Kívánság

Szépirodalom / Novellák (62 katt) Tad Rayder
  2024.02.09.

Fázósan összébb húztam magamon a kardigánt, és kikémleltem a téli éjszakába. Kevin azt ígérte, hogy az idei karácsony más lesz, mint a tavalyi. Tudta jól, hogy rossz emlékeim vannak az ünnepről, és nem szeretek egyedül maradni ilyenkor. Holnap Szenteste, és ő még most is tárgyalt valahol San Franciscoban. Elszomorodva pillantottam a kávézóasztalra, ahova leraktam a meghívómintákat. Először téli esküvőt szerettünk volna tartani még tavaly, de halaszthatatlan dologra hivatkozva hetekre elutazott, és azóta sem tért napirendre életünk nagy napja. Manhattan így üres volt nélküle. A telefonom pityegése térített magamhoz.

Szia Holly! Most ért végett a mai utolsó tárgyalás. A reggeli géppel repülök hozzád.

Mire az üzenet végére értem elmosolyodtam. Megint többet gondoltam bele, mint kellett volna. Hirtelen elhatározásból felhívtam a szüleimet. Mivel ez volt már a második karácsony, hogy nem mentem haza, biztos, hogy jólesett volna nekik pár kedves szó. De a legnagyobb meglepetésemre nem vették fel a telefont. Így ahelyett, hogy leültem volna a kanapéra a sebeimet nyalogatni, vagy elkezdtem volna megállás nélkül sütni másnap reggelig, a padlás felé vettem az irányt, hogy előkészítsem a karácsonyi díszeket. Bár még fa sem volt, mert együtt szerettük volna megvenni, de Kevint természetesen behívták dolgozni, így el sem jutottunk odáig. A felsővezetés egyik tagja volt egy építészeti cégnél. Így rendszeresen elküldték őt különböző városokba és országokba, nemcsak szerződéseket kötni, hanem ingatlanokat is felbecsülni, és megtervezni különböző épületek, otthonok, irodák felújítását.

Most az járt a fejemben, hogy nem érdekel a karácsonyfa hiánya, csak lenne már itt a vőlegényem. Egész nap ezen töprengtem, de tudtam, hogy nagyon sok munkája van, és ezért nincs velem. Még egyszer megpróbáltam felhívni a szüleimet, de ismét csak a telefon üres csengését kaptam válaszul. Nem értettem, hol lehetnek. Kezdtem nagyon nyugtalan lenni, mert ilyet soha nem szoktak csinálni. Ha mégis, akkor a többszöri keresés után vissza szoktak hívni. De most még azt sem. Másra nem tudtam gondolni, mint gyorsan tárcsáztam a vőlegényemet, remélve, hogy nem zavarom egy tárgyalás közben. Pár csengetés után megszakadt a vonal. Arra gondoltam, biztos rosszkor hívtam. Saját magam korholtam azért, hogy mindig beletrafálok a dolgok közepébe. Pár perc után megcsörrent a telefonom A vőlegényem volt.

Ria Anne Donovan

– Szia Holly, bocsi, hogy az előbb kinyomtalak, csak elvoltam egy helyen.
Holly elmosolyodott a vonal túlsó végén majd így szólt:
– Képzeld, még mindig nem érem el a szüleimet. Nem tudom, mi lehet velük. Remélem nincs semmi bajuk. Soha nem szoktak ilyet csinálni.
– Nyugodj meg! – válaszolta a vőlegénye –, Biztosan jól vannak, és előbb-utóbb fel fognak hívni.
Egy nyugtalan sóhajt hallatott Holly, és annyit mondott:
– Rendben, de akkor is, mégis csak a szüleim.
– Jó tudom, de én érzem, hogy a szüleid jól vannak. Tapasztalt emberek, akik tudnak vigyázni magukra.
– Ez igaz – válaszolta Holly.
– Na látod, kincsem. Én is hamarosan végzek minden tárgyalással, és már megyek is haza hozzád.
− Rendben, drágám, siess haza, már nagyon várlak!

