Ősmese

Szépirodalom / Versek (49 katt) Baranyi Imre
  2024.02.10.

Messze bolyong nyomorában a lélek,
kergeti hajdani lépte nyomát,
múltba merengeni, régi tüzének
hátha lobogna a lángja tovább.

Járja vacogva a völgyeket egyre,
volt szerelem-kacsokon tovalép,
megmelegedne, ha néha lehetne,
hallani vágyva az ősi mesét.

Melyben az angyalok éneke fonja
létfonalát az idők sodorán,
s felvidul arra a mostoha sorsa,
végre ma nincs, aki úgy veri át.

Nincs, aki elveszi tőle a jussát,
enni tud újra a hó elején,
nem közösíti ki ostoba korlát,
nem nyomorítja betegre a kény.

Ámde az ősmese csalfa vigasz csak,
nincs ki beváltsa, mi abba sorol,
lelke, ha sajgva hitére leroskad,
messzi reményt keres épp valahol.

Előző oldal Baranyi Imre