Linktár

A gyalog

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/1 számában.

Mr. Peeble a söntésnek támaszkodott. Ez már a negyedik whisky volt, amit lehajtani készült. De be kell vallani, három után sem csitult a szívében a fájdalom. A fene vinné el! Igen, a fene vinné el! Inkább az ördög vinné el! Az ördög jobban passzol a mostani helyzetére. Nem gondolta volna, hogy ez ilyen nehéz lesz. Azt hitte minden menni fog, mint a karikacsapás. Főleg három ital után. Úgy gondolta, hogy bátorságot merít majd belőle. Hát... Nem így történt. Mert Mr. Peeble továbbra sem érezte a bátorságot magában. Félt. De hát ki nem félt volna. Ha tudná, hogy mi várná odaát, akkor talán jobban menne a dolog. Lenézett a poharába és meglötykölte a folyadékot benne. Megbámulta a mesterségesen keltett örvényt. Örvény. Ez jó szó. A mostani helyzete is egy örvény. Lefelé húzza és biztos, hogy meg fogja fojtani. Vajon más hogyan viselkedne most? Mondjuk egy fickó a regényekből. Egy olyan fenegyerek. Na annak biztos nem remegne a gyomra. Tökéletesen eltökélt lenne. Lehajtaná az italt, csak úgy, a miheztartás végett. És menne a dolgára. Csinálná, amit eldöntött. De ő... Nos, ő eldöntötte a dolgot, csak remegett legbelül, mint a kocsonya. Mintha pillangók lennének a gyomrában. Három adag pia után. Vajon részeg? Elég részeg-e már? Nem volt részeg. Semmi ilyet nem érzett. Sőt egyre tisztább lett a feje és így egyre jobban félt. Azért mégiscsak nem egy hétköznapi dologra készül. Ilyet nem szoktak csak úgy az emberek csinálni.

Minden megvan hozzá. Most már csak a megfelelő időzítés kell. Mr. Peeble felhúzta az öltönyét és rápillantott az órájára. Olcsó márka volt, mivel egy kishivatalnok nem engedhette meg magának a luxust. Tíz perc múlva kilenc lesz. Lassan majd indulnia kell, hogy el ne szalassza az alkalmat. Az borzalmas lenne. Egy gyáva pöcsnek érzi magát és még az időpontot is hagyja elsuhanni. Na azt már nem! Azért idáig még nem fajult a dolog. Ezt nem fogja engedni. Lehet, hogy beszari, de amit eldöntött azt végre fogja hajtani. Az egész olyan, mint a hazafutás. Csak el kell indulnia és az egész megy már magától. Persze ez még lehet olyan, mint a foci. Miközben a cél fele fut, valami leteperi. Na az igazán szívás lenne. Úgy érezte, hogy most már semmi más nem állhat az útjába. Azt nem engedheti! Az megalázó lenne. És elég megaláztatásban volt része.

Az egész hónap egy hatalmas megaláztatás volt. Elvesztette a munkáját, miközben... Miközben az is megtörtént. Pont vele. A munka nem érdekelte. Úgy is utálta, sőt az elmúlt hónapokban meg is gyűlölte. Vagyis a munkába járást gyűlölte meg. Azt, hogy a munkahelyén kell ülnie, miközben az megtörténik vele. És ezt csak ő tudta. Vagy tudták a többiek is? Nem volt biztos benne. De ez már a paranoia határát súrolta, hiszen a többiek honnan tudtak volna róla. Ő tőle soha! Ő senkinek sem mondta el. Nem is akarta. Úgysem voltak barátai a munkában. Magának való volt. Tulajdonképpen az életben egyetlen barátja sem volt. Talán, ha lett volna, akkor nem került volna ilyen helyzetbe. Akkor kiönthette volna a lelkét, és nem állna ilyen csehül a dolog. Lehet, hogy pszichológushoz kellett volna mennie. Erre összerázkódott. Még, hogy egy dilidoktort beavatott volna a dologba. Akkor biztos, hogy bezárták volna. Ő nem volt holdkóros, nem volt elmebeteg, nem volt dilinyós. Nagyon is észnél volt. De a pszichológus biztos nem hitt volna neki. Meg aztán minek is osztotta volna meg a terveit azzal kapcsolatban. Ez csak rá tartozott. Még egy barátnak sem mondta volna el. Úgy sem lehetett lebeszélni róla. Csak ül itt és sajnáltatja magát. Amúgy lassan indulnia kell. Csak még egy perc. Addig vár, amíg kiissza az italát. Ha már vette azt a luxust, hogy négy whiskyt rendelt, és már hármat benyakalt.

