Linktár

Robin Williams exkluzív

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/3 számában.

Robin Williams barátja vagyok, újságíró és autista.

Tudom, hogy kétezerhuszonhármat írunk, hogy Robin Williams kilenc éve halott, de megismétlem, hogy Robin Williams barátja vagyok, újságíró és autista. Én igazi vagyok. Robin Williams is. De a főszerkesztő ezt megkérdőjelezte, amikor hétfő délután az asztalára tettem a vasárnapi címlapsztorim címét: Robin Williams exkluzív.

– Robin Williams 2014-ben meghalt – mondja. – Más sem képes rá, akkor én se akarjak interjút készíteni vele.

Nem vagyok egy esőember, de ezt nem bírom. Ő értelmi fogyatékos volt. Én diplomás. Mindenki azt hiszi, aki autista, az olyan, mint az Esőember. Rávágok az ajtóra.

– Szombaton elmegyek a sztoriért, a Külvárosi Kávéházba! – ordítom.
– Pénzbüntetést kapsz, ha megint valami hülyeséget csinálsz – motyogja a főszerkesztő, miközben kiviharzok az irodából.

Szombat van. Este nyolc. A kávéházban iszogatnak és egymással duruzsolnak a vendégek. Izgatottak. A kollégáim és a fura berendezéseik miatt. Dénes int, hogy nyugiban legyek, még nincs elég sötét odakint. Ülök a széken. Ráragadok, mint légy a ragacsos papírra. Cikáznak a gondolataim. Közöttük bolyongok. Dénesnek ilyen a munkamódszere: várja, hogy besötétedjen. Kaptam a szomszéd nénitől egy cukkinit, de fogalmam sincs, hogyan készítsem el. Hagyományosan süssem meg serpenyőben, vagy egzotikusabb fogás legyen belőle kecskesajttal? Sütve szeretem. A tésztát nem. De mindig csak sütve eszem. Esetleg milyen lenne belőle egy tócsni, egy krumplis puffancs vagy egy rakott penne? Dénes mutat valamit. Tizenöt perc múlva lekapcsolják az étteremben a világítást. Eszembe jut, hogy a számítógépem bekapott egy trójai falovat. Jelezte a Norton. A legújabb Windows van a gépemre telepítve. Annak ki kellett volna szűrnie. Nem szűrte. Erre azt mondja a számítógépes szaki, hogy az baj. Akkor nem közönséges vírus. De az jó, hogy a Norton jelezte. Mert van ártalmatlan vírus is. Bár gyanítható, hogy ez nem ilyen. De a Norton jelzett, ezt azért a Windows javára lehet írni. Azt hiszem. Ki kell irtani. A vírust. Mondta a szaki. Amíg nincs nagy baj. Ő úgy járt, hogy késett, és az egész gépet újra kellett telepítenie. Megpróbáltam lefuttatni a Nortont. Hátha megszabadít a trójaitól. De fizetős, kemény pénzért szabadít meg a zsarolóprogramtól. A falótól. A trójaitól. Írta a Norton, mondtam a pc-szakinak. Mennyi lehet az ára, megkérdeztem tőle. Elég egyszer dellázni vagy havonta kell? Kurva trójai faló! Ki gyárt ilyet? Legvalószínűbb, hogy a Norton. Vagy egy másik nevű Norton. Különben ki venne vírusírtót. Mi lenne, ha grillezném a cukkinit? Azt mondja a pc-szaki, hogy amatőrök is csinálnak vírusokat, de ha a Windows nem bánt el vele, akkor az nem ilyen. Dénes jelzi, hogy már csak tíz perc. A cápák állítólag hihetetlen dolgokat szoktak mondani egymásnak. Olvastam a neten. Olyanok, mint az újságírók, töprengek el ezen. A főszerkesztőt meg hagyjuk. Szeretne kirúgni. Idegesítem. Mindenkit idegesítek. Ők is idegesítenek engem. Megérkezett Bence, Dénes munkatársa. Mondta Dénes, hogy az utolsó percben fog berobogni, de nyugodjak meg, nem lesz baj. Nyugodt vagyok. Nem. Nem vagyok. Sosem készítettem még így interjút