Németh Balázs

Kora hajnalban ébredtem, és behavazódott városra. Háttérzajnak bekapcsoltam a tévét, és a figyelmemet újra az ablak felé fordítottam, amikor megszólalt a telefon. Anya volt az.

− Drágám! Ítéletidő van itt nálunk. Elment az áram, és borzalmasak az útviszonyok. Te jól vagy? − Anya hangja fáradtnak tűnt, és elgyötörtnek.
− Én jól vagyok! − vágtam rá rögtön, de tudhattam volna, hogy átlát rajtam.
− Próbálkozz mással − jelentette ki, de a hangja tele volt szeretettel és aggódással. Hagytam egy kicsit a csendet közénk furakodni, mielőtt még válaszoltam volna.
− Ma van Szenteste anya! És ő nincs sehol − magyaráztam, és letöröltem egy könnycseppet az arcomról.
− Szívem! Ne gyötörd magad! Biztosan jó oka van annak, hogy távol maradt. Például ez a havazás is, és a...
− Munka − fejezte be anya helyettem, és megint közénk vágódott a csend. − Nem engedheted meg magadnak, hogy a rossz karácsonyi emlékek határozzák meg a jelenedet. Nem okolhatod a Szent Ünnepet azért, ami történt. − Hallottam valahol távolról édesanyám hangját, de a torkomban lévő gombóc nem engedte, hogy megszólaljak. A telefon lassan kicsúszott az ujjaim közül, és hagytam, hogy a puha szőnyegre essen. A könnyeimtől nem láttam a város havas utcáit, és a boldogan ünneplő embereket. Az én karácsonyi díszeim összegubancolódva hevertek a kartondobozokban, arra várva, hogy előkerüljenek. De a szívem üres volt és fagyos. Vettem egy mély levegőt, és elfordultam az ablaktól. Fogalmam sem volt arról, hogyan fogom kibírni ezt a napot. Újra próbáltam hívni Kevint, de csak az üzenetrögzítője válaszolt, ő nem volt sehol. Nem akartam rossz fényben feltüntetni magam előtte, ezért nem próbáltam meg többször.

Ria Anne Donovan

Anyával való telefonbeszélgetésem ráébresztett, hogy akármennyi idős leszek, ő akkor is át fog rajtam látni, mintha én csak egy szita lennék. Valahol ennek nagyon örültem, valahol meg nyugtalanított, mert mindig megérezte, hogyha valami baj volt. Sosem tudtam előtte eltitkolni. Mint ahogy most sem. Próbáltam elterelni a figyelmemet a nap hátralévő részében arról, hogy ma milyen nap is van, és Kevin nincs sehol, ezért úgy döntöttem, elmegyek vásárolgatni, így hátha könnyebb lesz a hiányát elviselni, és a tudatot, hogy a Szentestét lehet, hogy egyedül töltöm. Hamar összekaptam magam, és már be is tettem magam után az ajtót. Amikor elértem a boltok azon részét, ami tele volt karácsonyi dekorációval, ismét a szívembe hatolt a fájdalom, de igyekeztem elterelni róla a figyelmemet, és ügyet sem vetni rá. Bementem egy ruhaboltba, és bízva abban, hogy este mégsem leszek egyedül, kiválasztottam a legszebb ruhát, ami tudtam, hogy Kevinnek is tetszeni fog. A választásom egy bézs színű csillámkövekkel kirakott, testhez feszülő fekete ruhára esett, amibe én első látásra beleszerettem. Miután megvettem, még maradtam a boltban, és tovább nézelődtem a csodálatos ruhakölteményeket. Amire észbe kaptam, már dél is elmúlt, és siettem haza, hogy az esti vacsorához mindent előkészítsek. De őszintén szólva nem volt hozzá semmi kedvem. Már a húst forgattam a panírban, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Kevin neve jelent meg és mintha mázsás kő esett volna le a szívemről. Amikor felvettem Kevin kellemes hangon szólt bele a telefonba.

