.