Jenő úr kalandjai 4.

Szépirodalom / Novellák (268 katt) Erdős Sándor
  2023.12.06.

A majom lika

A mai napig homály fedi a Majom lika néven elhíresült egyedi fekete gyémánt hollétét. A felbecsülhetetlen értékű kő egy meg nem nevezett Közép-afrikai ország egy kis falujának bálványát díszítette, amíg egy kalandos sorsú kincsvadász valami módon magáévá nem tette. Amint a követ megszerezte, hirtelen indíttatással hazája, a ködös Albion felé vette útját egy hajóval. Hirtelen elhatározását táplálta az a néhány seb is, amit a kő megszerzése közben szenvedett el a falu lakóitól menekülésekor. Sajnos, mire a hajó megérkezett Angliába, delikvensünk jobb létre szenderült az idő közben elfertőződött sebei és a nagy mennyiségben elfogyasztott rumnak köszönhetően. Mivel e kincsvadász nem sok alkalommal viselt hangtompítót beszédszervén így már elég sokan tudtak a kő felbukkanásáról, és az elhalálozotthoz kiérkező szervek már nem találták nála a becses tárgyat.

Hogy hová tűnt? Ez azóta sem derült ki, függetlenül a mélyreható vizsgálatnak, amit a hajón és az utasok személyes tárgyai között a szervek elvégeztek. Egy esetben merült fel némi gyanú egy a hajón szolgáló matróz, a mindenki által csak Pacalnak nevezett, cseppet sem úriemberrel kapcsolatban, aki az út során a kalandorral eléggé baráti iszogatásokba bocsátkozott. Ám az igencsak alapos nyomozás sem vezetett eredményre ezen a szálon.

Itt jön a képbe Ficsúr Géza, Jenő úr világhíres honfitársa magánnyomozói minőségében. Egy gyémántokkal nagyban kereskedő cég, miután fülükbe jutott a gyémánt létezése, megbízta ezt a ragyogó elmét azzal, hogy kutassa fel részükre. Ficsúr Géza bele is vettette magát az ügy kellős közepébe, és meggyőződése volt, hogy a gyémánt eltűnése és Csülök között nagyon is közvetlen kapcsolat van. Ezért koslatott a világ minden zugában Csülök után. Gyanította, hogy egyszer fel fog bukkanni a Majom lika.

No, de térjünk vissza hősünkhöz Jenő úrhoz, aki jobb hüvelykujját szopogatva édesdeden aludt egy szemeteskonténerben, amikor éles napfény ébresztette. A tele szájjal vigyorgó Pacal arcát látta maga felett lebegni. Mikor kicsit magához tért első rémületéből, oszladozni kezdtek a felejtés felhői elméje egéről, és kezdtek apránként rémleni az elmúlt nap történései. Méla undort érzett magával szemben, ha eszébe jutott a tegnapi tivornya, amin rész vett.

– Na gyere már, reggeliznünk kellene. Utána irány a nép. Lesz riport, ne aggódj! – mondta Pacal vidáman.

Szegény Jenő úr, aki még életében senkivel sem tegeződött le soha, kissé dadogva kérdezte:

– A nép, kedves Pacal úr?
– Igen. A nép, a mindennapi halandók, akik itt élik életüket. Nem róluk kell cikket írnod?

Jenő úr megadta magát és miután ruháit és útikönyveit tartalmazó bőröndjeit betakarta némi kartonpapírral a biztonság kedvéért, Pacal segítségével kikászálódott ideiglenes hálóhelyéből. Roppant módon bántotta szemét a reggeli napfény, és a feje is úgy hasogatott, mint kanadai favágó az erdei versenyen, ezért panaszának adott hangot cudar közérzete miatt:

– A parádés vadnyulát! – mondta.

Jenő úr verbális repertoárjában ez a szófordulat egy vaskos káromkodásnak felelt meg, ezért kissé el is pirult szégyenében.

– Ehetünk nyulat is, pedig én csak egy kis virslire és sörre gondoltam – motyogta Pacal, majd a borzasztó állapotban leledző Jenő úrral a nyomában elindult ismeretlen úti célja felé.

