A fél karú karatemester

Neoprimitív / Írások (1222 katt) Norton
  2011.08.18.

A nagy Sokk császár idején minden évben meghirdették a világraszóló karatebajnokságot, melyet egy világraszóló lakodalom kellett, hogy kövessen, majd reggelig tartó orgia.

Sokk császárnak volt egy embere (Vu Csöcs), aki szuper nindzsa fokozattal bírt. Ez a fokozat felette volt az alvó nindzsának, az ébredező nindzsának, a pálinkaivó nindzsának, az asztalra hányó nindzsának, a nyugodt sárkánynak, az ingerült sárkánynak, az idegbeteg sárkánynak, a tomboló pólóárusnak, Rambo 19-nek, de még Stophauer néninek is. Egyedül James Bond 12 állt felette, de ő még nem élt akkoriban, mint ahogy Chuck Norris se született meg.

Csöcs, mivel korának a legjobbja volt, hírnevének megfelelő módon remekül harcolt: a viadalokon sorra verte a legnagyobb mestereket. (Ezen persze senki se csodálkozott, hiszen szuper nindzsa fokozattal rendelkezett.)

Az utolsó mérkőzésen azonban szembe került a hordóhasú Dong Lengel, aki a „hordószónok” stílust képviselte. (Történelmi leírások szerint magyar politikusok képezték ki a halálosan kábító beszédekre.) A stílusa szokatlan volt akkoriban, és bizony meglepte szegény Vu Csöcsöt. Addig, addig szövegelt neki, amíg meggyőzte arról, hogy akassza fel magát. A szuper nindzsa sírva hagyta el a küzdőteret.

A közönség alig akarta elhinni a történteket, Sokk császár pedig sokkot kapott. Ahogy magához tért, megparancsolta embereinek, hogy nyilazzák le a győztest. Bele is lőttek vagy háromszáz darab nyilat, amitől úgy nézett ki, mint egy sündisznó, de túlélte, elvégre nagy tudású karate bajnok volt.

Ekkor ráküldtek vámpírokat, zombikat, T Rex felügyelőt, szamurájokat, Cápa hármat, és az egész hadsereget, végül nagy nehezen le tudták fogni. Bár alkalmazkodott a helyzethez, és felvette a „sündisznó” stílust. A vámpíroknak kiverte a fogait, így nem tudták megharapni, T Rex felügyelőt jóllakatta ellenfelei csontjaival, cápa hármat visszadobta a tengerbe, de a hadsereg végül mégis felülkerekedett rajta.

A császár rengeteget gondolkodott, mi legyen a méltó büntetése, végül úgy döntött, levágatja tőből a jobb karját.

Dong Leng, miután megcsonkították, megígérte, hogy négyszer fogja ezért elverni a császár legjobb harcosát… vagyis csak háromszor, mert egyszer már legyőzte.

A jónépek persze csak nevettek rajta. Egy félkarú nyomorék, hogy lehetne képes ilyesmire? Egyedül Ludas Matyi nem nevetett, és Rambo három is csak elmosolyodott.

Dong Leng bosszútól fortyogva tért haza, majd fáradtságot nem ismerve, magyar vállalkozóktól megtanulta a „félkarú rabló” stílust, majd jövőre ismét visszatért a versenyre.

Eleinte ekkor is kinevették, aztán persze sírtak, mert másodszor is elverte Csöcsöt! Sokk császár ekkor teljesen kikészült idegileg. Habzani kezdett a szája, és hanyatt vágva magát a trónján, hisztérikusan kiabálni kezdett. Négy ideggyógyász kellett a lenyugtatásához, de az egyiknek átharapta a torkát.

Végül azonban, némi korabeli injekció hatására, sikerült megnyugodnia, s hogy még jobb legyen a hangulata, levágatta Dong Leng másik karját is. Ekkor már a bajnok is kezdett pipa lenni, de nem adta fel: hazament, és megtanulta a pörgettyűs karatét. Briliáns lábtechnikával tért vissza a következő évben, és újra legyőzte a szuper nindzsa fokozatú ellenfelét!

Érdekes módon a császár teljesen higgadtan fogadta a kellemetlen eseményt, mivel már pszichológusok dolgoztak rajta. Megcsóválta a fejét, és udvarias hangon megkérte az embereit, hogy vágják le a bajnok jobb lábát, amit rögvest meg is tettek. „Sosem fogod négyszer elverni a legjobbamat!” - közölte ekkor mosolyogva.

Dong nem mondott rá semmit, hanem hazaszökdécselt, és megtanulta a „fél lábbal a mennyországban” stílust.

Mikor jövőre visszatért, már nem nevettek rajta, mert tudták, hogy különleges képességei vannak. Csöcs is tartott tőle, ugyanis megpróbálta kigúnyolni.

- Egy találós kérdés! - kiáltotta vigyorogva. - Se keze, se lába, mégis felmegy a padlásra, mi az? Ügyes nyomorék.
- Nagyon vicces.
- Ugyan már… azt hiszed, hogy negyedszer is nyerhetsz? Annyi esélyed sincs, mint féllábúnak a seggberúgó versenyen!
- De annyi talán van! - felelte a bajnok, majd szétrúgta a seggét.

S miután negyedszer is győzött, Sokk császár a haját tépte dühében.

- Vágjátok le a másik lábát is! - adta ki a parancsot, aztán szívinfarktust kapott és meghalt.

Dongnak levágták a másik lábát is, de cseppet se bánja, mert azóta földig ér a farka, ez pedig happy and.


Ennyi

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 5 db)