– Szia szívem! Van egy nagyon jó hírem.
– Szia kedvesem, nagyon jó hallani a hangod. S mi lenne az a jó hír? Remélem az, hogy mihamarabb látlak, és az estét már együtt töltjük.
– Igen valami olyasmi. Este fél nyolc körül otthon leszek.
– Már alig várom, hogy lássalak! – mondta Holly.
– Ezzel én sem vagyok másképp, szerelmem. De most elköszönök, mert hamarosan lesz még egy utolsó találkozóm, és utána meg rohanok a repülőtérre. Szeretlek!
– Rendben van drágám. Nagyon várom már az estét. Én is szeretlek. – Azzal bontotta a vonalat.

Ahogy körbenéztem a konyhában, egyből a Kevin által mondott idő jutott eszembe. Este fél nyolc. Hirtelen az jutott eszembe, még sehol sem vagyok az ünnepi menüvel.

Németh Balázs

Bár sehogy sem fért a fejembe, hogy hogyan érhet haza ilyen korán, ha repülővel szándékozik jönni. Abban sem nagyon tudtam hinni, hogy változott volna az időjárás, de bíznom kellett benne.

Órákkal később lázas izgalommal néztem körbe az ételekkel roskadozó asztalon. A szobában már világítottak a ledes fények, és a háttérben karácsonyi zene szólt. Azt hittem, ez előhozza az ünnep varázsát, de nem így lett. Fázósan elővettem egy meleg takarót, és magamra húztam, miközben befészkeltem magam a kedvenc fotelembe. A szemem előtt kezdtek elhalványulni a fények, és helyét átadta a fájdalom. Szirénát hallottam, és sikolyokat, pedig nem is voltam akkor ott. Még a telefon csengésére is emlékszem azon a Szentestén. Apa zaklatottan telefonált, és közölte, hogy ő és Lucy balesetet szenvedett. Lucy volt a húgom. Sosem hallottam sírni az apámat, de azt kérte, hogy azonnal induljunk a kórházba. Lucy addig nyaggatta őt, amíg apa be nem adta a derekát, és elvitte őt korcsolyázni kicsit. Épp visszafelé tartottak, amikor az autójuk megcsúszott az úton. Órákat küzdöttek a kishúgomért, de nem tudták megmenteni. A telefonom pityegése hozott vissza a valóságba. Egy sms fogadott, Kevin küldte.

Továbbra sem engedik felszállni a gépet. Ne haragudj, Holly. Holnap este mindenképp ott leszek melletted. Esküszöm! Bárhogy is, de eljutok hozzád. Csók. Kevin

Felkiáltottam a bennem lévő feszültségtől, és vadul körülnéztem. Dühösen téptem le a ledes fényeket a falról, és láttam magam előtt a gyermekkori énemet, aki szintén ezt tette, amikor hazaértek a kórházból. A kis Holly sírva tette tönkre a díszeket, és rúgott bele az ajándékokba a fa alatt. Soha többé nem öltözött fel Karácsonyi díszekbe a ház, egészen a mai napig.

Holly összetörten ült vissza a fotelba, és felhúzta a lábát. Ahogy végignézett a szoba romjain, vigasztalhatatlanul zokogni kezdett.

Ria Anne Donovan

Zokogása olyan keserves volt, hogy az a mélyről jövő fájdalom, ami a lelkét mardosta, egy idő után álomba szenderítette. Amikor felébredt, a letépett égősort pillantotta meg, és eszébe jutott a gyermekkori rossz emlék, majd a párja, aki még mindig nincs vele. Mérgében odaült az ünnepi menütől roskadozó asztal mellé, és enni kezdett. Körbenézett, és ismét elszomorította a tudat, hogy nincsen mellette az a férfi, akit szeret, és most a szülei is nagyon hiányoztak neki, mert el sem tudta képzelni, miért nem éri el őket telefonon. A kanapé melletti órára nézett, ami tévén volt rajta, s látta, hogy már hét óra is elmúlt, és még sehol senki. A szívébe hasító fájdalom éles tőrként hatolt a mellkasába. Erről csak a hirtelen megszólaló ajtócsengő terelte el a figyelmét. Ahogy feltápászkodott az asztaltól, már másodjára nyomták meg a csengőt.