Szinte csak ő volt a bárban. Még reggel volt. Ilyenkor csak az iszákosok gyűlnek a söntés köré. De ő nem volt iszákos. Mindig is megvetette az alkoholistákat. Gyáva dolognak tartotta, hogy valaki a piába menekül az élet megpróbáltatásai elől. Ő mindig szembenézett a problémákkal. Például ott volt a gyerekkora. Az a fránya gyerekkor. Hogy mennyit verte az apja. De ő sosem futott el, sosem bújt el. Mindig szemezett az elkerülhetetlennel, mikor az apja gonoszra itta magát. Inkább őt verje, mint az anyját. Az anyját mindig is szerette. Az anyja biztosan most is megértené. De az anyja már jó pár éve halott. Elvitte a rák. Ahogy az apja is a föld alatt van. Őt a májzsugor vitte el. Hogy az Isten nyugosztalja őket. Vajon mit mondtak volna neki ebben a helyzetben. Ebben az istenverte helyzetben. Hogyan jutott ő ideáig? Egyáltalán, miért történt ez meg vele? Pont vele. aki olyan csendesen élt. Olyannyira meghúzta magát. Megpróbált szürke egér lenni, hogy ne tűnjön ki. Úgy gondolta, hogy ha nem játssza a hőst, akkor az élet megpróbáltatásai elkerülik. Csak a szuperhősökbe csap bele a villám. És ő nem volt szuperhős. Ennek ellenére.

Az, ami történt egyszerre volt elkeserítő és felháborító. Igen, felháborító volt. Undorító volt. Ezt nem érdemelte meg. Miért is szolgált rá? Hisz nem bántott senkit, akkor miért bántja őt a sors. Ez igazságtalan. Élhette volna az életét csendben és nyugalomban. Erre tessék! Menni kéne! Csak még ezt az egy kortyot. Talán ezután jobb lesz. Eltűnik a gyomorgörcs. De ez hiú reménynek tűnt. Ezt ő is tudta. Ez nem az a helyzet volt, amiben csak úgy lubickol az ember. Nem csak úgy hagyja magát sodortatni az árral. Itt kőkemény irányítás kellett. Kézben kellett a dolgot tartani. Öt perc múlva kilenc. Lassan eljön az idő. Az idő úgyis halad. Nem áll meg az élet, annak ellenére, hogy ő ilyen helyzetben van. Az élet menni fog tovább. Ebben nem volt kétsége. Az élet már csak ilyen. Halad tovább. Nem érdekli, hogy mi van az emberekkel. Szerinte az sem érdekli, hogy vele mi van. Az élet egy zsarnok. Egy akarnok. Kicsikar dolgokat és aztán ott hagyja az embert a szarban. Ő szarban volt? Tényleg, szarban van? Milyen szarban? Nyakig ül a szarban. De ezt a szart nem ő kavarta. Nem ő zúdította a nyakába. Ez nem az ő sara volt. Neki ehhez semmi köze nem volt. Miért is lett volna? Ő megbízható volt. Ő tartotta magát. Még akkor is, ha a helyzet nehéz volt. Mert voltak nehéz pillanatok. Ezt ő sem tagadja. De ő tartotta magát, ő nem ingott meg, nem hajlott el a szélben. Persze az a fa, ami nem hajlik el a viharban, eltörik. Ez volt az egyik bölcsessége. De ő akkor sem adta meg magát. Nem adta be a derekát. Pedig talán úgy könnyebb lett volna. Ha elfogadja az elfogadhatatlant. Akkor talán nem ülne most itt, és nem filozofálna saját magán.

Nem tartotta nagy filozófusnak magát. Az életen nem kellett olyan sokat töprengeni. A dolgok sokszor feketék és fehérek voltak. Kész tény volt minden. Ilyen helyzetben pedig az ember elfogadja a tényeket. Nem fut el előlük. Miért is tenné? Úgy gondolta, hogy ő nem volt egy gyáva alak. Apja szíja elől sem futott el. Csak hadd csapjon le, csak hadd csattanjon a hátán! Hát most csattant rajta a sors ostora. Azért ezt nem kellett volna! Ezt nem érdemelte meg! Sok minden kijárt neki, de ez nem. Három perc múlva kilenc. Lassan üt az óra és neki mennie kell. Nem szalaszthatja el az alkalmat. Elszalasztaná? Hagyná elmenni? Képes lenne erre? Ha már így felkészült. Miért is tenné? Más mit tenne a helyében? Mondjuk az a fazon ott a söntés másik végében? Ő megtenné? Nem volt más lehetősége. Ezt nagyon is jól tudta. Ő megteszi. Csak ne lenne ilyen nehéz felállni és elindulni. Lehet, hogy csak meg kell tennie az első lépést. Felállni és kisétálni innen. Aztán hagyni, hogy a lába vigye oda, ahova kell. Ez biztos, hogy így lesz. Csak még egy korty. Már alig van a pohárban.

