Jenő úr kalandjai 3.
Váratlan segítség
Kellemes napsütésben állt Jenő úr Bécs városának pályaudvarán, arra készülve, hogy kicsit körbenéz ebben a szép történelmi városban. Látnivaló bőven akad majd, gondolta, ahogy a még otthon vásárolt töméntelen útikönyvek egyikének lapjait bújta. Tisztelt főnöke azzal bocsátotta világkörüli útjára, hogy először járja be a vén Európát, tudósítva az emberek mindennapi életéről, a lehető legtöbb országot bejárva.
Már megkopott, ám még élő történelemtudása szerit a város az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosaként tündökölt valaha, ezért úgy érezte, szinte otthon van. Útikönyve egyik ajánlása szerint úgy döntött, először megnézi a Maria-Theresien-Platz világhírű látnivalóit és utána valami szállás után néz, hiszen pár napot szeretne a környéken eltölteni, elmerülve a mindennapi életben, ahogy a főnöke kérte tőle. Kiment az állomásépület elé, és egy közelben álló konflisra vetette a tekintetét, és azonnal fel is cihelődött nem kevés málhájával a ló vontatta alkalmatosságra, kézzel-lábbal elmagyarázva a kocsisnak úti célját. Költőpénzt rengeteget kapott, legalábbis az ő mércéje szerint, amit belátása szerint költhetett el. A bankból már ki is vett a számára fenntartott számláról egy nagyobb összegű készpénzt kezdésnek, amit méretes tárcájába tett, és a belsőzsebébe süllyesztett. Talán ez volt az első nagy hiba, amit elkövetett útja során, ámde nem az első.
Lassan kocogott vele a konflis a napfényben fürdőző város utcáin, és Jenő úr úgy érezte magát, mintha egy nemes úr lenne. Egyetlen, ám annál hatalmasabb problémával küzdött, rettenetesen gyötörte a vizelési inger. Beszédes mozdulatokkal kérte meg a kocsist, hogy valami közösségi illemhelyen álljon meg, amit a megértő ember meg is tett. Jenő úr sietve szedte a lábait az illemhely felé, amikor valaki durván fellökte és ő hasra esett. Az illető bocsánatot sem kérve sietett volna el, amikor egy láthatatlan erő a földre teremtette és sajgó arcát fogva pislogott a világra értetlenül.
A láthatatlan erő egy közel két méter magas, kissé rongyos sportzakóban tündöklő, kellemes kinézetű fiatalember volt, aki Jenő úr tárcáját tartotta a kezében és nyújtotta felé.
– Vigyázzon jobban az értékeire, mert sok errefelé a kellemetlen alak, aki a magáévá teheti – villantotta Jenő úrra az idegen tökéletes mosolyát.
A földön pislogó zsebtolvaj eközben lassan elpárolgott és talán még ma is azon gondolkodik, mi volt, ami úgy a földre teremtette. Talán valami földöntúli erő? Nos, ennél sokkal prózaibb volt a megoldás, ugyanis a fiatalember vágta úgy szájon, hogy az eget is nagybőgőnek nézte.
– Nagyon köszönöm kedves uram! Hadd mutatkozzak be. Rozs Jenő vagyok, de mindenki csak Jenő úrnak szólít – örvendezett, mert az idegen a hazája nyelvén szólt hozzá. Valószínűleg látszhatott rajta honnan érkezett és ezért ezen a gyönyörű nyelven szólt hozzá.
– Uram? Kedves? Nohát, engem még nem igazán illettek ilyen jelzőkkel – mosolygott a fiatalember, miközben felsegítette a földről a ruháját poroló Jenő urat.
– Még egyszer köszönöm! – tette el a tárcáját Jenő úr –önben kit tisztelhetek? – kérdezte.
– Furik Miklós a becstelen nevem, de minden barátom és ellenségem csak Pacalnak hív. Mondja, mi járatban van ezen a kissé kétes hírű helyen? – kérdezte meg a még mindig remegő Jenő urat.
