Szamszára - vélemények

Ugrás a műre


glittermoon
Felhasználó
2011.04.17 15:14
31 vélemény
Értem, igen, egy időben én is azzal próbálkoztam, hogy minél személyesebb asszociáciációkat és képeket írtam le, viszont ezzel oda lyukadtam ki, amit Te is írtál. Vagyis egy idő után már nem volt érthető a legtöbb embernek és átcsapott öncélú szimbolizálásba, ami nem volt jó... Valahogy meg kell találni az egyensúlyt, és ez nem mindig sikerül elsőre.
Biztos többet kéne szöszölni ezekkel a kis írásokkal. Csak én valahogy nem tudok már visszatérni rájuk, ha már egyszer megírtam. Úgyhogy lehet, hogy ezen változtatni kéne.

Egyébként még az jutott eszembe a hozzászólásoddal kapcsolatban, hogy pár száz évvel ezelőtt elég volt a jól bevett költői toposzokat felhasználni. Ezek el is rejtették, de megfejthetővé is tették a verseket, hiszen a tanult emberek ismerték őket. Ezek lehettek bibliai személyek, hasonlatok stb.

Ezt végülis már elég régen meghaladtuk szerintem, és a művészetben kifejezetten igaz az, hogy teret kapott a kísérletezés, a régi bevett fogások átalakítása, újítása stb. Egy ügyes művész azonban úgy tud újítani, hogy az egyszerre legyen újszerű és mégis felismerhető. Én legalábbis így gondolom.

Hát azt hiszem, hogy ehhez még van mit fejlődnöm... :-)
why-att
Felhasználó
2011.04.09 12:39
60 vélemény
Nem feltétlen ezzel a verssel kapcsolatban, hanem úgy általában szerintem valahogy úgy (is) lehetne kivédeni a közhelyességet, hogy azokat a képeket írjuk le amiket egy-egy érzés vagy gondolat kivált belőlünk. Sajnos ennek az a hátulütője lehet, hogy agyonszimbolizálunk egy-egy irományt, amit aztán rajtunk kívül senki nem fog megérteni. Márpedig ha publikálunk egy verset azt valószínűleg azért tesszük, mert szeretnénk kicsit megmutatni magunkat, benső világunkat és nemárt ha meg is értenek minket, vagy legalább valaki dekódolni tudja az üzenetünket. Tudod, "szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak" (Ady).
Hirtelenjében ez jutott eszembe.
glittermoon
Felhasználó
2011.04.09 11:03
31 vélemény
Bocs a sok mellégépelésért!... Kellemetlen, de nem néztem át, mielőtt elküldtem...
glittermoon
Felhasználó
2011.04.09 11:00
31 vélemény
Szia!

Köszönöm a hozzászólást! Abszolút nem vettem zokon, fontosnak tartom mások vélaményét, sokat lehet belőle tanulni. Kritizálni lehet úgy, hogy valakit eltántorítson attól, amit csinál, de úgy is, hogy fejlessze azt, akinek szól...

Válaszolva a felvetéseidre: igen, igazad lehet abban, hogy ezek a példák túlságosan ,,nagyok", és nem szerettem volna nagyképűnek tűnni attól, hogy őket említem. Ettől függetlenül, úgy látszik, sikerült. :- )) Legközelebb ezen próbálok javítani. Egyébként azért emlegettem őket, mert azt gondolom, hogy ha tényleg szeretnénk tanulni valamit a világról, okosodni, bölcs dolgokról hallani, akkor olyan emberektől érdemes tanulni, akik a legjobbat, vagy legalábbis valami olyat alkottak/mondtak, ami nagy hatással volt az emberekre, formálta az életüket/gondolataikat. De megemlíthettem volna másokat is, nem csak őket, ezek csak random kiemelések voltak.

A vége: ebben is boztosan igazad van. A szóismétlés számomra azért tűnt indokoltnak, mert ezzel kifejezem azt, hogy az alkotásban, önmagunk kifejezésében ismétlődik az, amit mások már egyszer kimondtak, megalkottak, mi pedig továbbfejlesztjük őket. Ismétlődés a tettekben, ismétlődés a szavakban... ,,Minden a másolat másolatának a másolata", ahogy az a Harcosok klubjéban is elhangzik. :- )) De persze lehet, hogy máshogyan is ki lehetett volna fejezni, nekem sajna csak ez jutott eszembe.

Közhelyesség: ez elég szégyen számomra, ez az, amit mindig el akartam kerülni, de úgy látszik, még van hová fejlődnöm. Szerinted hogy lehetne kevésbé közhelyes? Tényleg érdekel!

Köszi még egyszer! :-)
why-att
Felhasználó
2011.04.08 18:52
60 vélemény
William Blake jutott az eszembe: "Lásd a világot egy homokszemben." Mindenben és mindenkiben ott az univerzum és az örökkévalóság. Ugyanakkor valóban ösztönzően írsz, hogy bárki, mi is lehetünk nagy gondolkodók, alkotók. Ez mind szép és jó, hiszen mi mindannyian egyenlőek vagyunk, ha más nem, hát Isten szemében. Azonban sajnos úgy érzem, sajnos nem mindenki alkalmas az alkotásra vagy ne adj Isten bölcs tanításokra, persze meg lehet próbálni, de azért Jézusnál, Buddhánál stb. e téren rosszabbak vagyunk. Itt talán túl nagy neveket használt. :-) Mégis azt hiszem érte. Ösztönzés, biztatás a kulcsszavak.
Nem vagyok híve a szabadverseknek, de látok gondolataidban fantáziát. Azonban az utolsó sorokért nagyon kár, a sok szóismétlés miatt és közhelyesnek hat:
"Itt vagyunk,
hallgass, figyelj,
aztán mondj Te is valamit,
csinálj Te is valamit,
amit majd mások
mondanak és
csinálnak tovább."
Remélem nem vetted zokon ez a kis kritikát.
glittermoon
Felhasználó
2011.03.14 22:31
31 vélemény
Köszönöm! Nagyon örülök, hogy tetszik! Igen, ezzel igazából egy kicsit magamat is próbáltam ösztönözni, hogy merjem hallatni a hangomat és elmondani azt, amit gondolok...
Kétvirág
Felhasználó
2011.03.14 14:34
598 vélemény
Like like like!

Nagyon jó. Nem is tudom, mikor láttam gondolatritmust utoljára. Még a hangulata is pozitív... :-)
glittermoon
Felhasználó
2011.03.12 20:37
31 vélemény
Ja étrem. :-D Hát nem baj, akkor próbálkozom, hátha lesz, aki érti...
Jimmy Cartwright
Admin
2011.03.12 20:31
195 vélemény
Igen, lehet beküldeni angol (vagy bármely más) nyelvű alkotást is.
A kérdés persze csak az, hogy hányan értik majd meg. :-)
glittermoon
Felhasználó
2011.03.12 20:17
31 vélemény
Köszönöm! :-)) Ennek igazűn örülök. Van még jópár versem, de most a legtöbbet angolul írtam és magyarra lusta vagyok átfordítani... Angolul is lehet esetleg itt publikálni?
Jimmy Cartwright
Admin
2011.03.12 19:00
195 vélemény
Érdekes, tetszik. Azt hiszem, új színt hoztál az oldalra. :-)

Előző oldal