Háló
Gondolom, nem csak én érzem tehernek a szüleimet az idő 90%-ában... Mindenbe beleszólnak, azt hiszik, hogy átvállalhatják a döntéseket, amiket magunknak kellene meghoznunk... Azt mondják, hogy óvnak minket, de ez akkor csak üres és betanult szövegnek hangzik... Ezen gondolkoztam, amikor feküdtem a kanapén, anya főzött, apa pedig a sziporkázó szóvicceivel szórakoztatta őt. Olyan békés és meghitt volt minden. Elgondolkoztam azon, hogy tényleg nem lehet hülyeség az, hogy csak segíteni akarnak. Talán tényleg hallgatnom kéne rájuk olykor, mert 23 évvel többet éltek át nálam. Mert ők is vétettek hibákat, szenvedtek miattuk, és csak ettől akarnak megóvni. Az élet talán egy kötél, és nekem meg kell tanulnom táncolni rajta. Ők, amíg csak élnek, azon lesznek, hogy a szeretetükkel egy hálót képezzenek a kötél alatt, hogy ha elvétek egy lépést, akkor arra essek, aztán legyen lehetőségem folytatni. És így előbb vagy utóbb meg fogom tanulni a kötéltánc művészetét, és ha már nem lesznek mellettem, akkor minden hiba és félrelépés nélkül tudok majd végigmenni a kötélen, hogy ők büszkén figyelhessenek rám.