– Megyek, már megyek. Ki ilyen türelmetlen?

Amikor kinyitotta az ajtót, nem hitt a szemének. A szerelme állt ott és a szülei, akikkel már évek óta nem karácsonyozott együtt. Csak annyit tudott kinyögni.

– Ti hogy kerültök ide?
– Meglepetés – szólalt meg Kevin. – Megígértem, hogy itthon leszek este fél nyolcra.

Holly ránézett az órára és pontban fél nyolc volt rajta.

Németh Balázs

Értetlenül néztem a szüleimre, akik boldogan mosolyogtam rám.

– De hogyan? − csóváltam a fejem, és viszonoztam a mosolyt.
– Senkinek sem lenne szabadna egyedül lennie karácsonykor, Holly − fogta meg anya a kezem, és belépett az ajtón. − Főleg, amin te keresztülmentél − tette hozzá, és levette a meleg sálját, és apa rögtön a kabátjáért nyúlt. Kevin odahajolt hozzám, és forrón megcsókolt, mintha sosem ment volna el. Majd miután beléptek a lakásba, észrevették a romokat.
– Én, még egyszerűen nem volt időm − szabadkoztam, és lesütöttem a tekintetemet, amikor Kevin felvette az egyik összetört díszt.
– Hamarabb kellett volna indulnunk − húzott magához apa, és megölelt, de én gyorsan kibontakoztam belőle.
– Mindig nem lehettek mellettem − álltam a tekintetüket, és anya megint átvette a szót apától.
– Mindig tényleg nem, de amíg megtehetjük addig igen − simított végig az arcomon.
– Együnk, és utána öltöztessük fel a házat ünnepi színekbe − csapta össze Kevin a tenyerét, és magához vont.
– Köszönöm! − suttogtam a mellkasába, mire kicsit hátralépett, hogy a szemébe nézhessek.
– A húgodat nem adhatom vissza, de a szüleidet el tudtam hozni. Nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy a Karácsony elhagyott téged. Nem akarom, hogy ne higgy benne többé. Biztosra veszem, hogy ő is itt lesz, lehet, hogy nem fogod őt hallani, sem látni, de érezni fogod, amikor díszítjük a fát, ami kint van a kocsiban. Érezni fogod őt, ahogy a kezedbe veszed az ajándékodat. Érezni fogod őt, ahogy a szüleidre nézel ma este. Holly, az igaz, hogy Lucy meghalt, de sosem hagyott el téged! − Kevin, ahogy ezt kimondta, kézbe vette az arcomat, hogy újra megcsókoljon.

Már aznap éjjel tudtam, hogy nem fogom többé hazavárni Lucyt. Nem fogom görcsösen emlékeztetni magam az arcára, és a nevetésére. Nem fogom azt hinni, hogyha lenyomódik a kilincs, akkor ő fog belépni az ajtón. Kevin már rögtön másnap reggel kivitt minket a temetőbe.

„Sosem kaphatok belőled még egyet, mert egy testvér sem pótolható” állt a sírkövön, és alatta anyuék megemlékezése.
„Itt nyugszik a mi kis angyalkánk”

Nem törődve a hideggel, beletérdeltem a hóba. Észrevétlenül kezdtek el hullani a könnyeim, ahogy az egyik vázából kivettem a benne elrejtett iskolai érmet. Az egyik futóversenyen nyerte nekem, és eszembe jutottak a szavai, amiket akkor mondott.

„Tudod, anyuék magától értetődőnek gondolták, hogy nyerni fogok. De én neked nyertem ezt az érmét. Mert te hittél Holly. Te hittél bennem.”

Miközben ajkam az érmét érintette, éreztem őt, ahogyan este is. Tudtam, hogy az este tényleg elengedtem őt.

„Lucy, soha senki sem érhet fel veled. Egy napon majd én is elmondhatom neked odafent, hogy mennyire büszke voltam rád.”

Ria Anne Donovan

Írta: Ria Anne Donovan és Németh Balázs

Előző oldal Tad Rayder