Ez lesz az utolsó itala. Nem szokott piálni. Életében talán csak egyszer volt részeg. Az sem volt jó érzés. Főleg a másnap volt borzasztó. De most nem volt részeg. Tisztán érezte. Pedig jó lett volna. Ha részegre issza magát, akkor talán eláll a dologtól. De ez nem sikerült. Így nem maradt más választása. Egyáltalán, miért is jött be a kocsmába inni? Mire számított? Hogy könnyebb lesz? Aztán mitől lenne könnyebb? Az italtól? A zsibbadástól? A forróságtól a gyomrában? Belül égette az ital. Ez a pokol tüze volt. Máglyára vettetett. Itt is fog elégni. Ez az ő sorsa. Egy perc múlva kilenc. Kilenckor indulnia kellett. Ez volt az utolsó lehetőség. Más alkalom nem maradt a számára. Máskor nem biztos, hogy képes lenne megtennie a dolgot. Most van itt az ideje. Ez holt biztos. Most van hozzá ereje. És ehhez erő kellett. Összpontosítás. Akaraterő. Most megvan benne. Most érzi, hogy elönti a lehetőség hatalma. Hatalmában állt megtenni azt, amit talán más nem tett volna meg. De neki meg kellett ezt tennie. Nem volt más lehetősége. Lehetőség. Mindig ez a szó. Ez mindig betolakodott az elméjébe. Tényleg nincs más lehetősége? Biztos, hogy ennek így kell lennie? Mi van, ha hagyná a fenébe az egészet. Megér ez ennyit? Megér. Nem fér hozzá kétsége. Meg aztán mit is bánja ő, hogy mi lesz ezután. Megsértették. És ezt meg kell torolni. A sértést nem lehet annyiban hagyni. Ez elvi kérdés! Nem nézhetik hülyének! Márpedig úgy érezte, hogy hülyének nézték. Ez felháborító volt. Felforrt benne a vér is. Szinte érezte, hogy eldurran tőle az agya. De most higgadtság kellett. Csak érezzék, hogy ő hideg fejjel teszi meg a dolgot. Nem adja meg nekik azt az örömet, hogy azt higgyék, hogy hirtelen felindultság alatt cselekszik. Na, ezt nem! Ezt az örömöt nem adja meg nekik. Nem érdemlik meg. Nem. Nem érdemelnek meg semmit. Aljasok. És az aljasok a pokolra valók, még ha ő maga is oda kerül. Van több pokol? Személyes pokla lesz? És nekik? Abban biztos volt, hogy nem a mennyekbe fog kerülni. Ezért mindenki a pokolba kerül. Ez tuti. Ez holt biztos. Kilenc óra. Menni kell.

Mr. Peeble megfogta a poharát és felhajtotta az utolsó kortyokat. Kitett pár dollárt a söntésre és felállt. Nem volt részeg. Nem dülöngélt. Nagyon is magánál volt. Megtapogatta a zakója zsebét. Megvolt. Így van jól, ahogy van. Felöltötte a kabátját. Fejébe nyomta a puhakalapját. Elindult. Kilépett a kocsmából. Végigment a kilencedik utcán, aztán befordult a tizediken. Felkapaszkodott egy arra járó villamosra és a hatvankettedikre vitette magát. A hatvankettedig utcán leszállt. Átment a másik oldalra. Majd néhány sarokkal később hazaérkezett. Felment a lépcsőn és előkereste a kulcsát. Betette a zárba és kinyitotta az ajtót, majd bement az előszobába. Csend volt odabenn. Elindult a lépcső felé, megfogta a kapaszkodót, és elindult felfelé az emeletre. Sóhajtott egyet. Odament a hálószoba elé. Odabenn hangok hallatszottak ki. Nevetést hallott, amitől felfordult a gyomra. Innen már nem volt visszaút. Megragadta a kilincset és lenyomta. Az ágyban találta őket. Mr. Peeble benyúlt a zsebébe és elővette a pisztolyt. Először a szeretővel végzett, aztán a feleségével. Majd bedugta a pisztoly csövét a szájába és meghúzta a ravaszt.