Elveszett fény - vélemények

Ugrás a műre


Lidércfény HQ
Felhasználó
2012.12.26 17:28
3 vélemény
Ha valaki még nem látta volna a különszámban a zsűri véleményét:

Torokszorító és nagyon emberi novella. Sikerült benne megtalálni az egyensúlyt a fantázia és a realitás között, így olyan, mintha ez valóban megtörténhetne. A két főszereplő kapcsolatának mély, megható ábrázolása testközelbe hozza, átélhetővé teszi őket. Feltűnt a keretes szerkezet is, ami a fentiek értelmében szépen ki van töltve.
getkey
Felhasználó
2012.12.25 14:14
5 vélemény
Kapitány: Köszönöm, és örülök, hogy tetszett! A témaválasztás valóban előirányzott valami hasonló végkifejletet, és egyébként is szeretem a nem feltétlenül vidám, szomorkás befejezéseket (természetesen nem minden esetben).

Nibela: Eredetileg szerepelt volna külső konfliktus is a novellában (a konkrét cselekmény már ki volt dolgozva), de írás közben rá kellett jönnöm, hogy a terjedelmi korlát miatt nem fog beleférni. Csak úgy tudtam volna megoldani, ha kihagyok valami olyasmit, amit viszont mindenképpen szerettem volna megtartani. Így maradt a lelki folyamatokra való fókuszálás előtérbe helyezése, amit végül egyáltalán nem bántam meg. És az is természetes, hogy nem lehet olyat írni, ami mindenkinek egyformán elnyeri a tetszését.:-)
Ha viszont olvasás közben - bármilyen kis mértékben is - Az Út hangulatát idézte fel benned (az általad leírtak mellett is), az számomra mindenképpen pozitív kritika.:-)
Köszönöm, hogy elolvastad és véleményezted!:-)



Nibela
Felhasználó
2012.12.25 10:23
11 vélemény
Szeretem a melankóliát, a megkönnyebbült feloldás nélküli véget. Ha még külső konfliktus is bonyolította volna a cselekményt a lelki történéseken túl, akkor Az út hangulat még jobban átjött volna. Így sajnos néha unatkoztam.
Kapitány
Fejlesztõ
2012.12.23 12:02
220 vélemény
Jó novella, tetszett! Az írást olvasva happy endet szerettem volna a végére, de sajnos maga a téma nem igazán tesz ilyesmit lehetővé...
getkey
Felhasználó
2012.12.22 20:45
5 vélemény
Szia!

Köszönöm! Valóban, némileg méltóságteljesebb befejezést terveztem már az elejétől, mint az általad említett rablóhordás verzió.:-) Bár az sem lenne rossz megoldás...
Kíváncsian várom a Te novellád (és persze a többiekét is), és én is gratulálok Neked!:-)
Placebo
Felhasználó
2012.12.22 16:53
45 vélemény
Hello!

Nagyon tetszett az írásod.
Gördülékeny, lágy hangulata van. (Nekem)
Még a vég is úgy öleli magához őket, hogy közben megőrzik méltóságukat.
Szerencséjük van hogy nem én írtam ezt a novellát, (bár bármikor elfogadnám magaménak) mert ahogy én ezt a világot látom, a rablóhordák őket sem kímélték volna meg...:-)

Gratulálok!


getkey
Felhasználó
2012.12.22 12:53
5 vélemény
Köszönöm szépen!
Jól esett olvasni a kritikádat, mert pontosan az volt a szándékom, amit írtál. Ezek szerint sikerült.:-)
Az pedig a hab a tortán, hogy a zsűri érdemesnek találta a dobogós helyezésre.:-)
Ida
Admin
2012.12.21 22:59
1185 vélemény
Isten hozott a Lidércfényen!:-D

Torokszorító novella és nagyon emberi. Sikerült megtalálnod az egyensúlyt. Meghatóan ábrázolod két ember kapcsolatának mélységeit, de mégsem nyálas.:-)

Előző oldal