Közel fél óra néma csendben zajlott gyaloglás után egy elég rossz állapotban lévő, düledező viskó előtt állt meg Pacal.

– Íme Bécs legjobb étterme – mutatott olyan elégedett arccal az épületre, mintha legalábbis a Gundel étterem előtt állt volna.

Jenő úr megadóan bólintott, majd lehajtott fejjel követte az útitársát a megviselt küllemű épületbe. Azonnal meg is látta hősünk a népet. A nép koszos, és eléggé igény és jellemtelen társaság volt, akik szúrós szemmel vizslatták a jövevényt, de mikor meglátták mellette Pacalt is, joviális mosollyal nyugtázták irritáló jelenlétét. Az étel, amit az unott arcú pincérnek csúfolt, ám inkább egy tépett tollazatú pingvinre hajazó kis emberke eléjük lökött, néhány virsliből és egy szelet kenyérből állt, megfejelve egy nagy korsó sörrel. Jenő úr rezignáltan majszolta az ételt, és undort tükröző arckifejezéssel kortyolta a sört, ám undora ellenére örömmel vette tudomásul, hogy egyre jobb lett a közérzete.

Pacal szerint a remek konyhának köszönheti csodaszámba menő felépülését, ám Jenő úr racionális gondolkodása szerint inkább a nagy mennyiségben elfogyasztott sörnek tudható be ez a körülmény. Mivel sokkal jobban érezte magát, ezért mélyenszántó beszélgetésbe elegyedett Pacal óvó jelenléte mellett a vendéglő publikumával. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mélyirodalmi értekezések nem zajlottak, ám annál több információt kapott Jenő úr Bécs városának közbiztonsági állapotáról. Ugyanis a jelenlévő hölgyek és urak ezt a mutatószámot nagyban befolyásolták tevékenységükkel ám nem teljesen pozitív irányba.

Jenő úr igazán elemében érezte magát, hiszen most olyan közegben mozgott, amit eddigi élete során megvetett. Ugyanakkor titokban irigyelte is ezeket a szabadság szelével hajtott sorsokat, mert egy új világ nyílt meg számára. Egy világ, amiről még csak nem is álmodott eddigi élete során.

Zakójának egyik belső zsebéből elővarázsolt kis noteszébe buzgón jegyzetelt, hisz az utasításnak megfelelően amivel főnöke felruházta, beszámolókat kellett küldenie a szerkesztőségbe. Az irodalmi nagyságokat mellőzve, csak a tényeket közölve készült irománya. Abban reménykedett, hogy ez is, mint az előző cikke elnyeri főnöke tetszését.

– Ettünk ittunk művelődtünk – szólt Pacal –akkor mehetünk is!
– Hová is? – nézett rá Jenő úr.
– Hová? Hát világgá – nevetett a kérdezett és a kijárat felé indult.

Jenő úr nem létező kalapját megemelve búcsúzott kis létszámú újsütetű ismerőseitől a pincérnek csúfolt pingvinnek átnyújtva a számla ellenértékét, amit a belső zsebében tartott készpénzből egyenlített ki, majd Pacal után indult. Valami sokadik érzéke azt súgta számolja meg kis vagyonát. Elképedve tapasztalta, hogy belső zsebe tartalma mindössze egy fene sem tudja honnan odakerült almacsutka. Felfedezését szinte sírva közölte Pacallal, aki ruganyos léptekkel visszament a vendéglőbe. Asztalok törtek, ajkak repedtek, majd Pacal átnyújtotta az elképedt Jenő úrnak hatásos rábeszélőkészsége jutalmát, az eltűnt készpénzt.

Pacal vidáman fütyörészve, Jenő úr pediglen még mindig tátott szájjal társát követve útban volt a lakályos kis szemeteskonténer felé, hogy világgá menjen. Nem is olyan messze tőlük egy árnyékba burkolódzott padon ült egy árnyék is. Név szerint Ficsúr Géza a rejtélyesen eltűnt Fekete lik kitartó keresője.

Előző oldal Erdős Sándor