Itt el kell közben mondanunk, hogy a Pacal néven bemutatkozó fiatalember világhírű volt. Szinte a világ minden pontján ismerték hatalmas mosolyáról és nem kevésbé ugyanekkora pofonjairól. Kisebb-nagyobb, nem teljesen legális üzletei miatt a bűnüldözés emberei is eléggé nagy figyelemre méltatták, bármerre is járt a planétán. Márpedig Pacal szinte a teljes Föld nevű bolygón űzte kis üzleteit. No, de térjünk vissza Jenő úrhoz, aki hálás tekintettel nézett az ifjú megmentőjére, és éppen ecsetelte nagy kalandját, miszerint cikkírói minőségében be szeretné járni a világot.
Pacalnak azonnal szimpatikus volt kissé esetlen honfitársa, aki felébresztette benne ősi védelmező ösztöneit, amikről talán nem is tudott. Egyébiránt egy másik vágy is hajtotta. A csavargásé, hiszen abban lelte a legnagyobb örömét.
– Na jöjjön, meghívom egy szíverősítőre ez után a nagy ijedség után! – szólt a kedves Pacal pártfogoltjához.
– Valóban jól esne egy kis ásványvíz – szólt hálatelt szívvel Jenő úr, majd a még mindig várakozó konflishoz sétált, és kiegyenlítette a tartozását, valamint magához vette a bőröndjeit.
Pacal magában kuncogva az ásványvíz szón egy közeli kis sikátor felé vette az útját, nyomában a hősiesen loholó hősünkkel, és egy rejtett zugban tevékenykedő zugkifőzdébe vezette, ahol lelkes magyarok gyártották szakmányban a jóféle pálinkákat. Szegény Jenő úr kissé meg volt illetődve az ivó vendégei láttán, akik között tárgyalás nélkül is ki lehetett volna osztani annyi fegyintézeti évet, amennyi idő alatt egy kőműves építené fel a nagy piramist, ám a kísérője személye magabiztosságot kölcsönzött neki. Némi unszolás után még arra is hajlandó volt, hogy lehajtson egy kupica pálinkát, ami azonnal kiütötte az elméjét. Igaz, a kupica volt vagy két decis űrtartalmú, de ez talán elhanyagolható körülmény. Fél óra múlva Jenő úr már lelkesen énekelte a magyar népdalokat szabad fordításban olyan nyelven, ami talán nincs is.
– Szá... szállást kell keresnem – nyögte ki hősünk, miután egy kissé összeszedte magát és tudatába jött küldetésének.
– Na, gyere. Szállást is tudok – mondta Pacal, akivel italozás közben úgy összemelegedtek, hogy le is tegeződtek.
Pacal mintha nem is fogyasztott volna szeszes italt, olyan fitten a hóna alá kapta a kókadozó Jenő urat, akivel időközben megegyeztek, hogy együtt utaznak, és a szállása felé vette az irányt, ami egy lakályosan berendezett szemeteskonténer volt egy közeli sikátorban. Közös vállalkozásuk leendő hozományán töprengett, ami talán valami hatalmas vagyon lehet, amire mindig is vágyott. Ennek a különös figurának a segítségével olyan helyekre tud eljutni, ahová egyedül talán soha. A kölcsönösség elvét ismerve viszont ő majd olyan kalandokban részesíti, amiről csodás cikkeket írhat.
Hóna alatt Jenő úrral, kezeiben a bőröndökkel Pacal fütyörészve ment kis otthona a szemeteskonténer felé, ám olyannyira gondolataiba merült, hogy kifinomult ösztönei cserben hagyták ezért nem vette észre az őket követő alakot, aki nem volt más, mint Ficsúr Géza. Az illetőt is ismerték világszerte, csak más minőségben, mint Pacalt. Ugyanis ő a szinte leghíresebb árny volt a világon. Egy árny, akiről mindenki tudott, ám sohasem látott. Ficsúr Géza a világ méltán leghíresebb magánnyomozója volt.
Hogy ez a legendás nyomozó mit keresett Csülök nyomában? Nemsokára kiderül.