a barátommal. A vendéglőben cigifüst van. Nem dohányzom. Néha iszom egy sört, de nem cigizek. Nem is drogozok. A barátom ivott. Drogozott is. Abbahagyta. Aztán újrakezdte. Főleg az ivást. Elvonóra ment, de olyan helyre, ahol piát is adnak. Biztos, ami biztos, ha mégis inkább inna. A grillezett cukkini mellé jólesik a sör. A lehűtött. Meg kéne kérdezni egy másik számítógépes szakit is. Talán nem is akkora gond az a trójai faló. Dénes tapsol egyet. Felkapom a fejem. Nyitott tenyerét felém fordítja, így jelzi, hogy már csak öt percet kell várnom. Bence fényképekkel, filmekkel készült Williamsről. Szuper lesz, meglátod, mondta Dénes. Hiszek neki. Jó szakember. Meghívom a grillezésre. Ő nem beszél úgy, mint a cápák meg az újságírók a szerkesztőségben. A főszerkesztőt is utálja. Nem mondja soha. De utálja. A fények lehetnek állók, meg egyfajta mozdulatsort is végezhetnek. Erről majd Bence gondoskodik, hogy mikor legyen a kép statikus, és mikor mozogjon rajta Robin. A színekről is dönt majd. Volt, amikor az emberek csak fekete-fehér fényképeket tudtak csinálni. Később színeset is. Majd a technika fejlődésével már nem csak képet, hanem filmet is. Robin is ezért kapott Oscar meg Golden Globe-díjat. A film miatt. Hogyha előbb születik, nem kapott volna. Akkor nem lett volna színész. Azaz lett volna, csak mi nem látjuk. Ha csak fénykép van. Film meg nincs. Bencén múlik, a kreativitásán, mennyire fog sikerülni a fényjáték. Ha jól, meghívom sörözni meg cukkinizni, és nem beszélek róla úgy, mint a cápák. Ki gondolta volna, hogy a cápák ilyen alattomosak egymáshoz? Dénes a pulthoz lép. Hátrapillant, figyelek-e. Bólintok. A pincérnő belép a hátsó helyiségbe, majd hirtelen sötét lesz a vendéglőben. Bence bekapcsolja a kütyüjét, és a színes fényekkel érdekes alakzatokat fest a vendéglő falaira. Nincsenek zseniális látnoki képességeim, de tudom, mi következik. Kihúzom a zsebembe gyűrt, előre megszövegezett papírost, és a billegő lábú asztalra teszem. A hátralévő néhány percet én is a fényfestés csodájának szentelem. Igazi fényshow az, ami ma este a kisvendéglőben történik. Mint a tűzijáték, csak hang nélkül. Az első benyomások fontosak, mondom magamnak. És Dénes meg Bence jó benyomást keltett a vendéglőben ülő emberekre. Meghívom őket a sörre meg a cukkinire. A vendégek ámulva nézik a legendákat, akik egykor megfordultak a Külvárosi Kávéházban, és csodálkozva figyelik a falon mozgó modern kor celebjeinek árnyait is. Bence a kultikus képhez ér, ahhoz, amely itt, a kávéházban készült Robin Williamsről. Most éppen a mellettem ülő széken ül a fénnyel festett másolata. Pont úgy, mint amikor idejött a kávézóba, és a fénykép készült róla. Kacsintok. Dénes készíti a fotókat. Rólam meg a barátomról. Ebben igazán profi. Ő erre van programozva. Apropó programozva. A mai esemény úgy lett megtervezve, hogy itt érjen véget, figyelmeztetem magam. Bence még körbefuttat pár állóképet a teremben, hogy a vendégek igazán jó érezzék magukat, aztán kikapcsolja a gépet. A pincérnő visszakapcsolja a világítást. A fények eltűntek. Robin Williams is. Én is. Az asztalon csak a papírfecnim maradt. Dénes majd felveszi és kihajtogatja a lapot, amelyen az áll: Elmentem felvenni az interjút. Lapzártáig beküldöm a kész anyagot a szerkesztőségbe.