Megjelent a szeptemberi AKF! - vélemények

Ugrás a műre


Jimmy Cartwright
Admin
2012.10.12 18:21
287 vélemény
Igen, jelenleg alapvetően PDF-ben adjuk ki az lapot, de van azért Szentesen néhány ember (8-10), aki úgymond előfizető (ők önköltségi áron kapják), illetve a magunk számára is kinyomtatjuk, részben okulásképpen. Vagyis lényegében nincsenek terjedelmi korlátok.

Írói portrékra már mi is gondoltunk, tehát az ötlet megvan, mindössze rá kellene venni magunkat, hogy csináljuk meg. :-)

Legjobb tudomásom szerint itt Szentesen a szerkesztőség tagjain kívül max. az "előfizetők" érzik magukénak az AKF-et. Van ugyan egy egyesület, amely meglehetősen jól áll hozzánk, de nekik is egyre szűkebbek a lehetőségeik. (Arra pedig sajnos nincs sem időnk, sem energiánk - még ha tagok is lennénk ott -, hogy ilyen-olyan pályázatokat írjunk különböző támogatások végett.)
Az önkormányzatnál meg kb. az "elvan a gyerek, ha játszik" kategóriában lehetünk (hogy szépen mondjam :-) ), azon túl, hogy egyrészt a helyi, hivatalos kultúrára sem adnak pénzt (vagy csak igen keveset), másrészt pedig (finoman szólva) a világnézetünk is gyökeresen különbözik, ami sajnos eléggé számít ebben a hivatalban (is).
Cyrus Livingstone
Felhasználó
2012.10.12 17:12
90 vélemény
Felmerült bennem néhány kérdés: legjobb tudomásom szerint jelenleg nem tud nyomtatott formátumban megjelenni az AKF, ugye? Ez esetben viszont nem lehetne bővíteni a terjedelmet? Pl.: írói portrék rovat, ahol rövid életrajzot lehetne közölni azokról, akik egyrészt rendszeresen publikálnak az AKF-be, ill. szép számú megjelenést tudhatnak maguk mögött (Maggoth, Craz).
A szentesiek mennyire érzik magukénak az AKF-et? Van-e valami komolyabb visszajelzés? Az önkormányzat kulturális osztálya nem érdeklődött esetleg?:-)8-)
Nibela
Felhasználó
2012.10.07 13:56
11 vélemény
Tetszett a borító, és külön üzenném A. G. Stone-nak, a Miatyánk & Co szerzőjének, hogy remekül szórakoztam a novelláján! ;) Csak így tovább!
Placebo
Felhasználó
2012.09.29 18:19
45 vélemény
:-D Jól esik ez a fajta elismerés!:-D

A. G. Stone
Felhasználó
2012.09.26 23:58
11 vélemény
Köszönöm szépen, hogy bekerülhettem! :-)
Kétvirág
Felhasználó
2012.09.25 21:51
598 vélemény
Köszönöm! :-)
angyalka146
Felhasználó
2012.09.25 19:32
661 vélemény
Köszönöm szépen a bekerülést! :-)
Zhora
Felhasználó
2012.09.25 17:59
18 vélemény
Nagyon köszönöm, hogy ismét bekerülhettem! :-)
Norton
Felhasználó
2012.09.25 12:26
666 vélemény
Én is.:-D
bel corma
Felhasználó
2012.09.25 08:14
880 vélemény
Köszönöm, hogy újra bekerültem! :-D

Előző oldal